És íme, itt a másik oldal is, bemutatkozik Eleanor Rigby (Jessica Chastain) pasija, ex-férje Conor Ludlow (James McAvoy). A beavatatlanoknak mondom, hogy az Egy szerelem története: a férfi című romantikus dráma az Egy szerelem története: a nő párja. Hogy ne legyen ennyire szimmetrikus az eset, a rendező Ned Benson jelentkezni fog még ugyanebben a tárgyban egy harmadik filmmel is, mely az ‘Ők‘ alcímet fogja viselni, de az egyelőre még nincs rajta az eseményhorizontunkon.

A kissé melankolikusra hangolt, puha és nőies ‘Nő’ című filmnek Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című klasszikus, ballonkabátos románca volt a “logója”, a Férfi-verzió viszont Jean-Luc Godard férfiasabb, lazább, markánsabb és lendületesebb Hímnem-nőnemjét tette meg zászlajául. A háttérben kifüggesztett filmtörténeti utaláson, valamint a téma kézenfekvő hasonlatosságán kívül nem sok mindenben követi a klasszikus ösvényt Benson filmje, inkább csak amolyan posztmodern gesztus, egy hipszter fricska ez, nem több. A ‘Férfi’ is megmarad annak a parttalan, melankolikus ömlengésnek, amit a ‘Nő’ esetében is láthattunk, azt azonban le kell szögezni, hogy így, együtt már sokkal érdekesebb az összkép. A kérdés csak az, hogy ki emlékszik még arra, milyen a ‘Nő’?

Optimális esetben, egymás után nézzük meg e két filmet, hiszen szorosan egymásra épül, egymásra reflektál, hiszen egy tragikus párkapcsolat boncolódik fel benne, méghozzá a két legfontosabb nézőpontból. Nekem azonban csak a ‘Férfi’ közepére kezdett derengeni valami, mentségemre legyen mondva hajlott korom tompuló memóriája, valamint az azóta eltelt egy hónap alatt megnézett -teljesen más jellegű- filmek tömege, meg a többi córesz, ami terheli az ember agyát manapság. Ez persze, lehet egyéni szociális probléma is, tegyük tehát fel, hogy a néző agya friss, pattog, mint a nikkelbolha, és nincs más dolga az életben, minthogy egy tök ismeretlen, tök átlagos, amúgy szimpatikus New York-i pár életét szemlélje. A két film együtt már sokkal jobban működik tehát, mint külön-külön. Benson természetesen nem tesz meg semmit annak érdekében, hogy megszerettesse “hőseit” a nézővel, nem követ semmilyen műfaji klisét, hatásvadász dramaturgiát, ellenben érdekli a pár személyiségének, életének, egymással, illetve szüleivel meglévő kapcsolatának természetrajza, pszichológiája. Ha minket is érdekel ez, akkor helyben vagyunk – ha nem, akkor unatkozunk. Nem vagyunk egyformák. A ‘Nő’ és a ‘Férfi’, így együtt, egy igen hiteles, átélhető és részleteiben/egészében nyilván át is élt szakasza két átlagember életének, aminek fordulatai következtében bonyolult érzelmek, vágyak, dühök és vádak gerjednek, melyek mintha a címszereplők személyiségének “csontvázaként”, amolyan boncasztalon lennének kiterítve, közszemlére téve (igen remek alakítást nyújt Chastain és McAvoy). Egy szelet élet, mondhatnám. Semmivel sem érdekesebb, izgalmasabb, tipikusabb, látványosabb, mint a mienk, hanem pontosan olyan. Hmm…

Asanisimasa: (a ‘Nő’ és a ‘Férfi’ együtt) 7/10

(Ja, és fantasztikus volt látni az a rengeteg biciklit és biciklistát, akik életvitelszerűen ellepik New Yorkot… De még fantasztikusabb volt látni azt, ahogyan ezek a legkülönbözőbb életkorú, nemritkán azonban szemlátomást vad külsejű, szénné varrt, seggig érő rasztákban pompázó, vagy néha sokezer dolláros outikat edzésjelleggel taposó) bringások türelmesen várakoznak a pirosnál, hogy zöldre váltson!)