Az egyebek mellett a remek Birmingham bandáját (Peaky Blinders) is jegyző, Oscarra is jelölt Steven Knight ezúttal a XIX. század közepi Írország alkoholbűzös, súlyos kórságoktól fertőzött, éhhalál küszöbén tántorgó világába kalauzolja el a nézőt az ismert ír/brit sörmárka alapítócsaládjának történetével. A Guinness család (vélhetően) első évada in medias res kapcsolódik bele a klasszikus kapitalista családi sagába: a Guinness-féle fekete dry stout sör már dominál a piacon, éppen temetik az ebben ludas öreg Benjamint, aki végrendeletében négy gyermeke közül a kettőre, Arthurra és Edwardra hagyta a gyárat, valamint a lölői mércével mérve is gigantikus családi vagyont – két másik gyereke, a betegségekkel küzdő Anne, valamint az alkoholista Benjamin viszont hoppon maradt. Azonban a két kedvezményezett fiú élete sem teljesen kóser. Míg a munkájában amúgy végtelenül precíz és megbízható Edward unionista (angolbarát) írként zűrös szerelmi viszonyba keveredik a angolokat gyűlölő, de az angolbarát íreknek egyenesen vérét venni vágyó katolikus írek egyik harcos amazonával, Ellen Cochrane-nel, addig a politikával kacérkodó, az üzlethez azonban mit sem értő Arthur inkább a saját neméhez vonzódva veti magát vadabb és vadabb éjszakai kalandokba. Az apa végakarata szerint azonban a két örökösnek együtt, egyetértésben kell vezetni tovább a családi cégbirodalmat.

A bemutatkozó évad egyrészt valóban egy családregény, alaposan jellemzett karakterekkel, a szokásos és ezúttal nagyjából történetileg is hű bonyodalmakkal, áskálódásokkal és kibékülésekkel, egy valódi nagykapitalista, baromi gazdag és befolyásos család tablója. Annyira mélyen nem megy bele a korabeli társadalom vizsgálatába, mint mondjuk a Downton Abbey, de például itt is erős rezonőr karater a pikírt modorú Potter, a kormornyik, az erőskezű, férfias Rafferty pedig még mélyebben nyúl bele Guinnessék zavarosan kavargó családi életébe. Fontos szereplő emellett a történetben értelemszerűen az ír kocsmaélet, a viktoriánus kor ír kocsmahangulata, de főleg a jórészt ezekben, whisky- és sörmámorban szárba szökkenő, vad és vérszomjas ír nacionalizmus, amit az utólag rákent katolikus máz sem tompít, sőt! A széria másik fontos vetülete éppen ez a történelmi attitűd: igen szépen és részletgazdagon láttatja az ír társadalmat kettéosztó két fő vonulatot, az angolbarát, inkább gazdagabb protestánsokat és a függetlenségpárti, katolikus, ám sokszor igen szegény feniánusok. Az ideológiai zűrzavart tovább bonyolítják az ekkoriban megjelenő, különféle baloldali gondolatok is, mint a szocializmus vagy a feminizmus – ezek is beleszövődnek e történet vastag szövetébe. Knight mindebből egy lendületes, apróságokon, nüanszokon sokat nem tökölő, ám mégis koherens, világos, értelmes és gazdag cselekményt tudott szerkeszteni, amit pompásan ellenpontoz a mai, modern rock- és folkzenei kíséret. Többször majdnem felrúgtam a dohányzóasztalt, amikor egy-egy jelenetben beindult az az igazi ír, vad és duhaj ugrabugra – sajnos, Guinnesst nem találtam a hűtőben.

Igen pazar, műfaji mozifilmeket is megszégyenítő a sorozat látványvilága, mind a jobbára eredeti helyszíneken forgatott külsők, mind a belsők tekintetében. Ugyanez mondható el a kosztümökről, a frizurákról, a berendezési tárgyak múzeumi minőségű és mennyiségű áradatáról, a korhangulatot, a kolor lokált hitelesen közvetíti minden egyes pillanat. Nagyon jók a színészek is a nagyszámú karakter szerepeiben, senki nem lóg ki a sorból. Néha éreztem csak, hogy egy drága sörreklámot nézek, viszont azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy alapvetően söröket gyártó családról szóló filmben ne mutassanak ínycsiklandozóan habzó söröket… A végkifejlet ugyanazt a BAZMEG!-élményt hozza, amit a Maffiózók/The Sopranos emlékezetes, ma már tévésorozat-történelmi fináléja: én rögtön meg is gugliztam, hogy akkor most a valóságban mi történt? Nos, ezt muszáj folytatni.