The Homesman (2014)

Tommy Lee Jones, bár mindössze két nagyjátékfilmet rendezett életében, azokkal viszont rögtön egy műfaj legnagyobb alakjai közé írta be magát. A filmszínészként sem névtelen, mélyen barázdált arcú Jones mára ugyanolyan súlyú alakja a western műfajának, mint John Ford, John Sturges, Sam Peckinpah, Akira Kurosawa és Sergio Leone voltak, hiszen amit művelt az amerikai folklór lényegével, az amerikai életérzés legfontosabb mitológiájával, az mélyreható és alapvető. Már a Melquiades Estrada három temetése is alapjaiban értelmezte át e műfaj kliséit, felforgatott, lecsupaszított, el- és átrajzolt mindent, mi addig kőtáblákba volt vésve, miközben mindvégig ugyanarról, ugyanazt mesélte mind neves előzményei, az idei The Homesman még tovább mélyítette azt a pionírok által vágott vérrel, keresztekkel, verítékkel és tengernyi szenvedéssel szegélyezett, végtelen hosszú kátyút, mely keletről nyugatra szeli át a kontinenst.

The Homesman - Hilary Swank és Tommy Lee Jones 1Jones ugyanis a western lényegéről mesél történeteiben, arról a hosszú, messzi ismeretlenben való utazásról, amit a vadnyugat meghódítása jelentett, arról a rettenetes magányról, kínról és szenvedésről, amit az idegen, vad indiánoktól eltulajdonított földeken való letelepedés, majd az azon való élet és munka jelentett. Nála azonban nem találunk hősöket és a lenyugvó napba is legfeljebb egy csontvázzá csupaszított, hollóvájta szemű, halálfejű cowboy lovagol el, egy csontos, rühes gebén. A táj viszont ezúttal is csodálatos.

the homesmanJones most is magára osztotta a főszerepet, bár ezzel sokáig nem vagyunk tisztában. Itt egy kemény, magának való nőt, Mary Bee Cuddyt (Hilary Swank) követünk sokáig, aki, miután férjet fognia nem sikerül, más teendők után néz és a település lelkészének (John Lithgow) felhívására összegyűjt három távoli tanyáról három nőt, akiknek elméje nem tudta tovább elviselni azokat az elképzelhetetlen gyötrelmeket, amiket a kőkemény pionírlét rájuk mért. A három elmeháborodott nőt aztán egy újabb hosszú úton a városba kell szállítania, hogy ott aztán a metodista misszió negédes vezetőjére (Meryl Streep) bízza őket. Ez a banditáktól, vérszomjas indiánoktól hemzsegő út azonban még kemény férfiaknak is becsületére vált volna, és itt jön képbe a Tommy Lee Jones által játszott kétes figura segítség gyanánt, akit Mary Bee konkrétan egy fáról vág le, ahová birkatolvajlásért és birtokháborításért lincselték fel. 

the homesman - meryl streep és tommy lee jonesEzúttal is egy hosszú, viszontagságos út a film cselekménye, mint a Melquiades Estrada-film esetében, itt azonban nem egy halott a teher, hanem három elmebeteg nő. Van valami fanyar, szinte morbid humor Jones témaválasztásában, hiszen az út, mint olyan, valójában a Nagy Vándorlás, az amerikai Honfoglalás allegóriája, de hogy azon hullákat és idiótákat szállítanának az alapító atyák A pontból B-be, az azért minimum vicces. Másik oldalról nézve viszont pimasz, tiszteletlen és bosszantóan gúnyos. Erre végső poén a film utolsó jelenete, a kenetteljes megtérés és Tommy Lee karakterének szilaj és dekadens mulatsága is. Addig azonban pusztulat és reménytelen kínlódás vezet, mérhetetlen szenvedéssel, önzéssel és minden létező emberi aljassággal, gonoszsággal körítve.

Mintha egy színes Tarr Béla-filmet néznénk, mely azonban nem a reménytelen alföldi, tanyasi lét, hanem a Vadnyugat fagyott sárban, metszően süvítő szélben megfogalmazott metafizikus parabolája. A film ritmusa is Bélánké. Humora is. És mégis western a Homesman, ráadásul az egyik legjobb.

Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) The Homesman (2014) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Nagyon várom! Hol látható?

  2. wim szerint:

    Akkor sietek. 🙂

  3. wim szerint:

    Szép, egyszerű, tetszett a befejezés.Bírtam Jones karakterét (humor), a három nő megindító gyermekisége volt még markánsabb, eredetibb eleme a történetnek (számomra). Ettől eltekintve az egész csupa ismerős vonásból állt össze, kicsit érzelmes is, nálam legfeljebb 8/10

    Tarr Béla eszembe nem jutott volna a filmről, ebben a tájban ezt a tempót teljesen normálisnak éreztem; lassú persze, de nem extrém.

    • efes szerint:

      Én nem éreztem érzelmesnek, sőt, kifejezetten száraznak, olykor meg abszurdnak éreztem a filmet, szinte mindvégig – és még ezt is meg tudta fejelni a finálé kompjelenete. Tarr Béla-analógiát pedig a táj+sors+ember+szellem(hiánya) metafizikájára értem.

  4. wim szerint:

    Most, hogy mondod, ez az abszurditás jött be nekem nagyon, anélkül, hogy tudatosult volna.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.