Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems, 2019)

Rendkívül kellemetlen, néhol kifejezetten idegesítő élményt okozott számomra ez a Csiszolatlan gyémánt című film, melyet sokan mégis Adam Sandler színészi pályájának koronájaként emlegetnek. Óvatlan, felületes néző számára ez hatalmas ziccernek is tűnik, hiszen Sandler számára, mint a “kakipuki” filmek királyának koronája legfeljebb egy cizellált, aranyból öntött, drágakövekkel díszített WC-ülőke lehet – ne felejtsük el azonban, hogy az amúgy bölcsészdiplomás Sandler már korábban is játszotta nívós, alkalmanként kifejezetten komoly témájú filmek (pl. Üres város, Kótyagos szerelem) főszerepét, de gatyapoénokra építő sikerfilmjeiben alakított karakterekben is sokszor bújtatott el igen összetett, mély emberi tulajdonságokat, hogy ne mondjam, értékeket.

Tulajdonképpen, a később még tárgyalandó, rövid bevezető szekvenciától eltekintve, ez a film is úgy kezdődik, mint egy átlagos Sandler-film: a főhősünk végbeléből kúszunk éppen kifelé. Az endoszkóp nézőpontjából látjuk, hogy Howard Ratner (Sandler) végbelén nem látszik komoly elváltozás, de a leletek elemzése után satöbbi. Tiszta, ép Howard rektuma, a bajok nem ott vannak, ahogyan az később kiderül – és amitől tulajdonképpen idegesítő a film. Howard Ratner ugyanis egy rendkívül kellemetlen, tenyérbemászó fazon. Kisstílű zsidó ékszerkereskedő, az a típus, aki bárkinek a hasába lyukat beszél, minden különösebb értelem és haszon nélkül, aki rendkívül arrogáns, mocskos szájú, az alatta lévőkön taposva nyújtózkodik fölfelé. Howard nem mondható sikeresnek a szakmájában, nagy reményűnek hitt üzletei rendre befuccsolnak, miközben komoly szerencsejáték-függő. Fűnek-fának tartozik, nemcsak a családjának, de a maffiának is, az átvert kuncsaftjai és a maffia elől bujkál, a családját pedig pont úgy szédíti süket dumájával, mint aktuális barátnőjét. Szóval, tényleg le a kalappal, mert az valóban igen komoly teljesítmény, ahogyan Sandler végignyomja a filmen ezt a karaktert, elképesztő energiákat mozgósít ennek a pacáknak megszemélyesítésére, akiben viszont az égadta világon semmi szerethető nincs. Sandler azonban valóban nagy színész, ugyanis –Benny és Josh Safdie író-rendezői segédletével- mégis képes elérni, hogy a film cselekménye folyamán azért már sejthető, ám ettől még bőven elég drámai erejű fináléjában kivívja rokonszenvünket.

Addig viszont tényleg nehéz kibírni. Ennek egyik oka nyilvánvalóan Howard ellenszenves karaktere, de talán még nála is idegesítőbb a film kísérőzenéje, valamint az, hogy az alkotó Safdie-testvérek egy percnyi csendet nem engednek a 135 perces filmben, sőt, azt Howard és környezete, sokszor egymást is túlkiabálva végigüvöltözi. A film vizuális kereteként szolgáló videografika pedig már a hetvenes évek B-kategóriás filmjeiben is gagyinak számított volna, nemhogy ma: kihagyni viszont nem lehet a filmből, hiszen ez magyarázza meg a nézőnek a film címének valódi jelentését.

Szóval, Sandler tényleg nagyot melózik a filmben, azonban számomra leginkább mégis a mellékfigurák tetszettek. Howard családja, a maffiózók, a feka gengszterek, a zaciban dolgozó két kisöreg, mekkora pofák! Az a vén milliomospofa a helikopterben a végén! Annyira igaziak… Miattuk hiteles főleg az egész film, bár nyilvánvalóan Safdie-ék is jól ismerik azokat a szubkultúrákat, melyek szerepelnek a történetben.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.