Komoly szakmai siker az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

2012. április 13–21. között a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál ismét az egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb kulturális esemény volt a fővárosban.

A fesztivál kilenc napja alatt nem csak a mozikban (Uránia, Toldi, Kino, Örökmozgó), de egy új helyszínen, az A38 hajón is látogathattak vetítéseket a nézők.

Ahogyan a 2012-es számadatok is mutatják, a Titanic Filmfesztivál a legnagyobb volumenű, nemzetközi filmszakmai esemény Magyarországon. Hat nemzetközi premiert tartottak, a programban összesen ötvenhét egész estés film és hat rövidfilm (kísérőfilm) szerepelt. Huszonkilenc országból érkeztek alkotások a mustrára, huszonöt különböző nyelven. Tizenegy közönségtalálkozón beszélgethettek a nézők azzal a tíz külföldi alkotóval, akik személyesen is ellátogattak az eseményre. Hét szakmai programnak és három gálának adott otthont a fesztivál. Kilenc sajtóvetítést és száztizenegy közönségvetítést szerveztek, ezek közül tizennégy teltházas volt.

A szervezők, a mozik személyzetével együtt ötvenöten dolgoztak a fesztivál sikerén. Munkájukat hetvenöt önkéntes, hét vendégkísérő és tizenhat tolmács segített, közülük ketten csak azért utaztak haza Londonból, hogy idén se hagyják ki a Titanicot.

Ha valaki minden vetítést végignézett volna a fesztiválon, összesen 187 órát töltött volna moziban.

És ami nem számszerűsíthető: rengeteg pozitív visszajelzés érkezett mind a filmszakma, mind a nézők részéről.

A szervezők természetesen mindent elkövetnek, hogy jövőre is elhozhassák a legjobb filmeket a hazai mozirajongóknak. Reményeik szerint a huszadik, jubileumi Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2013. április 5. és 13. között is várja majd a nézőket.

Hírek, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | 2 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő

A szokásos hétfő esti Dr. Csont és társai mellett mindössze a tegnapi Cormac McCarthy-feldolgozást, az ausztrál John Hillcoat kietlen, rideg és végletesen pesszimista Az út című filmjét ajánlanám, elsősorban végletesen optimista beállítódású nézőknek, ezúttal egy órával korábbi kezdéssel: 23.50, m2. A film gyakorlatilag arról szól, hogy mi lesz velünk, emberekkel, amikor már nem lesz semmi… (Lásd a képen.) Súlyosbító körülmény, hogy még a zenétől sem várhatunk feloldást, hiszen az Nick Cave és Warren Ellis munkája. A filmről bővebben itt írok. Jó lesz nekünk ez, ezekben a vészterhes időkben. 🙂

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Mit nézzünk? Nos, elég könnyű a dolgom: a Szellemkutyát, Jim Jarmusch szamuráj-filmjét. Forest Whitaker (a képen) egyik emblematikus alakítása a filmbéli pasas, aki egyszerű, átlagos New Yorkiként válik egy maffiózó hűbéresévé, egyfajta modern szamurájjá, aki a régi japán szamurájok becsületkódexe, a bushido alapján teszi dolgát, mígnem egy nap feloldhatatlannak látszó morális válságba kerül. Lassú, szép film, egyben tisztelgés egy idealisztikus, régmúlt, távoli értékrend, filozófia és moralitás előtt. Nem mondanám, hogy agyonjátszott film, de egy időben rendszeresen leadta valamelyik tévé. Én viszont már régen nem találkoztam vele, így valószínűleg ma újranézem. (Film+, 21.00)

A másik ajánlat már tulajdonképpen holnapi, John Hillcoat ködös, hűvös, rideg Cormac McCarthy-adaptációja, Az út. (m1, 0.05) Bővebben a filmről itt.

