Becsúszó szerelem (2021)

Gondolkoztunk rajta, hogy miképpen lehetne legjobban megfogalmazni, hogy egy film olyan “magyarfilmes”… Hogy úgy néz ki, mint egy magyar film? Miért, hogy néz ki egy magyar film? Ahogy a harmincas évekbeli Kabos Gyulás komédiák? Vagy ahogy Tarr Béla vagy Jancsó láttatta? Hogy olyan szánalmasan ismerős rajta minden és mindenki? Hogy olyan “amatőrszaga” van, vagy éppen, olyan igénytelen tévés-szappanoperás képi világot mutat? Merthogy a Becsúszó szerelem című romantikus vígjátéknak olyan “magyarfilmes” érzete van…

Ráadásul, nem tudom azt mondani, hogy ez egy rossz film. Sőt, tulajdonképpen korrekt módon hozza a műfaji jegyeket, a cselekményt pedig egy olyan konfliktussal bonyolítja, ami éppen eléggé up to date ma (és tegnap, de minden bizonnyal holnap is) Magyarországon. Mégis, mi a hiba benne akkor? Talán az, hogy pont ez a jelzett konfliktus olyan meseszerű, hogy nehéz neki hitelt adni. De ha nem egy romantikus komédiában, akkor hol máshol lenne helye egy meseszerű fordulatnak? Sokan ennek ellenére nyilván azzal utasítják el séróból ezt a filmet, hogy olyan nem létezik, hogy egy futballultra a szubkultúrájának megfelelő összes jeggyel, lózunggal és varrással majd pont egy terhes roma csajjal fogja összeszűrni a levet… A valóságban tényleg nehezen elképzelhető egy ilyen eset, de hát ez egy romantikus komédia, tehát mesefilm, happy enddel a végén! Legalább a mesében legyen már minden jó, a krvstnt.

Persze, a külalakkal is vannak gondok. Kürti István túl világosra, túlvilágítottra, túl-tévéjátékosra hangolt képi világa inkább való egy dokumentumfilmhez, vagy egy mindennapi szappanoperához, mint egy kvázi mesefilmhez. Egy ilyen témához talán elemeltebb, elvonatkoztatottabb vizualitás kellene. Nem öncélú művészkedésre gondolok, csupán azt, hogy láttukra a nézőknek ne saját, mindennapi, banális környezete jusson eszébe. És talán pont ez a valóságra való állandó támaszkodás okozza leginkább ezt a “magyarfilmes” érzést. Egy amerikai romkomban ez nem tűnik fel, mert amerikai külsőket látunk, nem magyarul beszélő színészekkel, és azért lényegesen nagyobb szakmai rutinnal elővezetett tálalásban. Egy franciában dettó, csak minden franciában… Ettől függetlenül Nagy Viktor Oszkár tök jól elmeséli ezt a történetet. Jók a színészek: Gombó Viola Lotti hitelességéhez nem férhet kétség, de Ötvös András vaskos, bumfordi fizimiskája is jól illik egy balhés ultráról kialakult képünkhöz. Tudunk menni a sztorival, magával ragadja a nézőt a mese – persze, tudjuk olykor előre a fordulatokat, de hát egy romantikus komédiában mindig tudjuk előre a fordulatokat, ezeket hívják műfaji sajátosságnak, műfaji jegyeknek is. Egy szóval, szerintem itt is A tanú sokszor idézett magyar narancsa “forog fenn”: ilyen a mi romantikus vígjátékunk. Kis lépes ez, de amúgy nagy. Meg egy hosszú lépés.

Kategória: Film, Netflix
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Ken Follett: Orbán nem valami kedve… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.