Filmnapló – 2016. február

A sebész – 2. évad (The Knick, Season 2, 2015) – A remek első évad után ebben a másikban már egyértelművé vált, hogy ennek a történetnek szinte egyetlen pozitív szereplője sincs. Na jó, esetleg a mentős-apáca páros, de abból is az egyik folyamatosan káromkodik, és amúgy sem áll tőle távol egy-egy kisebb balhé, míg a másik simán börtönviselt matróna. Thackery doktort (Clive Owen – a képen középen) elébb rákapatták a heroinra, de aztán önszántából visszatért a megszokott kokainhoz, amivel sikerült lejönnie a halálos drogról, ám ettől még simán felvágja saját hasát és kiveszi az elhalt beleit… Imádom a tudománytörténeti ismertetéseknek álcázott “betéteket”, cselekményelemeket (pl. adrenalin, atropin), illetve a ma már bizarrnak, horrorisztikusnak tetsző gyógymódokat (pl. lelki bajok foghúzással való gyógyítása). Erősek azok a motívumok is, melyekben a rasszizmussal, illetve a rasszista indíttatású, ám akkoriban még tudományosnak hitt gondolatokkal szembesülhetünk. Nyílik a bicska a zsebünkben, mely az egészen frenetikus kilencedik részben szinte beleáll a gyomrunkba. Steven Soderbergh sorozata egészen különös hangulatú, őrült széria még mindig. Remélhetőleg lesz folytatás. 9/10

the-knick-season-2

Mentőexpedíció (The Martian, 2015) – Ridley Scott története marsbeli robinzonád, Péntek, azaz itt marslakó nélkül. Látványos, izgalmas film, fantasztikus filmnek viszont túl tudományos. Annyira, hogy bár a cselekmény fősodra szinte mindvégig az űrben, illetve a Marson játszódik, mégis minden teljesen reális, legalábbis a tudomány mai állása szerint. Vicces látni a MÜPÁ-t kínai űrközpontként, de a magyar stáb jól dolgozott. 7/10

Terhes társaság (Due Date, 2010) – A Másnaposokhoz képest visszább fogott, éppen ezért (a maszturbáló öleb ellenére) számomra emészthetőbb roadmovie ez Todd Phillipstől, mely a nehéz helyzetekben megteremtődő igaz barátságról szól. Robert Downey Jr. és Zach Galifianakis kettőse jól működik, amennyire idegesítő a szakállas Galifianakis, annyira lezser és blazírt Robert Downey Jr. Egy fárasztó nap utánra javallott. 7/10

Gyalogáldozat (Pawn Sacrifice, 2014) – Egy sakkjátszmánál, illetve két sakkozó küzdelménél nem nagyon tudok kevésbé filmre való témát mondani, ám Edward Zwick mégis igen izgalmas mozit csinált Bobby Fischerről, a sakk Muhammad Alijáról és Mozartjáról. Az egy dolog, hogy a furcsa, különc személyiségek, a zsenik mindig érdekesek a “porbafingó” átlag számára, s ebben Tobey Maguire egészen jól megfogja Fischer karakterét; ennél azonban fontosabb, hogy Zwick igazi drámaiságot a Szpasszkij (Liev Schreiber szintén remek alakítása) elleni, 1972-es sakkvilágbajnoki döntő -amúgy reális- hidegháborús kontextusba emelésével vitt a filmbe. A korrekt életrajzi dráma hollywoodi dramaturgiája pontosan működik. Fischer zseniális döntő lépése szinte katartikus erővel “húzza be” a csúcspontot, amit még az is érteni, érezni fog, akinek fogalma sincs a sakklépésekről. A lecsengés száraz tényszerűsége, mely Fischer életének további fordulópontjait ismerteti, gyorsan visszaránt a földre. 8/10

Halálos csomag (The Bag Man, 2014) – Kissé alulvilágított, de amúgy tipikus kis költségvetésű B-kategóriás akcióthriller, kevés helyszín, kevés szereplő, sok hulla. A büdzsé nagyobb részét valószínűleg John Cusack, illetve az ezúttal Martin Scorsese-nek maszkírozott Robert De Niro vitte el. Végignéztem különösebb fájdalom nélkül, de ennyi. 5/10

Vakrepülés (Pushing Tin, 1999) – 9/11 óta, de amúgy is, ma már elképzelhetetlen New York (vagy bármi más nagyváros) feletti légtért, valamint az abban közlekedő utasszállító gépek garmadáját saját (video)játékterüknek használó légi irányítókat egy film hőseivé tenni, még akkor is, ha ez egy jobbára ártatlan romantikus komédia. Hátborzongató élmény a New York felett kaotikusan szálldosó Boeingeket és más gépeket látni, miközben a légi irányító központban John Cusack és Billy Bob Thornton egymással rivalizál, hogy ki a nagyobb farok. Cate Blanchett viszont vicces a tőle meglehetősen idegen “buta szőke” szerepkörben, Angelina Jolie pedig, ekkor még Thorntonnéként, hurkás bakfis. 6/10

