Saját szoba – Babette lakomája (Babettes gaestebud,1987)

Bár külsőségeiben nem kimondottan karácsonyi – talán ezért nem jut eszébe soha a műsorszerkesztőknek – lényegét tekintve tökéletesen illene az ünnep esti tévéműsorba. Na nem azért, mert ez az egyik legjobb „evős” film (éppenséggel ez is szempont lehetne), hanem a belőle sugárzó béke és bölcs derű okán. Gabriel Axel alkotása éppen harminc éve nyerte el Dánia első Oscarját, de még ennyi idő után (akár sokadszorra) is képes megmelengetni a szíveket.

A jütlandi partvidék egy szürke halászfalucskájában játszódik a meseszerűen tálalt, XIX. századi történet. Egyforma zsúptetők alatt szárított lepényhalak libegnek a tengeri szélben, a két nővér, Martina és Philippa itt élte le egész életét. Valamikor, sok évvel ezelőtt apjuk volt a helyi protestáns kisközösség lelkipásztora; lányai árnyékként követték őt mindenhová, halála után pedig átvették helyét a kicsinyke, mára bizony jócskán megöregedett nyáj élén. Lelki békéjüket, még a tiszteletes életében, kétszer zavarta meg egy másik világ igézete. Először Martina szívét rabolta el egy délceg huszártiszt, majd a szép hangú Philippát kísértette meg a siker egy neves francia operaénekes személyében. A vendégek, ahogy jöttek, úgy mentek; a múlt ködébe vesztek, és csöndes bánatot hagytak maguk után. Sok évvel később azonban újra beleszólnak az immár idős hölgyek életébe. Egy viharos éjszakán megérkezik hozzájuk Babette (Stéphane Audran) a hajdani tenorista ajánlásával. Családját elvesztette a polgárháborúban, menedékért cserébe szolgálatát ajánlja fel a nővéreknek. Többé semmi nem köti szülőhazájához – egy lottót kivéve, amit ottani ismerőse rendszeresen megjátszik helyette. Csakhogy egy nap megüti a főnyereményt. Úgy dönt, hogy az ölébe hullott összegből meghálálja vendéglátói jóságát, és a boldogult lelkész századik születésnapján maga készíti el az ünnepi vacsorát – méghozzá francia módra.

A sörkenyéren felnőtt, jámbor puritánok elszörnyedve bámulják a felhalmozott hozzávalókat; bele sem mernek gondolni, vajon micsoda fertőbe taszítja majd őket a tervezett lakoma. A nővérek bánják, hogy engedtek házvezetőnőjük kérésének, az elszánt gyülekezet azonban megfogadja: hősiesen végigeszik a fogásokat, mintha nem éreznék az ízeket.

Jókor jön a csoportnak ez a próbatétel: újra összekovácsolja őket, elfeledteti velük mind gyakoribb civódásaikat. Martina és Philippa védencei riadtságukban, sértődöttségükben olyanok, mint a gyerekek. A film szeretetteljes iróniával ábrázolja őket – legyenek azonban bármilyen komikusak, valójában irigylésre méltók, hiszen e falucska védett közege idilli, akár a gyermekkor világa. Mondhatni, „túl szép, hogy igaz legyen”, ám a példázat fő mondandóját illetően ez végül is mellékes.

Mint mondtam, „evős” mozival van dolgunk, tekintve, hogy a játékidő közel egyharmadát a vacsora és annak előkészületei teszik ki. Festői képek mutatják hosszan, ráérősen az ételkészítést, a terítést és persze magát az étkezést, ahol a kapitány elragadtatott, szakértő kommentárjai ellenpontozzák a gyülekezet makacs kenetességét. Szegények minden erejükkel igyekeznek ellenállni az ördögi kísértésnek (SPOILER (?)), de hiába, a francia szakácsnő művészete győzedelmeskedik. Az ünnepi környezet, a finom étkek, no meg a bor hatására engednek a gátlások, megoldódnak a nyelvek, megnyílnak a lelkek.

Babette tehetsége legjavát adja, hogy boldoggá tegye a többieket: lakomája valódi műalkotás, mely a test mellett a lelket is táplálja. Noha a finomságokat csak messziről csodálhatjuk, kárpótol a látvány, hozzá pedig – érzékeink további kényeztetésére – emlékezetes zenei betétek társulnak (Mozart Don Giovannijának részletei vagy egy gyönyörűen áradó barokk egyházi ének): a csábítás, az öröm és a hála dallamai. Habár az elbeszélést átjárja a vallásos áhítat, ez korántsem zárja ki az élet szépségének ünneplését a képekkel, dalokkal – ami pedig az ízeket illeti, azokat meg hozzáképzeljük. A film által hirdetett megbékéléshez – nemcsak embertársainkkal, hanem sorsunkkal, hibás döntéseinkkel – szükség van erre a derűre; a képességre, hogy megtaláljuk a teljességet az élet legprofánabb mozzanataiban is – mondjuk, egy közös vacsorában. (10/10)

Kategória: Film, Saját szoba | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.