Nagyon nehéz beleengednünk magunkat egy olyan történetbe, melynek főhősei az erdők, sőt kifejezetten az érintetlen őserdők haszoncélú, kíméletlen kiaknázásának szentelik életüket. Ma ilyen szaralakoknak nem drukkolunk, és ehhez még csak túlzottan radikális, vegán, anti-GMO és nagyon zöld(béke) aktivistáknak sem kell lennünk, csupán normális embernek. – Ne vágj ki minden fát! – nem véletlenül énekelte ezt már abban a ‘tűrt’ átkosban is Koncz Zsuzsi. Ráadásul, Ron Rash 2008-as, azonos című bestselleréből készült Serena című filmdráma hősei még gyilkolnak is, saját kezükkel, vagy erre mást felbérelve,tök mindegy; tehát morálisan igen nehezen igazolható karaktereket kell néznünk.

Természetesen, egyáltalán nem ördögtől való, ha alapvetően negatív karakterek válnak egy történet főhőseivé, az azonban kissé tétovává teszi a szemlélődő nézőt, ha ezeket a negatív jellemeket alapvetően egy romantikus, szenvedélyes és a főhősök számára igen tragikus véget érő drámában kell követnünk… Tényleg. Szemmel láthatóan, a korábban igen figyelemreméltó filmekkel (pl. Második esély, Egy jobb világ) jelentkező dán Susanne Bier sem tudott mit kezdeni ezzel a zavarba ejtő szituációval. Tippelem, hogy szeretett volna kezdeni valamit a sztori egyik pólusát jelentő és címszereplő női karakterrel, illetve a benne rejlő feminista vonásokkal, valamint, lehetséges, hogy az említett erdőirtásban is látott annyi botránykőt, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni – ezek azonban e filmből nem jöttek le. Serena története nem jön sehonnan és nem tart sehová sem – hacsak nem az lett volna a cél, hogy a saját hamis, önző és kapzsi vágyaiba belehaló vadkapitalizmus haldoklását szeretné bemutatni. Erről viszont szó sincs, a kapitalizmus köszöni szépen, jól van (tök mindegy, hogy ennek örülünk, vagy sem), és jól volt a múlt század 20-as, 30-as éveinek nagy világválsága idején is, mikor sokan azt hitték, ebbe bele fog dögleni.

George Pemberton (Bradley Cooper) tipikus pofa, bár azért az ő státuszában még mindennap borotválkoztak a fiatalemberek. Megvesz, irányít, politikusokat korrumpál és harcot vív az ekkoriban induló természetvédelmi projektekkel. Serena (Jennifer Lawrence) a hozzá illő pár, szintén egy nagybirtokos család leszármazottja, kétsége sincs afelől, hol a helye a társadalomban és ennek megtartására bármire képes. Szerelmük úgy perzsel, hogy szinte szikrát kapnak tőle a raktárban felstócolt öles rönkfahegyek. Gyermek azonban csak George korábbi úri félrelépéséből születik, miközben Serena elvetél. Közben George korábbi üzleti partnerei is egyre nehezebben tűrik Serena dominanciáját és a vállalkozás ellen fordulnak. A ködös hegyekben állítólag puma portyáz, a völgyben csörgőkígyó marja a favágókat, a magasban pedig sas vijjog.

Semmi bajom a teljesen hagyományos, epikus filmekkel, ez a történet, ez a film is lehetett volna ilyen, de pont a fentebb jelzett bizonytalanságok és eltévesztett irányok miatt nem lett az. A tétova rendező mellett aztán sem Cooper, sem Lawrence nem tudta pontosan, mit kéne csinálnia, így jobb híján kitartott egy sejtelmes pillanatot, nézett nagyokat, abból nagy baj nem lehet. Lett, mert ezek a film kínos másodpercei. A Toby Jones által alakított seriff figurája, valamint Rhys Ifans fiatal Jason Robardsot idéző, rejtelmes nyomkeresője korrekt mellékkarakter, de nem szervülnek bele ebbe a sztoriba, Hollywood-kompatibilis figurák, melyek bármelyik produkcióba beilleszthetők, gyakorlatilag ctrl+c, ctrl+v módszerrel. A film, sajnos, összességében nem több egy pompázatosan fényképezett kudarcnál. A továbbiakban értetlenkedve meredek magam elé…

Asanisimasa: 5/10