Gino Bartali, az acélember (Gino Bartali – L’intramontabile, 2006) – Gino Bartali nemhogy filmet érdemel, de egyenesen szentté kellene avatni. A valóban nagyformátumú sportember, az országúti kerékpározásban minden idők egyik legnagyobb bajnoka emberként is hős volt, mindamellett példamutatóan erkölcsös, vallásos életet is élt. Akkor szállt szembe a fasisztákkal, amikor azok hatalmon voltak, zsidókat segített az élete kockáztatásával, emellett nyert három Girót, két Tourt, és egy rakat egyéb címet, versenyt. Még “halálos” vetélytársát, a szintén óriási bajnok Fausto Coppit is barátjává tudta tenni. Szóval, Gino valóban jó ember volt és megérdemelt volna egy ennél a kétrészes olasz tévéfilmnél komolyabb mozgóképes mementót is. Tényszerűen nincs baj a filmmel, szépen végigmeséli Bartali hosszú versenyzői pályájának minden stációját, de az amúgy igazi olaszosan dagályos narráció, az ötpercenként túláradó érzelmek és patakzó könnyek, az ehhez méltó színészi játék, valamint Ennio Morricone legnyálasabb zenéje azért egy idő után igen émelyítővé teszi. Biciklirajongóknak -mint én is- azonban kötelező penzum, és talán hozzátartozóiknak is, akiknek e film által talán könnyebb megérteni párjuk, barátjuk, hozzátartozójuk addig talán érthetetlen rajongását. Megismerjük a kerékpározás aranykorszakának nagy legendáit, az országúti versenyzés jobbára mai is érvényes taktikáit, metódusait, egyben megismerkedhetünk egy valóban nagy hatású emberrel is. 8/10

Vadon (Wild, 2014) – Chery Strayed valós, 1800 kilométeres, magányos zarándokútját elmesélő bestselleréből készült ez az film, mely azt mutatja be igen jól szerkesztett narrációban és szép, látványos képekben, hogy egy vad lány hogyan szabadul meg a vad természet kihívásai által korábbi szex- és drogfüggésétől, szeretett édesanyja elvesztéséből, illetve korábbi, félresikerült szerelmeiből. Reese Whiterspoon egyszemélyes show-ja a film, aminek erős, dráma jelenléttel adja meg a súlyát. Műkedvelő, illetve kezdő túrázóknak is erősen ajánlott a megtekintése, oktatási, illetve szórakoztatási céllal. 8/10

A következő három nap (The Next Three Days, 2010) – Szerencsére Paul Haggis ezt a filmjét nem gondolkodta túl, így egy egészen fogyasztható, sajátos ízű ‘családi’ thriller lett. Azért az moralizálást nem ússzuk meg itt sem, hiszen a szabad-e gyilkolni rossz embereket, hogy ezzel jó embereknek segítsünk problematika azért igencsak fajsúlyos kérdés. A választ azonban ezúttal nem rágja a szánkba, és ez jó. Nekem kifejezetten tetszett, ahogy a rendőrség szerepelt ebben a börtönből ártatlanul elítéltet szöktetős sztoriban, még akkor is, ha egy szigorúbb dramaturg az egészet kihúzta volna a francba. Szerintem éppen ezzel lett érdekes a film… Feltűnő azonban, hogy Russell Crowe mennyire egysíkúan játszik. 7/10

007 Spectre – A fantom visszatér (Spectre, 2015) – Nem csodálom, hogy a hírek szerint Daniel Craig hallani sem akar több James Bondról, ugyanis a Sam Mendes rendezései által felújított sorozat mára kifulladt, és visszajutott oda, ahonnan el akart szakadni. Unalom-hegyek. Az első épületomlásos jelent még jó volt, de ahogyan az a végén, az igen béna cselekmény után, visszaköszönt, az már az ultragagyi kategóriája. Monica Belucci egyetlen jelenetben, a zseniális Christoph Waltz is kihasználatlanul… Nem értem. 3/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Filmnapló – 2016. február bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Elképzelhető, hogy A sebészt még folytatni akarják?

    • efes szerint:

      Azt mondta a facebookon egy haver, hogy állítólag háromszor két évadot terveznek belőle, három különböző szereposztással. A wikipédián azt írják, hogy már berendelték a harmadik évad forgatókönyvét, viszont Clive Owennek csak két évadra volt szerződése, és Soderbergh is megerősítette, hogy Thackery meghalt a végén. Én tehát most 80%-ot adok a harmadik évadra, a többi pedig azon múlik, hogy az, már az új szereplőkkel, hogyan sikerül.

  2. wim szerint:

    Csak mert számomra kimondottan kellemes meglepetés volt az évad zárása, amit egyértelmű sorozatzárásnak gondoltam.Meg is dicsértem magamban Soderberghet, hogy milyen elegánsan elintézte, és nem félt a csúcson abbahagyni. A finálé egyébként önmagáért is tetszett.

    Szóval akkor ez valami antológia-sorozat lenne?

    • efes szerint:

      Igen, hiszen a címe is jelzi, hogy erről a Knickebocker nevű kórházról szól. Szerintem lesz valami ugrás az időben, jönnek a dicső harmincas évek, szesztilalom, effélék és majd a háború utáni évek, ismét drogokkal – de ezeket csak saccolom.

  3. Visszajelzés: Dzsungel (Jungle, 2017) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.