Saját szoba – Róma (Roma, 2018)

A közelmúltban két filmről is ugyanaz jutott eszembe: olyan, mint a régi, „nagy” klasszikusok. Lehet, hogy ehhez a benyomáshoz a darabok fekete-fehér volta is hozzájárult, de nyilván nem ettől volt az az érzésem, hogy valami rendkívülit, maradandót láttam (ráadásul két egymás utáni napon – kicsit bele is szédültem). Egy éven belül két, bizonyos tekintetben hasonló, tízből tízes mestermű született; egyik remekebb, mint a másik. A Hidegháború gyönyörű, mint itt már olvashattuk, de a Rómát valamiért jobban favorizálják (lásd pl. az Oscar-jelölések számát), ami akár gyanússá is teheti. Elsöprő lelkesedéssel fogadta a kritika, hullnak a díjak, úgyhogy tulajdonképpen meglepődtem, mennyire megérintett, egészen az ujja köré csavart ez a főképp személyes emlékeket megelevenítő sztori.

Csaknem tisztán önéletrajzi, mégis időtlen; a felszínen egyszerű családi történet, de napok múlva is ott motoz az elménkben, újabb és újabb rétegeit tárva fel előttünk. Lefegyverző egyszerűségében nagyszerű, a képei pedig gyönyörűek.  Sokaknak persze unalmas lesz: lassú, szürke, meditatív, szóval nem egy közönségfilm – ennek ellenére Netflixen is elérhető.

A Rómában Alfonso Cuarón saját gyerekkori élményeit dolgozta fel; a cím nem az olasz fővárost, hanem Mexikóváros egyik kerületét jelöli. Sokatmondó tény, hogy a forgatókönyv megírása mellett a rendező a fényképezést, valamint a vágást is maga végezte. Szívügye volt ez az alkotás, elkészítése egyszerre megbékülési folyamat és egyfajta kaland, mely során feltárta, újraértékelte múltja egy darabját. Miközben utánajárt az eseményeknek, sok mindenre fény derült, amiről gyerekként nem tudhatott, vagy amit akkor még nem érthetett.

Filmje szuggesztív erővel, aprólékos hűséggel idézi meg a hetvenes éveket (az elején egy darabig olyan érzésem volt, hogy a saját múltamba zuhanok vissza: régi, cementlapos-verandás gyerekkori fotók világába). Ha manapság egy filmkészítő fekete-fehérben gondolkodik, megvan rá az oka. Ez esetben kézenfekvő, mert színesben hiteltelenek volnának az emlékezet által kifakított képsorok. Egy mexikói középosztálybeli család életének válságos időszaka pereg le előttünk: hogyan marad magára az anya négy gyermekével, és próbálja meg összefogni a széthullóban lévő családot; hogyan oldódik meg ezzel párhuzamosan háztartási alkalmazottjuk, Cleo (Yalitza Aparicio) sorsa, akit terhesen hagyott faképnél a barátja.

A rendező (a lurkók közül a középső fiú) egy dokumentumfilmes objektivitásával tárja elénk gyerekkora történéseit. Kamerája szemlélődő pozícióba helyezkedik; hosszú beállításokban, lélegzetelállító körsvenkekkel pásztázza a helyszíneket, egyformán higgadtan mutatva a reggeli készülődést, az üres lakást vagy a véres utcai zavargásokat. Nem enged közel a szereplőkhöz: keveset tudunk meg róluk, legfeljebb találgathatjuk, mit éreznek. Technikailag is megvan a két lépés távolság, legintimebb képkivágat a félközeli. A filmzene hiánya, a többségében amatőr színészek sok esetben rögtönzött, átélt alakítása (az adott szituációval általában a forgatás napján szembesültek), csupa olyan körülmény, mely a dokumentarizmus felé viszi a filmet. Ez a tárgyilagosság persze nem egyenlő a szenvtelenséggel, a távolság nem érzelmi, pusztán időbeli. Cuarón kontemplatívan viszonyul tárgyához, miközben sugárzik belőle az iránta érzett gyengéd szeretet.

Elősorban a nők iránt, akik meghatározó szerepet játszottak életének ebben a szakaszában. E két nő az anya és a már-már családtagként kezelt Cleo, a „pótmama”. A család, egyben a film igazi centruma nem az anya (talán furcsa, de így volt ez a való életben is), hanem az odaadó, alázatos szolgáló, akinek tiszta alakja a történet egy pontján észrevétlenül felröppen a többiek főlé. Az elbeszélő szinte földöntúli magasságba emeli ebben a jelenetben gyermekkora kulcsfiguráját (ez a titkos apoteózis a Sztalker kislányát juttatta eszembe). A kedves (és a stáb sok más tagjához hasonlóan amatőr) Yalitza Aparicio tökéletesen azonosul Cleo romlatlan figurájával. A lányt szeretettel – és státuszához képest szokatlan törődéssel – veszik körül munkaadói, a gyerekek csüggnek rajta, ő pedig sajátjaiként ragaszkodik hozzájuk.

