A törvényekkel, szabályokkal, kötelességekkel, konvenciókkal és rutinokkal körbebástyázott fejlett társadalmak látszólag igen jól működnek, azonban a valóságban pont olyan mennyiségben termelődik a boldogtalanság, mint a náluk fejletlenebb, illiberális autokráciákban. Nem véletlen, hogy míg itt sokan elhiszik, hogy ott könnyű, mert kolbászból van a kerítés is, addig ott két kézzel szórják a polgárok kemény munkával megkeresett euróikat olyan időtöltésekre, melyekben azt hihetik magukról, hogy szabadok, egészségesek és boldogok. A méregdrága méregtelenítő kúráktól és jógakurzusoktól az egzotikus környezetben megrendezett luxus túlélőtúrákig hosszú a sora azoknak az időtöltéseknek, melyekben jóllakott, elkényelmesedett, jóléti állampolgárok próbálják lehántani magukról mindazt, amire más társadalmak éhes, üldözött és sanyargó polgárai esetleg éppen vágynának. A Swingerklub című dán romantikus komédia szereplői olyan középkorú dán és svéd házaspárok, akik kiüresedett, megunt és elhidegült párkapcsolatukat kívánják a film címében említett zártkörű klubban “megjavítani”.

Ez számomra már így első olvasatra is hülyén hangzik, ugyanis egy párkapcsolat nem kutyaharapás, amit szőrével kell gyógyítani és nem is horpadt karosszéria, amit néhány jól irányzott kalapácssújtással helyre lehet pofozni. A swingerklubok -bár ki ne tudná- amolyan párcsereklubok, melyekbe benevezett párok tagjai, bizonyos szabályszerűségek által keretbe szorítva, alkalomadtán felcserélődnek. Mindenki kefél mindenkivel, hogy egyszerűbben fogalmazzak. Nyilvánvaló azonban az is, hogy mindez csupán a szexre vonatkozik (a filmbeli klubban tiltott is az új szerelem), mintha egy jó (bár legtöbbször úgyis csak akármilyen) dugás változtatna bármin is… A lényeg az, hogy vannak, akik hisznek ebben és elhiszi azt, ha alkalomadtán mással is szexelnek, akkor azzal minden rendbe jön.

Így vannak ezzel a történet szereplői is, egyszerű dán középosztálybeliek, cégvezetők, távfűtés-ügyintézők, tejgyártó-technikusok, stb. Van köztük, aki mintegy utolsó esélyként gyermeket szeretne, már gyakorlatilag mindegy, kitől, van, aki a szexben saját férfiasságát tudja kiteljesedettnek látni, még akkor is, ha az csak Viagrával működik – és vannak néhányan, akik nem hiszen már semmiben. Mígnem megjelenik ráncosodó, löttyedt húsú, szarkalábakkal barázdált arcú társaságban egy hamvas, fiatal pár, a maguk életkorából adódó friss energiával és vonzerővel…

Mikkel Munch-Fals filmje romantikus komédiának becéztetik, de inkább dráma, bár a főalakokként ábrázolt pár szempontjából a történet tényleg romantikus (felhanggal zárul). A felfestett társadalomrajz azonban egyöntetűen karcos, gunyoros, kritikus, hiszen egyszerre nevetséges és szánalmas az az erőlködés, amit ez a néhány szerencsétlen dán pár művel a szabadosság jegyében. Ahogyan megjelennek a különböző párok esetében saját kudarcaik és saját problémáik, az szinte kivétel nélkül tragikus, és nem is igazán találni bennük humorosat. Ennek megfelelően tragikus az is, ahogyan ez a középkorú társaság felrázódik (mint a hógömb) a két fiatal megérkezésével, de igazán tragikus az, ahogyan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. De nem különösebben biztató az sem, amilyen sebeket ejtenek erőlködésükkel az ifjú párban… Szóval, dráma ez. Karcos társadalomkritika.

És éppen ezért zavarbaejtő a valóban romantikus finálé, mert azt semmi nem indokolja az előzőekben, ráadásul, ez a végkifejlet is súlyos érzelmi sérülések útján jöhetett csak létre. De arra talán jó, hogy ha látunk ilyen történeteket, akkor még idejekorán el tudunk gondolkozni saját dolgainkon a látottak alapján és nem gondoljuk azt, ha benevezünk egy swingerklubba (hogy mást ne mondjak), akkor minden jobb lesz. Mert nem lesz jobb. 6/10