A nézők általában azt várják a híres emberek életét bemutatni szándékozó filmektől, hogy megtudjanak belőle valamit, hogy mi az a plusz, ami az átlag fölé emelte témáját; hogy mitől több az adott híres ember, mint az, aki csak ül a moziban vagy a tévé előtt, és nézi őt. Ritkább esetben magánéleti extremitások is kerülhetnek az érdeklődés célkörébe, bár ezek jórészt már korábban kitárgyaltattak a bulvármagazinok színes lapjain. Másrészt, az ilyen nagyformátumú emberekről szóló filmek kiváló alkalmat biztosítanak nagyformátumú színészegyéniségeknek, hogy mutassanak még valami virtuózat irdatlan színészi eszköztárukból, ahogyan belebújnak egy másik nagy figura bőrébe, bár az esetek nagy részében ezt a munkát el szokta fedni a smink-, maszk- és fodrászmesterek ügyessége (lásd pl. Meryl Streep Vasladyjét vagy Sir Anthony Hopkins Hitchcockját). Bradley Cooper, maradva a nagy sikerű és kitűnő Csillag születik után maradva a zenei pályán, Martin Scorsese és Steven Spielberg produceri segítségével a háta mögött, a maga korában rock- és filmsztárok népszerűségével vetekedő zongoraművész, karmester és zeneszerző Leonard Bernsteint bemutató Maestro című filmjével szerintem megugrotta ezeket az akadályokat.

Megismerjük például azt a féktelen élet- és zeneszeretet, ami ezt a hajdani kis jazz-zongoristát a világ legkomolyabb koncertpódiumainak ünnepelt sztárjává tette, miközben végig megmaradt lazának, könnyednek és közvetlennek – sőt, néha tán felelőtlennek is. Cooper ezúttal is maga játssza el a főszerepet saját rendezésében és ezúttal sem hibázik. Simán hozza ezt a lobogó, végtelenül elbűvölő (bár szerettei által már nem mindig követhető) figurát, tulajdonképpen csak frizurát kellett hozzá csináltatnia. Még a zongorajátékot is illúziókeltően imitálja a filmen, talán csak a film érzelmi csúcspontját felvezető templomi koncert alatt inti le néhányszor a zenekart élénk gesztikulációi közben (majd karvezetői ismeretekkel rendelkező olvasóim kijavítanak, ha én tévedek ebben) – szerencsére ezt a zenekar nem vette figyelembe. A bulvárjellegű témák (szexuális élet, droghasználat, stb.) is bőven a jó ízlés határain belül maradnak, témához mérten. Cooper Bernsteint feleségével, Felicia Montealegre-Cohennel (Carey Mulligan szintén kitűnő) való, szenvedélyes és tragikus végű kapcsolatán keresztül mutatja be. Rákbeteg feleségének haláltusája, ahogyan az megtöri az állandóan szárnyaló zseni röptét, ahogyan földre kényszeríti, az ritkán láthatóan őszinte, mély és valóban megrázó tetőpontja a filmnek. Cooper érdeme, hogy Bernstein felesége halála után következő, immár kizárólag csak a tanításnak és vezénylésnek szentelt éveinek felvillantásában tudja igazán plasztikusá, teljessé tenni az életrajzot. A Maestro szép, ízléses, elegáns emlékmű.