Igen ingoványos terep a karácsonyi tematikájú filmek mezőnye. Részben azért, mert rendkívül sok ilyen film készült a film jóval több mint száz éves történetében, másrészt pedig óriási a veszély, hogy az óvatlan néző belefusson valami émelyítően giccses, tenyérnyi hópelyhekben, fülig érő műmosolyokban, ragacsos mézeskalács-illatban tobzódó ótvar bájzliba. Nem véletlenül jön minden karácsonykor Kevin a tévékbe, holott azért, szigorú esztétikai mércével mérve, azért ott is rezeg a léc.

Nos, a kitűnő dán színésznő, Paprika Steen harmadik rendezésében, a Családi karácsony nyitó jeleneteiben is tobzódunk a széles mosolyokban, a már szinte kínosan modoros poénkodásokban, a tettetett mű-jókedvben: egy jól szituált, szolidan kiterjedt dán -értelmiségi- család tagjai jönnek össze egyikük villájában az évente megszokott karácsonyi összejövetelre. A házigazda feleség (őt a filmet rendező, és ahhoz az ötletet is adó Paprika Steen alakítja) már napok óta készülődik a Szenteste szentnek szánt vacsorájára, a családtagok között pedig pörögnek az SMS-ek, telefonhívások, a találkozó apróbb módosításainak bejelentésével (az egyik hozza az elmaradhatatlan vöröskáposztát, a másiknál lebetegedett a beteg, mások a vacsorához szánt boron kattognak…). Érezzük, hogy ha ez így megy tovább, akkor botrány lesz: vagy mi, nézők menekülünk ki a moziteremből dérrel és dúrral, vagy a filmben fog történni valami…

Szerencsére, a filmben fog történni valami. Konkrétan egy kisebb fajta családi apokalipszis, ami viszont azért annyira nem meglepő, ha azt nézzük, hogy a film dán és Paprika Steen pedig ennek markáns figurája, aki szinte az összes jelentős Dogma-filmben szerepelt komoly szerepben. Persze, azért messze vagyunk Vinterberg megkerülhetetlen, kultikus Születésnapjának kataklizmájától, amit most látunk, az csak egy kis átlagos családi apokalipszis. Olyan, mint amilyen szinte minden családban megtörténik karácsonytájt még kisebben és ha kellően őszinték vagyunk önmagunkkal. E történetben sincs másról szó, minthogy a vallás, a társadalmi tradíciók és elvárások, a kultúránk által ránk szabott legkisebb társadalmi egység, a család bizony, csak a legideálisabb esetekben működik hibátlanul. Minden család egyénekből áll, akiket saját érdekeik, érdeklődésük, vágyaik és érzelmeik hajtanak útjukon, s ezeknek törvényszerűen ütközniük kell mások hasonló személyes “energiáival”. Ez az ütközés, miképpen a fizikában, az emberi kapcsolatokban is konfliktusokkal jár: egy családban, funkciójából fakadóan, szorosabbak az egymást összetartó kapcsolatok, így erősebben is tartanak a konfliktusok esetén – ami azonban nem jelenti azt, hogy ezek egy adott, kritikus pillanatban nem pattanhatnak el. Ebben a történetben éppen a Szenteste felemelő, meleg, meghitt pillanata lesz ez a kritikus pont.

Ehhez, természetesen, kell a családtagok előélete, a hosszú évek alatt felhalmozott és feldolgozatlan problémahalmaz, a karácsonyi készülődés feszült idegállapota és még sok minden más, apró nüansz is. Paprika Steen okos, értelmes filmje nem akar semmit porrá zúzni (mint pl. a Születésnap), pusztán őszintén, minden mézmáztól, hamis bűbájtól és negédességtől mentesen elmesél egy keserédes karácsonyi történetet. Olyat, ami bárhol megtörténhet a mi kultúránkban. Ráadásul a végére mégis pontosabban mutatja meg a karácsonyi ünnepkör hétköznapi lényegét, jelentőségét, mint a témában készült filmek többsége. 7/10