Markáns látványvilágú, különös hangulatú produkcióval tette fel névjegyét a magyar (és külföldi) mozivásznakra Ujj Mészáros Károly. A Liza, a rókatündér szép sikert aratott, s ami a fő, a közönség körében is. Nagy szó ez Magyarországon, ahol közönségsikert rendszerint csak a nagyközönség igényeit alulról nyalogató, azokat feltétel és elvek nélkül kiszolgáló “szórakoztatóipari termékek” aratnak sikert, a Liza… viszont tényleg egy korrekt, jól kinéző, fantáziadús és szórakoztató film volt. Érthető, hogy nagy várakozás előzte meg Ujj Mészáros következő filmjét is, és az, hogy az X – A rendszerből törölve világpremierje A-kategóriás fesztiválokon zajlott le, mutatja, hogy a szakma is figyel az új, magyar tehetségre.

A Liza… után talán nyilvánvaló az is, hogy Ujj Mészáros nem művészfilmes. Ez azonban semmi szín alatt nem jelent igénytelenséget. A szakmát, a filmcsinálást professzionalista módon érti és műveli, ráadásul nemzetközi mércével nézve is. Az X is rendkívül jól néz ki, jól is van összerakva. Simán összemérhető más hasonló műfajú, akár Hollywoodban készült filmmel. Tisztán műfaji filmről beszélünk tehát, az X ráadásul elég pontosan körülhatárolható krimi, krimi-thriller. A sztoriról így nem is árulnék sokat, talán csak annyit, hogy a Döglött akták és a True Detective című krimisorozatok, David Fincher filmjei, illetve a skandináv krimik képezik azokat a sarokpontokat, melyek között lavírozik igen ügyesen Ujj Mészáros filmje. A Teve utcai rendőrkapitányság lezárt aktái között kutakodó pánikbeteg rendőrlány (Balsai Móni) olyan összefüggésekre bukkan, melyekre senki nem akarja, hogy valaha is fény derüljön. Ki ezért, ki azért, ki meg amazért. A film végére szépen ki is derül minden.

Adódik a kérdés, hogy ha egy film, egy történet ennyire hajaz korábbi, ismert külföldi példákra, akkor mi értelme az egésznek? Nos, Ujj Mészáros és forgatókönyvíró társa, Hegedűs Bálint részben szép sima, görcsmentes eleggyé gyúrta az innen-onnan ismerős motívumokat, aztán mindezt belehelyezte egy fiktív magyar valóságba, mint háttérbe, melynek részletei, szereplői nem valóságos személyek, mégis olyanok, mintha azok lennének. Mindenki tudni fogja, hogy mire és kire gondolok és nyilván gondoltak Ujj Mészárosék, de ami a lényeges, hogy ez a sztori, s annak szereplői külföldön is megállják a helyüket: vannak annyira általánosak, de ezzel együtt érvényesek, hitelesek is, járjunk bárhol a világban. Rendkívül intelligens módon teremti meg Ujj Mészáros ezt a fiktív világot, ezt a hátteret, ezt a környezetet. A cselekmény izgalmas, fordulatos, és tényleg vannak benne meglepő csavarok, a film hangulata pedig magával ragadó(an nyomasztó) – ezeket is érteni fogják a világ összes szegletén, de nálunk is – remélhetőleg legalább annyira, mint a sok tekintetben hasonló világban, hasonló atmoszférában játszódó Aranyéletben.

Aztán ismét a látvány. A Liza… is jól nézett ki, és ez a film is igen szép, bár közel sem annyira színes, mind elődje, igaz a történet is jóval komorabb. Szecsanov Martin baromi látványos, feje tetejére állított drónfelvételei már a nyitó főcímben megteremtik az egész filmre jellemző apokaliptikus hangulatot, mely bennem -az alatta alkalmazott szintén armageddoni hatású- orgonás, drámai kórusos kísérőzenével Godfrey Reggio  és Philip Glass Koyaansiqatsijának csúcspontját, az űrrepülőgép ikaroszi repülését idézte meg. Kizökkent világban járunk Ujj Mészáros filmjében is, a mai, kizökkent világunkban. Szürkés-kék, feje tetejére fordult Budapesten találjuk magukat, mely pont olyan, amit akkor látunk, ha kitekintünk saját ablakunkon, kimegyünk az utcára, vagy feljövünk ezért-azért. Ráadásul a Teve utcai rendőrpalota, a Nyugdíjfolyósító a filmben is a Teve utcai rendőrpalota és a Nyugdíjfolyósító, az Andrássy út is Andrássy út, az Orom utca is Orom utca…Minden, mindenkinek ismerős, de legfőképpen a dolgok miértje, az ún. igazság az, ami viszont mélyen el van zárva egy széfben. Pont, mint idekint.

Meg kell említeni a filmmel kapcsolatban a színészek teljesítményeit is. Balsai Móni ugyan talán kicsit túl sokat sír a filmben, ami azért nem igazán hiteles egy rendőrnő szerepében, legyen bármennyire is pánikbeteg a szerepe szerint, de érzékeny, finom és mélyen átélt, mint azt megszoktuk tőle. A Liza… másik kulcsfigurája, Bede Fazekas Szabolcs viszont ezúttal egy igen karakán zsarukaraktert hoz, a filmen egyre jobban mutató Schmied Zoltánnal és Schneider Zoltánnal együtt. Láthatjuk ismét Kulka Jánost a betegsége után, gyakorlatilag néma szerepben, aki ebben a betegségét ijesztő módon megidéző, szörnyű néhány jelenetben is pompásan bizonyítja, hogy egy nagy színésznek megszólalnia sem kell ahhoz, hogy érvényesen jelen legyen egy filmben (színpadon, stb.). Viszont amit Kőszegi Ákos művel, az a film kulcsa. Zseniális.

Nem “nagy”, de kifejezetten jó film ez tehát, szerintem jobb is, mint a Liza…: egy tök jó krimi, tök jó thriller. 8/10