Azt pontosan lehet érezni, hogy mit akart a francia nyelvterületen jól ismert belga vallon színész-rendező Bouli Lanners e filmjével, és tulajdonképpen amit érzünk, azt látjuk is benne – a kérdés csak annyi, hogy ennyi elég-e egy jó filmhez? Nem biztos. Az biztos, hogy nagyon bejött neki a True Detective első évadának borongós, szürke, végtelen pusztaságba vesző, világvégi látványvilága, melyet Jean-Paul de Zaetijd operatőr briliáns közreműködésével szinte tökéletesen ültetett át a széles mozivászonra. Látszik az is, hogy látta Tarkovszkij Stalkerét, John Hillcoat, Jim Jarmusch és Denis Villeneuve filmjeit, valamint jó néhány Bergmant is (erre utalhat a híres Bergman-színész, az agg Max von Sydow emblematikus szerepeltetése is): a Jézus, mobil, fejvadászok baromi jól néz ki.

Tudjuk, hogy Belgium időjárása közel sem nevezhető emberbarátinak, hiszen legalább annyira ködös, nyirkos, hideg és esős, mint Angliáé, csak éppen nem annyira zöld. Ha az utóbbi évtized belga filmtermését nézzük, akkor azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a belga filmesek számára az nem téma, ha nyílik a pipacs – tekintve, hogy nem is nyílik, vagy ha netán egy valahol kidugná bimbaját a végtelen sárból, akkor azt rögtön letapossa egy részeg belga vallon/flamand paraszt a gumicsizmájában. Bár, ahogy visszaemlékszem, az általam látott filmek (láttam jó néhányat, hogy csak Felix von Groeningen, Benoit Delépine és Gustave Kervern, vagy éppen a fesztivál-kedvenc Dardenne-testvérek nevét említsem, tessék használni a blog keresőjét) mind színesek voltak, a szemlélet szinte kivétel nélkül olyan sötét, naturalisztikus, földhözragadt vagy éppen e földhözragadtságában abszurd, mintha ismeretlen Tarr Béla-filmeket néznénk. Nem olyan hosszúakat, nem olyan transzcendens szellemiségű történeteket, de hasonlóakat.

Persze, ha komolyan vesszük azt, amit egy régi tanárom, az ismert filmesztéta mondott egyszer félig tréfásan, félig komolyan, miszerint ha belenézünk egy ismeretlen filmbe, akkor az első nagytotálról meg lehet mondani, milyen a film alkotójának szemléletmódja: ha a látóhatár osztatában az ég van jelentős túlsúlyban, akkor az alkotó inkább elvont, intellektuális, transzcendencia iránt fogékony, ha viszont a föld, akkor realista szemléletű művész művével lesz dolgunk. A Jézus, mobil, fejvadászok tobzódik a végtelen magányosságot, reményvesztettséget és ezzel együtt végtelen békét, univerzális távlatokat sugalló képekben, tehát a film szellemi síkon fog mozogni, amit sejthetünk (a nem éppen legjobban sikerült címmagyarítás) első szavából is, ha nem olvassuk utána a többit. Viszont tény, hogy azokkal együtt tulajdonképpen meg is kapjuk a film tömör leírását. Mi volt a filmben? Hát, figyelj, Jézus, mobil, fejvadászok. És tényleg.

Két marcona fickó (az egyik maga a film rendezője, Bouli Lanners, a másik Albert Dupontel) egy elveszett mobiltelefont keres, amelyen bizalmas adatok vannak. A telefon egy “nem túl okos”, hajléktalan szerelmespárhoz kerül, akiket kiskirálykodó helyi erők szabadítják meg a számukra csupán néhány eurót jelentő értéktől. Közben megjelenik maga, Jézus is, aki még stigmát is produkál a kezére, ellenben igazságot tesz. A mobilt üldöző fejvadászok egyik fele kórházba kerül, a másik megvilágosodik, miközben megjelenik egy kifejlett szarvasbika is, kapitális szarvkompozícióval a fején. Lanners, aki a filmet írta is, amellett, hogy rendezte és az egyik főszerepet is eljátssza, nyilván írt még egy csomó mellékszálat, melyek azonban a filmkészítés folyamatában kihúzásra kerültek. Ezekkel együtt, de tán még ezek nélkül is lehetett volna ez a történet egy kedves, bohókás, helyenként romantikus felhangokkal is bíró -ám közhelyes- komédia, krimi-, vagy akcióvígjáték. Viszont a Jarmusch-, és Hillcoat-filmeket idéző síró, rívó gitárzene, mely végig lúdbőrözteti a hátunk, a már említett borongós, baljós hangulatú, apokaliptikus, sőt, apokalipszis utáni tájképek és hátterek, a romos gyárépületek és raktárak, a kietlen meddőhányók, melyek a sok szálon induló, de a végén összefutó cselekmény helyszínéül szolgálnak; ezek mind zavarba ejtenek és időzőjelbe tesznek minden zsánerszerű elemet a filmben. Főleg, hogy Lanners nem mindig köti az orrunkra, hogy éppen mi, mi okból történik a filmjében… Szóval, nem tudom. Érdekes, figyelemre méltó film, de nem tudom azt mondani, hogy jó is. 7/10