Matthew Heineman idén Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmje izmos kísérletet tesz arra, hogy megvilágítson egy olyan problémát, mely manapság a világ egyik igen forró pontját képezi (a sok közül). A kartell földje Mexikó, a kétarcú közép-amerikai állam. Egyrészt gazdasági sikereiről ismert bezzeg-ország, mely a harmadik világból startolt a fejlett országok közé, másrészt maga El Inferno, a földi Pokol, ahol drogkartellek uralkodnak ember, föld, kormány és egyáltalán, mindenek fölött. A film egyrészt bemutat egy mexikói önvédő civil ellenállásban feltűnt figurát, aki sikerrel vette fel a harcot a kartellekkel, valamint a kartellek által korrumpált hivatalos rendőrséggel és hadsereggel, másrészt, ezzel mintegy ellenpontként egy amerikai, ex-drogos veteránnal ismerteti meg a nézőt, aki Arizona mexikói határán szervezett paramilitáris csoportot, mintegy belső indíttatásból, kiegészítve, pótolva a nehezen mozduló, késedelmesen és hiányosan intézkedő szövetségi határvédelmet.

Értelemszerűen, minden alulról szerveződő fegyveres csoport idegen a jogállamisággal, bárhol a világon. Az önbíráskodást minden demokratikus jogrend eredendően bünteti. Mexikóban és az USA-ban is, ennek ellenére mindig vannak próbálkozások. Ezek legtöbbször bűnszervezet-jellegű csoportok, mint a mexikói kartellek, vagy pedig önjelölt jogvédők, mint például a Kokain-völgyként ismert arizonai Altar Valley vidékén tevékenykedő Arizona Border Recon nevű félkatonai szervezet, Tim “Nailer” Foley amerikai veterán vezetésével, mely azt próbálja megakadályozni, hogy a mexikói drogháború átterjedjen a határ túloldalára. A metszően kék szemű, tetovált, filmsztárkülsejű fazon egyenesen a kamerába mondja gondját, miszerint a szövetségi és az állami kormány nem teszi a dolgát, tehát nem védi meg a magyaremberek amerikaiak családjait. Mivel Amerika azért mégiscsak szabad ország, felfegyverzi magát, és saját kézbe veszi a határ őrizetének sziszifuszi munkáját. Indokai a film szerint egyértelműek, elhatárolódik mindenféle rasszista bélyeggel, őt tényleg csak a felvállalt hazafias érzelmek vezetik. Tevékenységének négy éve alatt néhányan csatlakoznak is hozzá, munkájukat néhány elfogott drogszállítmány és pár tucat illegális migráns/csempész koronázza, akiket átadtak a hivatalos szerveknek. Az internetről szerez tudomást Dr. Jose Mirelesről, a dél-mexikói Michoacan államban élő kisvárosi orvosról, aki az Autodefensas nevű felkelőcsoport vezetője, akik a környéket évek óta rettegésben tartó ún. „templomos lovagok” ellen harcolnak.

A film nagy részét Mireles portréja teszi ki. Heineman kamerája egy éven át követte a férfit, aki először szülővárosában gyűjtötte össze és fegyverezte fel a helyi kartell embertelen rémuralmával szembeszállni akaró és a helyi kormány korrupt rendőrségének tétlenkedését megelégelő helyieket, és ért el váratlan sikereket. A szimpatikus, barátságos, megnyerő férfi kezdeményezése hamarosan mozgalommá duzzadt és szinte az egész államot sikerült megtisztítania a maffiától. A mexikói szövetségi kormány azonban nem nézte jó szemmel a michoacani fegyveres mozgalmat és mindent elkövetett annak felszámolásáért. Tehát, a jogállamiság nevében a kormány felszámolja azt a szervezetet, amely egyedül száll szembe a bűnözőkkel. Ördögi helyzet.

Közben azonban kibomlik mindennek oka is, amihez képest az egész helyzet, a kartellek, a korrupció, a migráció az okozat. Ez pedig a szegénység, ami Mexikó minden gazdasági eredménye ellenére mégis sokmilliós tömegeket érint, s akiknek egyetlen megélhetési forrása van, mégpedig a drogra éhező amerikai fizetőképes kereslet kielégítése. Drogot főz itt mindenki Mexikóban, vagy ha nem főzi, akkor csempészi – mondja a film egyik figurája. És ez még csak nem is a legrosszabb dolog, semmi ahhoz képest, hogy akik ebből élnek, azok milyen szívósan, milyen erőszakosan védik a megélhetésüket biztosító üzletet. A film keserű ízű, mélyen cinikus “keretében” minden, a dolgok normalizálódására vonatkozó esetleges illúziónk is szertefoszlik. Asanisimasa: 8/10