Ezzel a Kelepcébe csalva címmel picit kelepcébe is csalták a figyelmetlen magyar nézőt a Netflixen, hiszen amit most láthatunk (szeptember 8 óta), az az izlandi Baltasar Kormákur Trapped/Ófærð című izlandi sorozatának a harmadik évada. Angolul ezt jelzik is, hiszen a netflixen Entrapped címen fut a sztori. A vicc kedvéért, az első két évad is megtalálható a streaming csatornán, kis kutakodás után. Én a harmadikat néztem meg az imént. Volt is közben némi sejtésem, hogy itt kell lennie valamilyen előzménynek, hiszen folyamatosan utalgatnak korábbi eseményekre, melyeket nem mindig kötnek a néző orrára – szerencsére, az évad cselekménye azért megáll a saját lábán is.

Kormákur az izlandi film egy legismertebb figurája, rendezett Hollywoodban is többször, nyert fesztivált Pesten is 2008-ban, ahol egy évre rá már ő volt a zsűri elnöke. Ez az eredeti Trapped az ő első tévésorozata, amit hazájában forgatott. Egy interjúben említette, hogy elsősorban az emberek érdeklik, és nincsen szándékában turisztikai ajánlókat forgatni – pedig az izlandi tájnál erősebb hátteret, környezetet nehezen találni a földgolyón. Annyira markáns, egyedi szépségű, rideg, embertelen, de mégis rendkívül vonzó környék az, hogy aki nem ott él, az képtelen kivonni magát hatása alól. Ak i ott él, az még inkább rabja a “jég és tűz földjének”. E sorozat hangulatát is alapvetően határozza meg az izlandi táj lélegzetelállító látványa, ráadásul a cselekmény apropója is szorosan kötődik ehhez: tulajdonképpen egy földdarabka tulajdonjogáért folyik a harc, a tulajdonos család szeretágazó tagjai között. Shakespeare-i sztori a mai, modern XXI. századi Izlandon: motorosbanda vs. viking hagyományőrzők.

Persze, azért minden mögött itt is emberi történetek vannak, s ezt Kormákur (illetve az irányítása alatt álló kreatív stáb) szépen rá is húzza erre a hevesjeges tájra. A történet fő figurái szépen jellemzett, eredeti pofák, a mellékalakok azonban csak papírmasék. A cselekmény fő sodra világos, csak éppen nincs benne annyi, amennyi kitart hat részen keresztül. Így sokszor még az északi filmeken edződött nézők is megmosolyogják azokat a hoooooossssszzzzzzúúúúú nézéseket a nagy büdös semmibe, azt a kapkodónak semmiképpen nem mondható reakcióidőt, ahogyan a szereplők veszik az akadályokat. A Sons of Anarchy, de még a Mayans MC után ez a Horns nevű északi motorosbanda elég kis lagymatag csapatnak tűnik, viszont a Danish Hopper nagy találmány (így hívják a főmotorost). Az meg, hogy naphosszat csak ülnek egy hangárban, szar zenét hallgatnak unott pofával és isznak, elég másodosztályú szórakozásnak tűnik. Nem kevésbé vicces a szembenálló szekta: természetesen ők is mind Christiániából jöttek, de most már mind tiszták, füvet esznek és harmatot isznak. Búsan nézni viszont bármikor, bárki, perceken át. Az izlandi tájon kívül legérdekesebb számomra az volt, hogy a dánok Izlandon angolul szólalnak meg, holott nagyon jól tudják, hogy Izlandon kötelező a dán nyelvoktatás. Ennek megfelelően, minden izlandi tud dánul is, mégis angolul társalognak… Szóval, van azért baj ott is a fejekben. A sorozat végül is elment néhány kávéval, de Kormákurtól azért ennél több kell.