Filmnapló – 2018. augusztus

A tökéletes gyilkos (2017) – Rendkívül izzadtságszagú film. Minden egyes kockáján, minden pillanatában érezni azt a kétségbeesett igyekezetet, mellyel alkotója (Pacskovszky József) azon van, hogy egy trendi, nemzetközi viszonylatban is elfogadható színvonal műfaji filmet, egy krimit tegyen le az asztalra. A minta a manapság (tegnap még) divatos skandináv krimi. A dramaturgia egyszerű, a klasszikus “ki a gyilkos?” sémát követi, de minden szürkés ködben úszik, a főszereplő nyomozó (László Zsolt) gyűrött, borostás, iszik, tán még drogozik is – sajnos, azonban ami a svéd, dán példáknál működik, az itt talajt vesztve, gyökértelenül lebeg (a semmiben). Az ok egyszerű, a skandináv krimik divatját remek írók nagy sikert arató könyvei alapozták meg, igen komoly marketing-offenzívával megsegítve – itt viszont csak egy szolgai másolat készült, ráadásul annyira közhelyes ötletekkel és fordulatokkal, hogy a “fal adja a másikat”. Előzetesen semmit nem tudván a filmről, már a szereposztásból megmondtam, ki lesz a gyilkos – és az is lett. Csak a színészek miatt: 4/10

Toszkán szépség (La prima cosa bella, 2010) – Bár Paolo Virzi filmje címében inkább Sam Mendes Amerikai szépségére, avagy Paolo Sorrentino A nagy szépségére hajaz, inkább Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok című családtörténete juthat eszünkbe e filmet nézve (pontosabban fordítva, mert Virzi filmje az “idősebb”). Én imádtam azt is, ezt is szeretem, a témán és a kissé frivol, gunyoros, helyenként morbid hangvételen kívül viszont nehéz összevetni a két filmet – két teljesen eltűnő temperamentum, korszak, történelem és kultúra. Virzi (filmbeli) anyja a klasszikus olasz “mamma”, aki nagy hangon szeret, nagy hangon élvezi az életet, szüli a gyermekeket és még halála pillanatában is árad belőle a közmondásos, de valós féktelen életöröm (lásd a képen 🙂 ). Nincsenek e filmben olyan összegző erejű allegóriák, olyan szúrós élveboncolás, mint Mendes, de főleg Sorrentino említett alkotásaiban, nem “nagy” film ez, csupán egy jó film, ami jó nézni, ami örömet okoz. Főleg eredeti nyelven. 8/10

A gyilkos médium (Red Lights, 2012) – Ha nagyot akarnék mondani, akkor azt mondanám, hogy az Élve eltemetve című klausztrofób horrorral hangosat koppantó Rodrigo Cortés azt követő filmje egyfajta Mario és a varázsló light. De nem akarok nagyot mondani, ezért maradjunk csak annyiban, hogy egy idegesítően elfuserált ziccer. Szkeptikus tudósok (Sigourney Weaver és Cillian Murphy) szeretnék lebuktatni a vak illuzionista-sztárt (Robert de Niro). Alapvetően jó az ötlet, azonban a film -az említetteken kívül is remek szereposztás ellenére- megbukik az ügyetlen, sőt logikátlan cselekményen, cselekményszervezésen és azon, hogy az alkotóknak szemmel láthatóan elfogyott a puskaporuk a végkifejletre. 4/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.