A többszörös Emmy-díjas Utódlással szépet gurító Jesse Armstrong új szösszenetében ismét a rettenetesen, de még lölői mércével nézve is piszok gazdagok életének, életvitelének és társas viszonyainak feltérképezésével foglalkozik. A címszereplő egyikük ultramodern-hiperluxus hegyvidéki dácsájának neve, ahol egy hétvégére összejön négy kőgazdag techmilliárdos, hogy egymás kebelmelegében, de mindenféle családi, ügyviteli, biztonsági járulékoktól szabadon lelazulják a dollármilliárdok megkeresésének fáradtságát. Mintha Musk, Zuckerberg, Bezos és mittudomén, Sergey Brin (a Google egyik alapítója) jönne össze egy laza ketamin-partira egyikük pecójában. Közben odakint, a világban beüt a krach, de a négy kretén egymás cinkelésén, és percenként sokmillió dollár automatikus jóváírásán, valamint egyikük találmányának megszerzésére kitervelt -idióta- terven kívül az égvilágon semmi nem történik Mountainheadben.

A Maxon bemutatott filmben benne van egy globálgazdasági Lavina lehetősége, ám sajnos benne is marad: Armstrong ezúttal ebben a négyszereplős kamaradarabban nem tud olyan cizellált kritikai obeliszket állítani, mint az Utódlásban tette. Amit elmond a világ mai és vélhetően jövőbeni valódi urairól, azt gyakorlatilag mindenki tudja: ezek a mérhetetlenül gazdag faszik talán bizonyos szakterületen zsenik, de mint ember, mint szociális lény, mint a világ sorsáért felelős hatalom szánalmasan, sőt ijesztően senkik. Kretén idióták, életveszélyes szociopaták. Abban igaza van Armstrongnak, hogy ezt világgá kell kürtölni, de hát ezt mindenki tudja – hiszen ezt látja, ezt olvassa a Facebookon, az X-en, mindenhol az interneten, miközben minden egyes kattintással még gazdagabbá, még hatalmasabbá téve Muskot, Zuckerberget és a többit… és a kör be is zárult. Nincs menekvés. A film leleplező szándéka besül, a kétmondatos üzenete, bár igaz, de közhely. A célkeresztbe állított karakterek, bár valóban veszélyesek, de igazából csak idegesítőek, sőt, érdektelenek. Így a film is az, pedig, pedig…