Csillag születik (A Star is Born, 2018)

Mikor e sorokat írom, még talán fel sem csavarták a 2019-es Oscar-gála vörös szőnyegkígyóját, a bulvár-, és a filmes sajtó, illetve e kettő különféle ötvözetei az eredményeken pörögnek, hogy ez, meg az, hogy hú, meg hű. Például, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper közös száma, mely a gálán is elhangzott, mennyire bensőségesre sikeredett… Nos, én tegnap este, még éppen a ceremónia előtt néztem meg az amúgy 8 darab Oscarra jelölt Csillag születik című filmet, Bradley Cooper rendezői bemutatkozását, Lady Gaga és Bradley főszereplésével, és egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy ennyire “jól muzsikálnak” együtt. Egymásba csusszantak, mint “két kicsi legó”, hogy a klasszikust idézzem, olyan erős kovalens kötés van köztük, hogy azt a bizonyos kémiát se hagyjam ki, hogy azt csak az nem veszi észre, aki vak, vagy érzéketlen troll.

Ez az erős érzelmi-, és energiakapcsolat a film erejének egyik legfőbb biztosítéka is. Ugyanis a sztori messze nem új, generációk hosszú sora látta már valamelyik verzióját, az 1937-es eredeti, amúgy szintén szépen, hét Oscar-jelöléssel megszórt Csillag születik óta. Mondhatni, banális. Adott egy pazar tehetségű, de kissé szégyellős vidéki lány, aki találkozik a nagy sztárral, szerelmesek lesznek, a vidéki kislány elindul szépen felfelé a sztárrá válás operettlépcsőjén, szerelme eközben mind mélyebbre hullik az alkohol és a drogok örvényében. A kislányból is nagy sztár lesz, miközben a pasas lassan botrányaival kiírja magát a szórakoztató bizniszből – de a szerelem még életben tartja. Egészen addig, míg egyszer azt nem érzi, hogy önpusztító életmódja saját karrierjét visszavonhatatlanul tönkretette és már szerelme töretlenül felfelé ívelő pályáját veszélyezteti. Döntése fatális és végleges. Első blikkre, egy ilyen sztoriban legfeljebb az X-faktor van benne, több nem. Azonban, hogy egy remake-et, ráadásul még csak nem is az elsőt, újra elismerések erdeje övezzen, abban azért kell lennie valami olyan plusznak, mely magasabbra helyezi azt a pillanatnyi örömök olcsó, de gyorsan elhasználódó, alsó polcos dömpingjénél.

Ez plusz részben a két sztár között létrejövő, és még tegnap is szépen működő, látványos összhang. Lady Gagát amúgy én eddig nem tartottam valami sokra, persze, nem is ismertem. Felkapott kis poppicsának hittem őt, aki elsősorban extrém frizuráival és ruhakölteményeivel próbál magának extra figyelmet generálni, van néhány slágere, például az az idegesítő gajdolás is – de ennyi. Csodálkoztam, hogy neves művész ismerőseim hogyan tülekedtek, hogy eljussanak pesti koncertjére, és hogy mennyire le voltak tőle nyűgözve… Amit azonban ebben a filmben nyújt, az engem is meggyőzött. Az egy dolog, hogy valóban hihetetlen muzikális a csaj, ráadásul tényleg nemcsak “tátika”, hanem valódi zenész, dalszerző (végül a nyolc jelölésből csak a “Swallow” című, többször elhangzó betétdal nyert Oscart: jó dal, annyi, amennyi kell egy ilyen filmbe – jó a többi zene is, szintén Lady Gaga -Willie Nelson fiával, Luka Nelsonnal közös- szerzeményei), de színésznőnek tán még ennél is tehetségesebb. Lady Gaga valódi, sokoldalú művész, nemcsak úgy néz ki.

Bradley Cooper ismert színész, de olyan igazán komoly, falhoz verő teljesítményt eddig nem láttunk tőle. E filmben sem látványos, amit játszik, de apró, kis nüanszokban mégis igen közel tudja hozni az alkoholista, lecsúszó rocksztár személyiségét, Lady Gagával való szerelmét pedig elhiszem az első pillanattól fogva. Az igazi meglepetés azonban az, hogy mennyire biztos kézzel vezényli le ezt a történetet rendezőként, sőt, rendezői bemutatkozásként! Ízléses, jó arányérzéket mutató, lendületes, ritmusos rendezést mutat be, mintha egy középkorú, rutinos musical-rendező ikszedik, jól eltalált munkája lenne. Csakhogy, ő közben még az egyik főszerepet is eljátszotta, ráadásul énekes, zenészszerepet! Én adtam volna szobort ezért a rendezésért és/vagy a főszerepért (jobban, mint az autotune-nel, keverőasztalon megrajzolt Maleknek). Egyszóval, számomra meglepetés ez a film, tetszett. 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.