Saját szoba – Mandarinok (Mandariinid, 2013)

Zaza Urushadze háborús drámája a három évvel ezelőtti Oscaron erős mezőnyben mérkőzött a legjobb idegen nyelvű film címéért; de míg versenytársairól eleget hallhattunk, a Mandarinok valamiért kiesett a figyelem fókuszából. Pedig remek darab. Szűkszavú, balladai tömörségű elbeszélés.

Két ellenséges katona összezárva egy semleges területen: a forgatókönyv kettejük szembenállására szűkíti le a konfliktust, majd addig élezi, míg mindkét fél rá nem ébred a vérontás tökéletes értelmetlenségére. Hasonló alapfelállással találkozhattunk már a 2001-es Senkiföldjében vagy a Kiskakukkban (2002), csak a sztori ott más irányba kanyarodott.

Az aktuális viszály ezúttal az 1992-es grúz-abház háború. A helyszín elhagyatott falu Grúziában, mely korábban észt telepeseké volt; lakói mostanra elmenekültek a közeledő harcok elől, visszatelepültek Észtországba. Két idős ember maradt itt, Ivo és Margus. Előbbi nem siet sehová, Margus viszont már hazatérne, csak előbb be akarja takarítani a bőséges mandarintermést. A szürethez való ládák Ivo asztalosműhelyében készülnek. Jár a körfűrész, száll a fűrészpor, kint a gyümölcsösben békésen susognak a mandarinlevelek. Az üres falu nyugalmába a szó szoros értelmében berobban a háború, amikor Margus portája előtt lövi egymást halomra egy maroknyi idetévedt grúz és abház fegyveres. Kettő közülük túléli a lövöldözést, Ivo házában, a gondos ápolásnak köszönhetően fel is épülnek: egy grúz, valamint egy az ellenséges oldalon harcoló csecsen.

Virrasztás, infúzió, kiskanalanként adagolt étel… Életet megtartani jóval nehezebb, mint elvenni. Ám a sebesültek alig térnek eszméletre, máris acsarkodnak egymásra, akár a dühös kutyák. Egyedül a házigazda érdeme, hogy mégsem esnek egymás torkának. Megmentőjének mindkettő szót fogad; az iránta való tiszteletből Ahmed, a csecsen még azt is megígéri, hogy nem öli meg a grúzt – legalábbis a házon belül. Aztán mire kellőképpen összeszedik magukat, és ki tudnak menni, a házon kívül sem olyan sürgős már a bosszú. Kezdik érezni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az esztelen gyilkolászással.

A történet legerősebb kisugárzású, központi figurája nyilvánvalóan Ivo (Lembit Ulfsak), ez az átható pillantású, higgadt öregúr. Ő ebben a kényszerűen összeverődött háztartásban a családfő. Nem próbálja kibékíteni a farkast a báránnyal, csak békét akar a portáján. Közben azért keményen odamondogat a hadfiaknak, akiknek szent meggyőződésük, hogy háborúban jogos az öldöklés.

Fáradt ez a kaukázusi napsütés, a színek fakók, a kísérő zene – mélabús, makacsul ismétlődő grúz dallamtöredék – kezdetben nyugalmat áraszt, később csak rezignálttá tesz. Amiben persze része lehet a bekövetkező mind szomorúbb eseményeknek is. A végkifejlet mindennek ellenére mégsem tragikus. Ivo megjegyzései nem enyésznek el nyomtalanul a két mogorva harcos lelkében, a végére így felemelő, minden hamis pátosztól mentes finálét élhetünk át. (9/10)

Kategória: Film, Saját szoba
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Saját szoba – Mandarinok (Mandariinid, 2013) bejegyzéshez

  1. Irina Simon szerint:

    Láttam, és nagyon megfogott!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.