Abban szerintem mindenki egyetért, hogy Michael Jackson a popzene egyik legnagyobb ikonja volt, hiszen minden életét és életvitelét érintő botrány ellenére, még ma is több rajongója van, mint Jézus Krisztusnak. Egy ilyen, szinte felfoghatatlan nimbuszú embernek márpedig szobrot emelnek tisztelői (hiába tilt ettől a Biblia). Próbálkoztak is ezzel szerte a világon, a londoni Fulhamtól Eindhovenig, a svájci Regensdorftól Prágáig – az idő pedig majd eldönti, kiállják-e ezek az emlékművek a próbáját, vagy már el is döntötte… A köztéri szobroknak, emlékműveknek különben is megvan az a sajátossága, hogy ritkán szolgálnak ki több, egymást követő politikai/történelmi/kulturális rendszert, ábrázoljanak akármit, akárkit, tömeggyilkos nemzetvezetőt, pohos politikust, háborús hőst, gyermekét szoptató anyát, újságot kézbesítő postást, Miki egeret, Bud Spencert, Terence Hillt az ölelve, Peter Falkot felesége nélkül, kutyával, vagy éppen Majkel Dzeksont, mint jelen esetben is…

Hogy aztán mit keres szegény Jacko szobra egy eldugott szerb kisvárosban, az már egy másik kérdés, amire viszont Darko Lungulov ad olyan koppanós választ vadonatúj Szobrot Michael Jacksonnak! című filmjében, hogy az embernek sírás szorítja a torkát a tehetetlen dühtől, de a meghatottságtól is. A film, amellett, hogy szórakoztató, hiszen felvonultatja az ex-jugoszláv (és a közép-európai) film összes kellékét, az ügyefogyott, de állandóan ötletekkel teli Surda-figurától a régi rendszer hithű, de becsületes hívén és az új demokrácia bürokratáin, valamint az elmaradhatatlan rezesbandán keresztül a bájosan naiv szerelmi szálig, megmarad direkten földközeli állapotban is, amikor a közéletet átszövő, kisszerű, de nagyot kaszálni akaró hatalmi tébolydáról mesél, és a szélsőséges nacionalista suttyók hőzöngését az azt megillető tragikusan sötét színezettel mutatja be. Részletgazdag és pontosan megfogalmazott látlelet arról, ami van.

2009-et írunk, amikor a városka főteréről eltávolítják a hős vöröskatona szobrát, ám a talapzat ott marad. Eközben halljuk a hangokat, hogy minden fiatal nyugatra megy, nincs ipar, nincs gazdaság, döglődik, pusztul minden, még a szomszédos katonai repteret is bezárják. Az éppen szerelmi bánatában a rádió előtt kesergő helyi borbély agyából pattan ki a világmegmentő ötlet: Állítsunk a megüresedett talapzatra szobrot Michael Jacksonnak! Az unikális szobor aztán beindítaná a turizmust, aminek következtében dőlne a lóvé a kisvárosba, ahogyan azt -igaz, más módokon- ma is sokfelé elképzelik. Mint minden nagy ötletnek, ennek is egyből meglesznek az ellenzői is, a helyi közigazgatási halljakend, és valahonnan kerül rögtön egy hangos tiltakozói csoport is, akik Szent Szerbia szűzies tisztaságát féltik ettől “a bűnös pedofíliát hirdető, nyugati bálványtól”. Ismerős képlet, nem? Szerencsére, Marconak (Boris Milivojević) vannak igaz barátai is és talán szerelmének, Ljubinkának (Natasa Tapušković) szíve is megenyhül a bohókás álmodozó további sorsát illetően. Sajnos, ehhez azonban még a “Tiszta Szerbia” mozgalom csuklyás suhancainak is lesz néhány szavuk (a lenti kép csupán illusztrálja a filmbeli történéseket)…

Lungulov tragikomédiája majdnem hibátlan darab. Pontosan, sarkosan, szókimondóan reflektál a mai kor valódi problémáira, emellett mindvégig szórakoztató tud maradni. Szerethető, autentikus, hús-vér figurákat vonultat fel, mégsem süllyed banalitásokba, viszont magától értetődő természetességgel használ közhelyeket, úgy, hogy közben elegánsan elkerüli a közhelyességnek még csak a látszatát is. Lehetne egy maróan karcoló szatíra is, azonban nem fél kedves, kétbalkezes hőséből mártírt csinálni, ezáltal a film nemhogy karcol, de bunkósbotként sújt le a nézőre. Úgy is kell nekünk… Asanisimasa: 9/10