Valan – Az angyalok völgye (2019)

Ha ezt a filmet mondjuk úgy hirdetik meg, hogy Bo Stenson bestselleréből rendezte Mika Johannsen, s mondjuk a főszerepben Mads Mikkelsent láthatjuk, akkor a Skandináv filmek rajongói Facebook-csoportjából lájközön mellett lelkendező kommentek milliárdjai árasztanák el az internetet. Pedig Krisztik Csaba van olyan jó arc, mint Mikkelsen (bár inkább Nikolai Lie Kaasra hasonlít, ha már…), ráadásul van olyan jó színész is, mozgáskultúrájától pedig már évekkel ezelőtt, egy székesfehérvári Lear király előadás alkalmával letettem az arcom, melyen Csaba Edgar szerepét játszotta. És akkor, mintegy mellékesen ott van Mátray László, akinél dúvadabb dúvadat elképzelni sem lehet szálfa termetével, dörgő hangjával és jeges tűzben égő tekintetével. Két szereplőt emeltem csak ki, de folytathatnám a kis dadogós zsaruval, a kulcsszerepet játszó tanítóval, a sötét bunkó, iszákos vidéki főzsaruval és a többivel…

Teljesen rendben van Bagota Béla bemutatkozó nagyjátékfilmje, a több fesztiválon is díjazott Valan – Az angyalok völgye, néhány kisebb logikai és ritmikai hibától eltekintve gyakorlatilag hibátlan alkotásnak tekinteném. Remek helyszínen, egy kitalált, de teljesen hitelesnek tűnő, erdélyi bányavárosban nyomoz sorozatban eltűnt lányok és egy vélhető emberkereskedelmi ügy után egy onnan Bukarestbe elszármazott nyomozó (Krisztik Csaba), aki egy régi eset folytán személyesen is érintett. Egy szépen megcsavart “ki a gyilkos” sztori ez is, mint a legtöbb krimi-topik, Bagota és írótársai azonban ügyesen beleszőtték az erdélyi román és magyar történelmi közelmúltat és a jelent is. Azonban mindvégig a krimi van felül és nem megyünk el aktuálpolitikai utalgatásokba – ez most nem az a film. A bravúros operatőri munkát emelném még ki: Garas Dániel remek munkát végzett, különösen a félsötétben felvett képei nagyon erősek. Nagyon komoly kvalitásokat mutató, szolid eszközökkel operáló, mégis igen hatásos, izgalmas műfaji film ez, s külön öröm, hogy ezt egy magyar filmről írhatom le.

Kategória: Film, Netflix
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Valan – Az angyalok völgye (2019) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Elsőfilmnek hihetetlenül összeszedett. Izgalmas, élvezhető.Semmivel sem rosszabb, mint mondjuk, a 64-es betegnapló, bár a sivár közép-kelet-európai háttér miatt inkább a Pustina jutott az eszembe.

  2. Visszajelzés: Ha karácsony, akkor társasjáték! – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.