Valójában Az ifjú pápa című szériának második évadáról van szó, amikor Az új pápa című sorozatot emlegetjük. Annak végén az alkotó (bár nyugodtan mondhatnánk azt is: teremtő) Paolo Sorrentino megölte (oké, csak kómába küldte) a címszereplőt, Lenny pápát (Jude Law), most jön tehát az új (John Malkovich), egy legalább annyira excentrikus, ám névleg mégis középutas pápa, hogy aztán … stb. (A képen John Malkovich és Jude Law között a történet kulcsszereplőjét, Voiello bíborost zseniálisan alakító Silvio Orlando.)

Ha szigorúan nézzük az új évad cselekményét, gondolhatjuk azt is, hogy ezúttal Sorrentinóék sokszor csak fércelgettek – ez azonban ezúttal nem is érdekes igazán. És nem is állja meg a helyét, persze, az átlag néző nehezen veszi be ezt a fajta laza, nem feltétlenül a szájbarágós -lineáris- történetmesélésre koncentráló modort, amiben Sorrentino alkot. Filmjeit, így ezt is, az olykor esszészerű, máskor anekdotikus vagy éppen elmélkedő gondolatfolyam, a mozifilmeket lepipáló látvány, a hangvételhez méltón provokatív, egyben változatos, de mégis jellegzetes zeneválasztás és a semmihez sem hasonlító pimasz, pikírt humor tökéletes egysége jellemzi – ezért szeretjük. A bigott katolikusok ettől még höröghetnek a provokatív és nyilvánvalóan túlzó (?) jeleneteken, észre sem véve, hogy eközben Sorrentino olyan alapvető, fontos dolgokat fogalmaz meg a valódi hitről, a katolikus vallásról és főleg az egyházról, mint előtte kevesen és csak a legzseniálisabb gondolkodók és művészek. 9/10 (Csak azért nem 10/10, mert azért az első évadot nem tudta felülmúlni – és igazából nem is látok többet ebben a témában.)