És persze, vice versa, Fritz Bauer is az állam, sőt, szinte az egész világ ellen. Viszont, ellentétben azzal, ahogyan sejthetnők, nem afféle tárgyalási dráma Az állam Fritz Bauer ellen, hanem életrajz, melyben az “ellen”, még ha alapvetően jogász-környezetben is játszódik, nem pert, hanem attitűdöt jelent elsősorban. Valós személy volt a zsidó származású, harcos szociáldemokrata Bauer, aki az ötvenes-hatvanas években végzett tevékenységével fontos figurájává vált a második világháború náci bűneit megtorló hosszú harcnak. Lars Kraume szinte John le Carré-i sűrűségű drámája elsősorban arra az ötvenes évek eleji időszakra koncentrál, amikor Bauer, Essen tartomány főügyészeként, Adolf Eichmann náci háborús bűnös tartózkodási helyének felderítésével, illetve az elfogásához nyújtott segítségével szembekerült saját országának alkotmányával, valamint a Német Szövetségi Köztársaságban továbbra is fontos posztokat betöltő, hajdani nácikkal, és a német nép érintett csoportjaiban az akkori napokban is mélyen élő náci szimpátiával.

Bauer (Burghart Klaußner) a szocialista Weimari Köztársaság fegyveres harcosaként, szociáldemokrataként dühödt ellensége a német nácizmusnak, és élete céljának azt tartja, hogy egy háborút túlélő, álnéven bujkáló náci nagykutya német bíróság elé állításával elrettentő példát tudjon statuálni az új Németország számára, megmutatva azt, hogy igenis szembe lehet nézni a bűnös múlttal és le is lehet számolni vele. Kapóra jön számára az információ, mely az Argentínában, álnéven rejtőzködő Eichmannról szól, aki a zsidóság teljes megsemmisítésének, az endlösungnak kitervelője és ismeretes módon, igen nagy részben végrehajtó, felelős parancsnoka is volt. Eichmann német kézre kerítése azonban nem áll érdekében Adenauer megbékélést, azaz az ő olvasatában a múlt bűneinek elhallgatását, szőnyeg alá söprését erőltető politikájának, ráadásul az államapparátusban (értsd: az ügyészségben, a rendőrségben, a titkosszolgálatban és más helyeken) továbbra is olyan megbízható szakértelemmel rendelkező németek teljesítenek szolgálatot, akiknek múltjában szintén fellelhető kisebb-nagyobb háborús “nüansz”, a szekrény mélyén féltve őrizgetett, tüllbe bugyolált, horogkeresztes karszalag és SS-igazolvány. Az utóbbiak szintén rossz szemmel néztek Bauer tevékenységére, aki nap mint nap kapja az antiszemita, halálos fenyegetéseket levélben és ezt megfejelve, még a háta mögött fiatalkori, Dániában megesett homoszexuális kalandjairól is terjednek pletykák. (Akkoriban a német törvények is súlyosan büntették a homoszexualitást, mint bűnös perverziót). Úgy tűnik, Bauer egyedül marad harcában, ezért érdeklődve fogadja egy fiatal ügyészhelyettes, Karl Angermann (Ronald Zehrfeld) ügybuzgalmát, nem sejtve, hogy Angermann magánéletében is vannak “támadható pontok”.

Bár a film látszólag egy teljesen konzervatív módon elmesélt, hagyományos életrajzi dráma, igen erős, karakteres színészi alakításokkal, ezek finomságait látványosan megmutató, sok-sok közelivel operáló, érzékeny fényképezéssel, lebegő, de mégis nagyon pontos hangulatteremtő erővel bíró kísérőzenével, mégis a fontosabb az, ahogyan megpróbálja leírni azt a társadalmi méretű lelki tusát, azt a mély önvizsgálatot, amit a német nép végzett saját magán a második világháborút lezáró évektől, és ami talán még ma is tart. Persze, Fritz Bauer nem egy poltpéter. Karakán, de mégis fondorlatos kiállása elvei és céljai mellett természetesen példamutató erővel bír, pedig maga Bauer -Klaußner pazar alakításában- kifejezetten unszimpatikus figura. Kövérkés, folyton bagózó, piás, izzadékony figura, vékony, makacs pengeszájjal és vastag hivatalnok-szemüveg mögül pislogó, bizalmatlan disznószemekkel, akiből kásásan törnek elő a szavak – az emberi magatartása azonban mégis egy igazi, klasszikus, kisemberből emberségétől és igazságérzetétől naggyá váló hőssé teszi. Valahol hős, bár inkább csak hétköznapi áldozat Angermann karaktere, sorsa azonban sok minden későbbi eseményt, botrányt és támadást megmagyaráz.

Kraume filmje nem tér ki Bauer pályájának későbbi, komoly eredményeket felmutató, ám igazából soha el nem ismert időszakára. Az első lépéseket meséli el, amiket a korábbi harcos internacionalista, majd koncentrációs táborba hurcolt, onnan megszökő és külföldön (például Willy Brandttal) közösen illegális, náciellenes tevékenységet folytató férfi immár a jog talaján állva és egy nemzet újjáépítésének szentelve tett meg. Az a korszak, amikor a jelen még csak a múlt elhallgatását jelenti a béke reményében, amikor “az irodán kívül” ugyanaz az ellenség ádáz tekintete kíséri a jövő emberét, aki a háborúban, és azelőtt is ellenség volt, az igazi németes precizitással, tökéletes illúziót keltve teremtődik meg a filmvásznon, egy igazán értékes, tartalmas és izgalmas film hátterét szolgáltatva. 8/10