Pilinszkynek volt egy sokak által, sokszor emlegetett álma, melyben a Koponyák hegyén mindenki a középső kereszten haldokló Jézusra figyelt, és nem vette észre senki, hogy a bal oldali lator egyszer csak lemászott a keresztről, és csendben elsomfordált. Mintha ennek a furcsa álomnak lenne bizarr parafrázisa az a jelenet, mely Malgorzata Szumowska Berlinben Ezüst Medvével díjazott Test című filmje indul: egy férfi autózik úttalan utakon, mígnem egy elhagyott, bokros, fás területre ér. Kiszáll, s a következő képben már azt látjuk, hogy felakasztotta magát. Később már rendőrök helyszínelnek, ügyetlen mozdulattal levágják a korpuszt, amely tompán puffanva landol a földön, magzati pózban. Sokáig tanakodnak, miközben lassan hátat fordítanak a halottnak, aki egyszer csak megmozdul, csendben felkel és elsétál. Hogy ennek aztán mi köze van ahhoz a sztorihoz, mely később itt kibomlik, az már egy másik kérdés…

Talán a hangvételt adja meg a filmnek, talán az apropó ahhoz, hogy az egyik főszereplőt, a középkorú nyomozót (Janusz Gajos) megismerjük. A férfit aztán láthatjuk még több bűnügy kellős közepén blazírt unalommal tevékenykedni. Oka van a rezignációnak: otthon mindössze súlyosan anorexiás lánya (Justyna Suwala) várja, pontosabban nem várja, ugyanis gyűlöli őt, felesége néhány éve elhunyt. Hiányát a férfi csupán intenzív vodkafogyasztással tudja kompenzálni, rövid időre. Egy nap a lányt ájultan találja otthon, akit kórházba szállít. Ott egy nem teljesen tudományos módszerekkel operáló pszichológusnő (Maja Ostaszewska) veszi kezelésbe a lányt, akinek szintén zűrös a magánélete. Piciny lakását egy méretes doggal osztja meg, kisfia pedig néhány éve halt meg. A film kérdése nyilvánvalóan az, hogy élhet-e boldog életet ez a három ember, akik testközelben tapasztalták meg a halált.

Simán gondolhatjuk, hogy valami komor, hideglelős mélyszántás lesz, azonban Szumowska filmje inkább bizarr, enyhén abszurd, enyhén morbid, de egyáltalán nem komor. Inkább melankolikus, mint egy szolid, kortárs svéd, vagy dán családi dráma. Emellett, igen sötét humorral kezeli az ebben a judeo-keresztény kultúrkörben jobbára tabunként kezelt dolgokat, minthogy mi lesz az emberi testtel a halál után, mi lesz a testünkkel, ha nem megfelelően foglalkozunk vele, mi van a testben, a szerveken, testnedveken és más fizikai természetű dolgokon kívül. De ugyanilyen finoman szarkasztikus az is, ahogyan a halál körüli lelki folyamatokról, a halál misztikus, “tudománytalan” megfogalmazásairól beszél. Tökéletesen szerkesztett (az Ezüst Medve a Legjobb rendezőnek járt, a -szerintem azért sokkal erősebb- Aferim!-et rendező Radu Judéval megosztva), ám témájához képest mégis kissé súlytalan film ez. Szumowska mintha többet foglalkozott volna a formával, a trendi módon látványos megfogalmazással, melyben a tartalom viszont kissé elsikkadt. A nyomozó, az anorexiás lánya, valamint a pszichológusnő -ilyen felvezetés után szinte kötelező- egymásra találása túl sima, de ami nagyobb baj, hogy túl banálisan történik meg. Poénnak jó, filmnek viszont kicsit kevés. Asanisimasa: 6/10