Új világrend (Nuevo orden, 2020)

Bár a filmet kísérő promóció szerint a történet a közeljövőben játszódik, az új világrend természetesen itt van, benne élünk. Talán még nem fordult bele olyan apokalipszisbe, mint azt itt látjuk, de azt hinni is balgaság, hogy mi megússzuk – az irányokat pontosan látja és pontosan is rajzolja a filmet író és rendező Michel Franco. A helyszín Mexikó, mely a hírek szerint jelenleg maga a pokol, sok más közép- és délamerikai, és más kontinensbéli országhoz hasonlóan. Természetesen nem a turisták által látogatott, jól őrzött és jól szeparált övezetben, hanem ahol a helyiek próbálják élni mindennapi életüket. Nem véletlenül migrálnak sokmilliós nagyságrendben a biztonságos és gazdag USA-ba tömegek délről… A sokszor emlegetett “NoGo” zónák innen kapták valódi jelentésüket.

Az Új világrend cselekménye egy tüntetéshullám következményeit meséli el, több szemszögből. Egy gazdag család lányuk esküvőjét ünnepli decens, modern villájukban, miközben a család egyik régi alkalmazottja kopott ruhában, kezét tördelve beállít, hogy pénzt kolduljon beteg felesége műtétjéhez. Ezalatt, odalent a város lángokban áll: szegény, éhező tömegek az utcán, mindennaposak a fosztogatások, teljes a káosz. A katonaság brutális eszközökkel próbál rendet teremteni, és közben egy-egy egységük saját kezébe veszi a dolgok kezelését, gazdag családok tagjait ejti túszul, busás váltságdíjat követelve életükért cserébe. A gazdag család lánya, a család tiltakozása ellenére, a menyasszony az elzavart régi munkás után ered, hogy segítsen neki – ezalatt a külvárosi lázadó, vérszomjas tömeg megjelenik a luxusnegyedben…

Ahol túl mélyre és túl szélesre nyílik a szakadék a gazdag és szegény társadalmi rétegek között, ott törvényszerűen bekövetkezik a robbanás. Az éhséglázadásnál pedig nincs kegyetlenebb. Franco filmje viszont arra a törvényszerűségre világít rá, hogy a hatás-ellenhatás törvénye társadalmi viszonyokban is érvényes. A gazdagok fényűző dőzsölése egy idő után biztosan kiveri a biztosítékot a nélkülöző tömegeknél, akik, amúgy Móricz Tragédiájában oly érzékletesen leírt barbár módjára vesznek elégtételt. Franco azonban ezen is túlmegy, pedig az errefelé kutakodó történetek általában itt szokta megállni. Ebben az “új” világrendben látjuk azt is, amikor a régi hatalom visszavág, miközben az ehhez használt fegyveres ereje is nagyobb hatalomhoz jut. Aki viszont ezúttal is a hímtag rosszabbik végén marad, az újfent a szegény, kizsákmányolt, s immár jogfosztott tömeg – valamint az összecsapássorozat és az utána következő káosz zűrzavarának halálos áldozatai, ártatlanok és bűnösök egyaránt. A történelem mindig ugyanaz, csak egy picit másképpen – ezt a tételt illusztrálja filmjében Franco metsző élességgel.

Formailag a film leginkább egy zombifilmhez hasonlít, csak éppen annál jóval több és pontosabban megfogalmazott tartalommal. Legalább annyi kegyetlenség és brutalitás van benne, mint két évad The Walking Deadben, csak éppen nem explicit módon. De minden szörnyűséget érzékelünk, még ha azokat direktben csak sejtjük. Csak éppen nem zombik okozzák a zűrzavart, hanem emberek. Élő, valódi emberek és ez a sokkal megdöbbentőbb. Bár a film végig látványos, izgalmas a végén ne várjunk feloldozást, mert az nincs a valóságban sem, tehát itt, ebben a képzelt közeljövőben sem lehet.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Kevés helyen lesz csak igazán éles … – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.