Az egyik leggyengébb Harlan Coben-adaptáció, ami tényleg alig ér egyetlen pillantást. Pedig volt már az eddigi minimum nyolc Netflixes Coben-feldolgozásból tisztességesnek -bár csak közepesnek- mondható is lengyel gyártásban (pl. Az erdő vagy A kisváros titkai), ez az Egyetlen pillantás viszont amolyan “állatorvosi lóként” magán hordozza a kelet-európia zsánerfilmes probálkozások szinte összes kórtünetét. A jelenleg egyik legolvasottabbnak tartott krimiíró fordulatos történetei valóban filmre kívánkoznak, s ezek általában, többé-kevésbé működni is szoktak – itt azonban a csavaros cselekmény inkább csak zavarosnak tűnik, mintsem átgondolt, logikus sorozatának az eseményeknek. Bár Coben történetei mindig íróasztalszerűek picit, azért lendület és ötlet mindeg van bennük annyi, hogy simán végigvisznek az agyontekert végkifejletig – itt azonban lelketlenül odacibált, hiteltelen és irreális szituációkba csöppennek a színészi teljesítménynek alig nevezhető munkával képernyőn megjelenő papírmasé karakterek. Csakis a korábbi Coben-történetek fordulatossága miatt kialakult kíváncsiság, valamint Coben állandó kellékei (a furi zsarupáros, a kütyüzés, stb.) utáni szolid gyűjtőszenvedély vitt végig ezen a szérián.