Az erdő (The Woods, TV Mini-Series, 2020)

Belefutottam mostanában néhány igen jó sorozatba, melyek a mi szűkebb családunkban, Közép-Európában születtek, így örömmel fogadtam ezt Az erdő című lengyel miniszériát is. Hátha ez is lesz olyan jó, mint legutóbb a cseh Pusztaság vagy az Eszmélet volt. Sajnos, picit csalódnom kellett, mert a várt újabb reveláció elmaradt. Jó kis középszerű krimi ez, ami azonban semmivel nem nő az átlag fölé: simán beleolvad a televíziós krimisorozatok végtelen tengerébe.

Az, hogy viszonylag tisztességesen össze van rakva, az ma már nem erény, hanem elvárt minimum. A tévésorozatok terén sem járatlan amerikai Harlan Coben regényéből írt széria cselekménye amúgy Leszek Dawid és Bartosz Konopka rendezésében teljesen átültetődött Lengyelországba, ez azonban csupán valami egzotikus pluszt ad a sztorinak, ugyanis ahogy kezdődik, annál elcsépeltebb műfaji közhelyet elképzelni sem lehet: 16-18 éves tinédzserek, tomboló libidóval és némi alkohollal egy nyári táborban, elenyésző felnőtt felügyelettel, miközben körben fenyegetően susog a sötét erdő és a zene is borongós hangulatot kelt. Valami biztos történni fog… Éppen elnyomnánk az ásítást, amikor átvágunk a mába (az előző táborjelenetek a múlt század kilencvenes éveinek közepén játszódtak), tehát itt egy nagyobb lélegzetű, huszonöt évet átölelő történettel van dolgunk. Ráadásul ismerős is a közeg, hiszen nagyjából az a bizonyos cipő ugyanaz, ugyanott szorít minket is, ahol a lengyeleket is.

A sztori aztán valóban jó nagy kanyarokat vesz és bele is van zsúfolva sok minden. Túl sok minden. Egy gyilkossági ügybe keveredő, mosolygós képű ügyész (Grzegorz Damiecki) kezd el nyomozni egy régi, szörnyű eset kapcsán: negyed évszázada ifivezetőként dolgozott egy nyári erdei táborban, ami úgy indult, mint minden rendes tábor, de igen szörnyű véget ért. Ráadásul úgy tűnik, hogy a négy tinédzserkorú táborozó eltűnésével/halálával végződő különös esetnek a szálai egészen máig vezetnek – éppen ebbe gabalyodott bele már felnőttként, tekintélyes ügyészként főhősünk. De hogy ebbe miért kell ebbe még belekeverni a lengyeleknél is újra divatos antiszemitizmust, valamint egy alapítványi sikkasztási ügyet, menő celebek gyermekei által elkövetett nemi erőszak eltusolását és más korrupciós ügyeket, aztán a mindig felmerülő morális felelősség örök kérdését; tehát egy csomó nehéz és külön-külön is bőven elég megtárgyalandó témát, azt nem értem. Merész dolog ma lengyelként a lengyelek -tulajdonképpen konstans- zsidógyűlöletéről beszélni, főleg egy tévésorozatban, de az, hogy például ebben a történetben ki zsidó és ki nem, az a végkifejlet szempontjából tökéletesen mindegy. Ésatöbbi.

A baj azonban nem is igazán ez a “sokat akar a szarka”-dolog. Minden történet tart valahonnan valahová, annak elmesélésével valamit nyilván akarnak közölni a mesélők, ám ami itt a végére kiderül, az tökéletesen értelmetlen, banális, hétköznapi káosz. Olyan, amilyet csak az élet tud kreálni. Nincs tanulsága, legfeljebb annyi, hogy a Sors már megint “nem tudja, mit akar”. Egy drámában, hisz’ a krimi is dráma tulajdonképpen, van drámai ív, konfliktus konfliktus hátán, a jó megküzd a gonosszal, győz, akinek győznie kell, kiderül, aminek ki kell derülnie, a végén katarzis, megtisztulunk – függöny, taps. Itt azonban nem lesz semmi ilyesmi. Oké, értünk mindent, de a végére már annyi mindenről szó esett közben, már annyi bűnös van, miközben szinte mér nem tudunk szorítani senkiért, hogy a sok mellékszál között a legérdektelenebbé vált az eredeti sztori, hogy mi lett azzal a négy fiatallal a táborban… Hat rész, de ebből két résznyit nyugodtan ki lehetne húzni, mert felesleges – vagy jobban kibontani, de akkor meg plusz két rész, vagy inkább több.

Kategória: Film, Netflix
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: A kisváros titkai (TV Series – Zachowaj spokój, Hold Tight, 2022) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.