Nagyon nem mennék bele ebbe a rendkívül szórakoztató krimibe, mert alapvetően el kellene spoilerezni belőle valamit, ami viszont nagyban csökkentené a film élvezeti értékét annak, aki esetleg még nem látta. A Tőrbe ejtve egy igazi “ki a gyilkos?”-típusú történet, mely nagy vonalakban hajaz szinte bármelyik klasszikus Agatha Christie-sztorira, de azért van benne annyi sajátos, egyéni vonás, hogy Rian Johnson író/rendező szinte percenként vonatkoztat el a jól ismert sablontól és rendre elidegeníti a nézőt, mondjuk Hercule Poirot piperkőc karakterétől – miközben folyamatosan vissza is kacsint rá.

Egy híres, ám koros krimiíró (Christopher Plummer) ön(?)gyilkossága, valamint családjának a mesés örökség körüli küzdelembe tanúsított magatartása adja a cselekmény hajtóerejét, amit Johnson sok, Agatha mamától azért lényegesen merészebb és vadabb humorral, izgalmas ötlettel és metszően éles logikával bonyolít a megérdemelt, igazságos végkifejlet felé. A cselekmény pödrésében-csavarásában Johnsonnnak még arra is van agya, hogy abba szervesen beépülve még hajdani Trump elnök idegenrendészeti (és egyéb) politikájának fonákjára is rámutasson, mintegy bölcs tanulságképzés igényével. A bő kétórás filmben egy másodpercnyi üresjárat sincs, remek színészek (Daniel Craig, Jamie Lee Curtis, a viccesen megőszült, hajdani bájgúnár Don Johnson -nem rokonok a film író/rendezőjével- és még sokan mások) és a film nagy részében zárt terekben is virtuóz operatőri munka (Steve Yedlin) ejti rabul a néző figyelmét. A groteszk karakterek, a bizarr cselekmény és a filmben mindvégig jelenlévő, maróan fekete humor Coenéket, de még inkább Wes Andersont juttathatja eszünkbe. 9/10