Ez a történet nálunk ma semmilyen módon nem történhetne meg, hiszen az áldott vasárnapi boltbezárások miatt arra esély sem lenne, hogy egy nagy bútormulti megfojtson egy régi, családi bútoráruházat, hiszen a családi bolt a családtagokkal vígan nyitva tart akkor, amikor a népnek vásárolni van ideje, miközben a multi hatóságilag zárva van. Így mi itt, Orbanisztán zöldellő futballgyepén nyugodtan hanyatt fekhetünk és nevetgélhetünk a rothadó Nyugaton, ahol a nagy gonosz hal ezúttal is megeszi a kedves, kicsike halat. Bezzeg Norvégia, bezzeg Svédország, mi? Ennyikék vagytok…

Természetesen, a gazdag nyugati karaván gond nélkül halad tovább, még ha a lusta magyar kutya ugatja is a kerítés mögül. Itt még működik a piacgazdaság, miközben érti és érzi mindenki a haszon, a praktikum, valamint a tradíció és a régimódi, ráérős életvitel közti ok-okozati összefüggéseket és az árnyalt dinamikát is. Harold, a címbeli norvég kisember bezárni kénytelen családi bútoráruházát, mely büszkén hirdeti magáról, hogy már négyszáz éve változatlan minőségében árulja a hagyományos, tömörfa székeket. A bezárás oka a szomszédban nyíló IKEA-egység, az ő olcsó áraival és gyenge minőségű, ám tetszetős, lapraszerelt termékeivel. Harold, aki minden porcikájában a régi, nehezen mozduló, ám kiszámíthatóan stabil értékeket képviseli, úgymond, életét jelentő boltjának bezárásán túl még egyéb nehézségekkel is meg kell küzdenie. Fia (aki Svédországban él, IKEA-bútorokkal berendezett lakásában) nem áll szóba apjával, felesége pedig súlyos demenciával küzd, gyakorlatilag magatehetetlen. Férje ápolta eddig, ám most kénytelen otthonba adni, amit viszont a feleség képtelen elfogadni és néhány obszcén tartalmú megállapítás után gyorsan távozik az élők sorából. Harold, végső elkeseredésben bosszút forral: megkísérli elrabolni a gyűlölt IKEA alapítóját, a dúsgazdag Ingvar Kampradot.

Az elsősorban tévésorozatokban jeleskedő Gunnar Vikene Jön Harold! című tragikomédiája ügyesen szánkázik a csendesen megmosolyogtató, szomorkás hangulatok és a bizarr, szinte már abszurd fordulatok által keltett meghökkenésből gejzírszerűen feltörő öblös röhögések között. A két fő karakter, Harold és az IKEA-vezér Kamprad hasonló korú és hasonló jellemű kollégák tulajdonképpen, csak saját szakmájukat közelítik meg másképpen. Ez a hasonlóság dönti dugába végül Harold kétségbeesett tervét, de ez sarkallja a továbblépésre, valamint a meglepő finálét eredményező, megkapó tettre is.

Közben persze, megy az ősrégi svéd-norvég szurkapiszka, de kap az IKEA is rendesen, az általa tartott ócska, gagyi miatt, de kap tulajdonosa is, náci múltja, valamint a gyermekmunka vádjai miatt, miközben a Saab is nehezen indul, amikor gyorsan be kellene röffennie a cudar svéd/norvég télben. Eközben viszont könnyű átérezni Kamprad tiszta, világos, haszonelvű gondolatait, célszerűségét, szigorú takarékosságát és kérlelhetetlen munkamániáját is. A két öreg között katalizátor a szintén a semmiből közibük csöppenő 16 éves Ebba, a vadóc, aki zűrös ügyei ellenére még a legnormálisabb, sőt, tulajdonképpen ő oldja meg Harold problémáját is.

Szóval, jó lesz nekünk ez a kis havas-jeges IKEA-fikázás erre a meleg nyárra, amikor vasárnaponként szeretnénk kihúzni valahogy, valami légkondis helyen, ha nem az IKEÁban, akkor legalább a moziban.

Asanisimasa: 7/10