Az isten háta mögül származó Jane Campion ezúttal is egy kietlen, isten háta mögötti világban játszódó történetet használ fel arra, hogy kifejtse benne azt, amiről gyakorlatilag egész rendkívül figyelemre méltó életművében beszél. A paradoxon az, hogy miközben egy redukált környezetben jobban tudunk fókuszálni a történetre, a karakterek közötti interakcióra, a mondanivalóra, Campion ezen filmje is kifejezetten szemet gyönyörködtető. Az Ausztráliában élő, új-zélandi születésű Campion ezúttal az amerikai kontinensen játszódó történetet nézett ki magának. A kutya karmai között 1925 körül játszódik a sivár, kopár Montanában, egy jómódú marhatenyésztő családban.

Virtigli cowboyok között járunk tehát, a film azonban nem western, legalábbis a klasszikus műfaji értelemben nem az. Fontos az idő, amiben játszódik a sztori. Az 1920-as években a klasszikus “Vadnyugat” már végnapjait éli, ahogyan a nagyüzemi állattartás, úgy a társadalom és technikai fejlődés is lassan elmossa a régi kemény, durva, törvényen kívüli revolverhősöket. A történetbeli gazdaságot egy testvérpár irányítja. Phil Burbank a régi korok legendáinak bűvöletében él, bár Bohumil Hrabalt értelemszerűen nem ismerhette, de ő is azt gondolja, hogy “egy igazi férfi mindig enyhén másnapos, és van egy konstans szarszaga”. Korunk egyik legérdekesebb filmszínészét látjuk ebben a figurában, a hírek szerint Benedict Cumberbatch nem fürdött meg az egész forgatás alatt, hogy ezzel is még jobban magáévá tegye a karaktert. Ő az a faszi, aki szaros csizmában trappol be a hálóba és azonmód, még a csizmából sem kibújva bújik ágyba és már horkol is. Öccse az ellentettje. George (Jesse Plemons) mindennap frissen borotválkozik, fehér ingben és méretre szabott zakóban jár. Normális, nyugodt, civilizált életre vágyik, Phil viszont a természet, a durva, kemény cowboyélet romantikája és egy mitikus, távoli alak legendája iránt rajong. Természetesen George hoz asszonyt a házhoz, egy csinos özvegy (Kirsten Dunst) személyében, akit Phil a kezdetektől fogva ellenségesen fogad. A helyzetet súlyosbítja, hogy az özvegy nagyfia, az erősen nőies, finom dolgok iránt fogékony Peter (Kodi Smit-McPhee) egész lényében idegen ebben a környezetben, amit az durva viccekkel és gúnyos, homofób megjegyzésekkel honorál.

Kezdetben úgy tűnik, hogy a két testvér közötti dinamika a fő konfliktus, esetleg egy féltékenységi dráma fog majd kibontakozni, de hamar kiderül, ebben a történetben valójában Phil és Peter a két főszereplő. A két férfi egymás körül bonyolódó sorsában Campion újra a vágyak és érzelmek kiszámíthatatlan ösztönösségét, ezáltal megítélhetetlenségét mutatja meg, úgy, hogy például a homoszexualitásról explicit szó se esik (az “alcowboyok” suttyó buzizásán kívül). Ez a szavak mögötti, képek közötti mesélés amúgy a film élményének legfontosabb oka, Campion semmit nem rág az ember szájába, semmit nem mutat meg direktben, még csak nem is sejtet. A lényeg szinte mindig akkor és ott történik, amit nem látunk. Amit viszont látunk, azok a következmények, nem maradunk le semmiről. Míves, igényes, magas színvonalú történetmesélés, aktuális és érvényes tartalommal. (A film Thomas Savage regénye alapján készült, Campion meg is tartja a regény fejezetekre tagolt szerkezetét.) Cumberbatch mosdatlansága ellenére is brutális súllyal van jelen a filmben, olyan mélyen átélt, hiteles játékkal, hogy a filmvégi, katartikus csattanó éppen általa csattan nagyot. Pompás ellenpont vele szemben Peter törékeny, kissé álmatag, feminin karakter, mégsem meglepő, milyen utat jár végig. Campion ezúttal is szép munkát végzett, talán a Zongoralecke mellett ez egyik legjobb filmje – nem lenne meglepetés az Oscar-díj.