Az Amerikai Egyesült Államok történelmének egyik legsötétebb fejezete kissé alulreprezentált az amerikai filmtermésben, holott, ha valahol, akkor Hollywoodban tényleg mindenről IS csinálnak filmet. Árulkodó lehet, hogy igazi indiánok sokáig nem is szerepelhettek amerikai filmben, sőt, bizonyos konzervatív körökben a mai napig súgják cinikusan összekacsintva, hogy csak “a halott indián a jó indián”… Régi westernekben, ha szerepeltek is őslakosok, azok kivétel nélkül arctalan, gonosz vadállatokként jelentek meg, esetleg a kocsmák ajtajánál álldogáló, tökrészeg idiótákként, akibe a Saloonból kipenderülő, szinté ittas amerikai „hős” honalapítók még egyet jól bele is rúghattak. (Holott.) Csak a múlt század hatvanas éveinek végén, az akkor szárba szökkenő egyenjogúsági mozgalmak farvizén jelentek meg először olyan amerikai filmek, melyekben érző, gondolkodó, valódi, igen mély spirituális kultúrával rendelkező emberi lényeknek ábrázolták az amerikai őslakosokat. Azóta filmekben legalább eljutottak az Oscar-díjig is, bár a gyakorlatban a mai napig másodrangú állampolgároknak számítanak Amerikában.

Scott Cooper filmjének 2017-es bemutatása idején az indiánok éppen a híradások elején szerepeltek, méghozzá abból az okból, hogy széleskörű ellenállásba kezdtek egy csővezeték építés ellen, ami az egyik szent temetkezési területükön vezetett volna keresztül. Nagyjából ugyanarról a problémáról van szó, hogy picit közelebb hozzam a problémát, mint amikor -a hiedelmek szerint- Aczél elvtárs leromboltatta a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat. Csakhogy az indiánok lelkét, identitását és kultúráját még ennél is súlyosabban gyalázta ez az érzéketlenség… Ha láttuk, vagy látni fogjuk ezt az Ellenségek című filmet, a drámai végkifejletben érezni fogjuk az téma aktualitását.

Maga a film sajnos, annyira nem jó, mint lehetne. Egy ólomsúllyal vánszorgó, aránytalan művészi eszközökkel megalkotott jó szándékú történet, mely valóságtartalmát tekintve akár igaz is lehet, ám ezt a formanyelv, valamint az elbeszélés helyenként szájbarágós didaktikája picit hitelteleníti. Egy hosszas háborúskodásban kiégett, öreg százados (Christian Bale) szolgálata utolsó parancsául azt kapja, hogy hajdani halálos ellenségét, a fehérek börtönében sínylődő, súlyosan beteg Sárga Sólyom főnököt (Wes Studi) családjával együtt kísérje el Új-Mexikóból az indián ősei szent földjére meghalni. A film cselekménye tulajdonképpen ez a fantasztikusan fényképezett tájakon keresztülvezető út története, melynek során a menet találkozik indiánok által kiirtott családját sirató asszonnyal (Rosamunde Pike), az asszony családját kiirtó indiánokkal, indiánok kiirtásáért halálra ítélt fehér katonával, valamint indiánoktól rabolt földjét fegyverrel védelmező fehér telepesekkel. Jó ötlet, hogy szinte már tarrbéla-i méltósággal hömpölygő ritmust választott Cooper a filmhez, amit nagy nézéssekkel és szűkszavú, szaggatott dialogókkal görgetett végig. Sűrű, komor sodrása van a cselekménynek, ami magával is ragadja a nézőt. A hosszas menetelés alatt lett volna mód annak kifejtésére, hogy a két ellenség a háború őrületében valahol egymásra találjon, és rájöjjön arra, hogy egyikük sem győzhet, mindketten csupán áldozatok, vagy akár le is számolhatott volna egymással, bár annak meg nem lenne semmi értelme. Jobban fel lehetett volna közben tárni annak a kevés szereplőnek személyiségét is, azt a bonyolult lelki utat, melyen átmennek, ehelyett azonban csak stációkat, a változás pillanatnyi állapotait látjuk. De azt nem, hogyan változik meg ennyire (pl. a nő, illetve viszonya a két “ellenséghez”) két jelenet között. Továbbá úgy tűnik, Cooper nem bízott abban sem, hogy a két ellenség között létre tud hozni olyan komplex, intellektuális kapcsolatot, amivel érdemben meg tud tölteni egy majd’ két és félórás filmet, ezért a méltóságteljes halálmenetet rendre megszakítja hangulatban, ritmusban kizökkentő, igen brutális akciójelenetekkel. Így azonban a nyilvánvalóan nagy igénnyel megalkotott tabló számomra elég hevenyészett benyomást kelt, didaktikája a míves külcsínt giccsesre festi… Szóval, felemás érzéseim vannak.