Toxikoma (2021)

Amellett, hogy Herendi Gábort manapság a legnagyobb nézőszámokat produkáló magyar filmek alkotójaként szokás számon tartani, azt is érdemes észrevenni, hogy a “portfólióba” azért fel-feltűnnek merészebb vállalások is. A 2006-os Lora című filmje például drámai, míg a tavaly unortodox forgalmazásban és gyártásban készült Bűnös város a politikai parabola műfaja felé kalandozott el. Ennek fényében már kevésbé meglepő, hogy a Toxikoma egy drogfilm, vagy legalábbis elsőre annak tűnik – mindenesetre, mind témáját, mind szereplőit/alkotóit illetően nyugodtan nevezhetjük megosztónak. A történet Szabó Győző jelenlegi közismert médiaceleb és színész kilencvenes évekbeli narkós-heroinista előéletét, valamint a szintén médiaszereplőként hírhedté vált dr. Csernus Imre addiktológus-pszichiáterrel történt egymásra találását meséli el, ami azért már így önmagában nézve is tartalmaz magában némi felhördülést. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szabó Győzőt az a Molnár Áron Noár alakítja a filmben, aki sarkos közéleti kijelentéseivel és bátor politikai kiállásával hívja fel magára fel a figyelmet, amivel viszont szintén osztja a potenciális közönséget. Mármint a magyar népet.

A Toxikoma ettől függetlenül filmnyelvi eszközeiben, dramaturgiájában, hangvételében közönségfilm, a szónak abban az értelmében, hogy nem egy szűk réteghez, hanem a nézők minél nagyobb részéhez szól. Szabó Győző népszerű figura, húzónév, ahogy mondani szokás, Csernus doktort is megszoktuk, ezzek összhangban el is tűnt a rivaldafényből (szerintem helyesen: nem ott van dolga), Molnár Áronra szintén odafigyelnek az emberek, miközben Győzőt és Áront éri kritika is, nem kevés az igényesebb, a dolgokat komolyabban vevők táborából. Herendi ezen filmje is működik, külcsínében teljesen vállalható határon túl is. A kisebb dramaturgiai bakik, vagy megbicsaklások csak a témában beavatottak számára tűnnek fel. Le kell szögeznem, hogy Molnár Áron színészileg is ügyesen hozza a történet élő, közismert főszereplőjét, ahogyan remek Bányai Kelemen Barna is Csernus doktorként, akik között valódi érzelmi feszültséget generál Éva nővér, azaz Török-Illyés Orsolya. A cselekmény, bár alapvetően drámai történet és Szabó életének egy szakaszáról szól, érthetően bármiféle drámai végkifejlet nélkül, mégis rendelkezik bevezetéssel, tárgyalással és végkifejlettel. Nyilván nem feleltethető meg minden egyes jelenet Szabó Győző tényleges életének odavágó fejezeteivel, ezt jelzik is a film elején, az azonban mindenképpen becsülendő, hogy ez a történet mindenféle fényezéstől, cukrozástól mentesen kerül a nézők elé. Nekem kifejezetten tetszik, hogy Győző, ráadásul a maga jelenlegi kvázi “sztár” státuszában, mennyire őszintén beszél életének legkevésbé sem dicső szakaszáról. Ráadásul ezeknek még legkínosabb részleteit is elmeséli, miközben az egész mégis bír valamennyire általános érvénnyel is. Persze, ő már túl van ezen, miközben mások belehaltak. Ezzel, valamint az olykor képtelennek (LSD-re heroint lőni…), máskor sablonosnak (a drogtanya…) tűnő jelenetekkel együtt hiteles, érvényes filmnek tartom ezt. Nem tudományos dolgozatnak, messze nem dokumentumfilmnek, nem szociográfiának, nem drogos punkfilmnek, hanem egy érvényes, hiteles drogtémájú közönségfilmnek (ami nézhető akár egy szerelmi háromszög-történetként is).

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.