Az alkotó precízen rekonstruálja az eseményeket, ugyanakkor lírai megközelítéssel túl is emeli a valóságon, jelképessé formálja. A cselekmény zárt, leszűkített világban zajlik, ahová, ha betör is a történelem, a durva közjáték (mint a lövöldözés a bútorboltban) belefolyik az élet egyéb eseményeinek „örök eső módra” hulló zuhatagába. Mély értelmű szimbólum a tágabb világ követeként néha feltűnő repülőgép: az expozícióban még lent a vízben tükröződik, a befejezésben odafent az égen pillantjuk meg – érzékeltetve az időközben végbement nézőpontváltozást. A bő kétórás szemlélődés során, ha sikerül ráhangolódnunk a film hullámhosszára, átértékelhetjük viszonyulásunkat a világ dolgaihoz, hogy végül  eljussunk a békéhez, „mely meghaladja a megértést.” Bambuljunk rá nyugodtan a vége főcímre, figyeljük a falon a borostyánt, a tenyérnyi eget a házfalak fölött, egészen a végéig, míg a stáblista utolsó sora is elenyészik – és akkor majd meglátjuk.  10/10

Kategória: Film, Saját szoba
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Saját szoba – Róma (Roma, 2018) bejegyzéshez

  1. Kufner Györgyi szerint:

    Nagyon drukkolok a filmnek, annyira tetszett!

  2. efes szerint:

    Na, akkor ma megnézem. 🙂

  3. efes szerint:

    Igen. Szóval, direkt nem olvastam semmit hozzá ehhez a filmhez, ezt is csak azután olvastam el, miután tegnap este megnéztem a filmet, így semmilyen prekoncepcióm nem volt e filmmel kapcsolatban, minthogy a díjak és Oscar-jelölések, hogy lassú lesz és fekete-fehér. Hogy a film címe Mexikóváros egyik kerületére vonatkozik. De ennyi. Ennek fényében az első óra alig fogott meg, majdnem abba is hagytam a film nézését. Csupa totálkép, alig van felismerhető karakter, unalmas életképek – igényesen berendezve, láthatóan komoly szándékai vannak a rendezőnek. Aztán végignéztem, és a film második felével, tulajdonképpeni “lényegi részével” már egészen más az első rész “fekvése” – olyan, mint Tarr Sátántangójában az a végtelenül hosszú első snitt a sáros tanyaudvaron. Hogy belehelyezkedjünk a korba, a helybe, a hangulatba és a szituációba. Az így a film megnézése után is zavar, hogy alig láttunk közelit, hogy még Cleónak, a központi karakternek sem emlékszem az arcára, azon kívül, hogy indián, de immár aláírom, hogy szép film. Igényes film. … Jó film, de szerintem nem elég jó (A Hidegháború, mint Oscar-rivális, nekem sokkal jobban tetszett.) Fontos film is, hiszen Cleó (és egy kicsit az anya) figuráján is túl nőjogi jelentése is van: mennyire magukra vannak utalva a nők ebben (abban) a macsó társadalomban, s mennyire hősies tetteket hajtanak végre nap mint nap, kvázi szakmányban. Azt viszont nem tudom, hogy jó-e az, hogy ez a jelentésréteg ennyire bele van ágyazva Cuarón melankolikus nosztalgiázásába… 7/10

    • wim szerint:

      Nekem egyformán tetszett mindkettő, ezt vsz. csak valami személyes nosztalgia miatt szerettem jobban (engem már a cementlap meg az udvar behúzott 🙂 ). A közelik hiánya és hasonlók miatt tényleg olyan volt, mintha kb. üveglap mögül néznénk az eseményeket, de egyrészt így is nagyon megérintett Cleó egyénisége, másrészt ez az egésznek eléggé meditatív jelleget adott, én pedig vevő voltam erre. A női sors is ott van persze, de az aktuális vonatkozásai engem kevésbé fogtak meg,mint ez a “szemlélődős”. Abban viszont biztos vagyok, hogy aki mostanában nézi, nem tud elvonatkozttni a hype-tól – én valamikor december végén láttam, akkor még nem ez folyt a csapból is.

  4. Visszajelzés: Filmnapló – 2019. február | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.