Tévé Kategória | Hozzászólás

19. Titanic Filmfesztivál – Filmnapló

Természetesen nem tudtam minden filmet megnézni, így a fődíjas Play is kimaradt, egyéb más érdekesség mellett. A közönségdíjas Hasta la Vistát viszont elcsíptem (és egyetértően 10/10-re taksáltam), róla és Joachim Trier Oslo, augusztus című filmjéről lesz bővebb kritika is, ha a film a mozikba kerül rövidesen. Íme a többi, amit még megnéztem az idei Titanicon:

Tartozás (Indebted, 2011) – A már régóta Finnországban élő magyar Jelinkó Márton filmje tipikus “elsőfilm”, magán viseli egyfajta filmes “állatorvosi lóként” az összes jellemző hibát, ami fiatal filmesek elkövethetnek, amikor végre játékfilm forgatáshoz jutnak. Mindent egyszerre akar elmondani, amit gondol, mindent belezsúfol a rendelkezésére álló másfél órába, a szegényes technikai háttér és anyagi források dacára. Túlzásokba bonyolódó, dagályos sztori két lányról, melyek közül bármelyik megért volna egy filmet, de külön. Így egybeömlesztve a közepén már röhögtünk a sok szörnyűségen, a hiteltelen, erőltetett fordulatokon, a bicegő motivációkon, a béna akciójeleneteken (ha valaki vízszintesen tartja a pisztolyt, ahogy Ice T mutatta 1990-ben, az 2011-ben már nagyon ciki) a naivan nyílt tekintetű szereplőkről nem is szólva. Szóval, tipikusan arról van szó, hogy a sokkal kevesebb sokkal több lett volna… De azért adnék még esélyt Jelinkónak. 4/10

Nagykövet úr (Ambassadøren/The Ambassador, 2011) – A rendkívül látványos cipőkollekcióval rendelkező és a lehető legváltozatosabb módokon láncdohányzó Mads Brügger, szokásos alkotómódszere szerint, “szerepjátszó újságíróként” ezúttal Közép-Afrika zűrzavarába utazik, hogy ott vegye górcső alá, mivel kell szembenéznie egy fehérnek, ha mintegy befektetőként gyufagyárat szeretne telepíteni a gyémánt- és más ritka ásványok bányáiról híres és mértéktelen korrupciójáról hírhedt országba. Vicces, abszurd helyzetekben bővelkedő (ál)dokumentumfilm, ami azonban sajnos a jelenlegi magyar közállapotokkal nem veheti fel a versenyt. Meg is keresem Brüggert, hogy tudok egy témát új filmjéhez… 7/10

Gyilkosság és lelki béke (ศพไม่เงียบ, Mindfulness And Murder, 2010) – A ír apától és thai anyától származó Tom Waller furcsa, de teljesen élvezhető “Who Done It?”-krimije, melyben egy thai szerzetes próbálja kideríteni a monostorában történt gyilkosságot. Thai filmként tabudöntő alkotás ez mellesleg, hiszen a szerzetesek tabunak számítanak, főleg a körükben megtalálható álpapok, a droghasználat és más deviancia, valamint a rendőrség korrupciójának ábrázolása miatt is. Bírtam. Tiszta volt és logikus, mint Sherlock Holmes történetei, mindamellett megvolt benne az a természetes, hétköznapi buddhista szellemiség is, amit igen csodálok a thaiokban. 8/10

Visszakézből (Á bout portant/Point Blank, 2010) – A francia Fred Cavayé pikk-pakk üldözéses thrillerje a bizonyság arra, hogy egy működőképes zsánerhez nem kellenek sokmillió-dolláros sztárok, extra-látványos térhatású fityfene, elég hozzá egy jó tempóban elmesélt, nagyobb logikai bakugrásoktól mentes épkézláb történet, meg néhány hiteles pofa, akiket nem dob le undorodva magáról a filmvászon. OK, ezt a sztorit, amit itt elmesélnek, már láttuk (jó)néhány variációban, de attól még mint film, technikailag, struktúrájában jól van összerakva. Működik, gyakorlatilag hibátlanul, ennek a zsánernek ennyit kell tudnia. PONT. 7/10

Tiszta (Till det som är vackert/Pure, 2010) – Én egyszer már megfogadtam (azt hiszem a Fekete hattyúnál), hogy ha még egy filmmel találkozok, amely valamilyen klasszikus zenei toposszal gondolja “megúszni” a “drámai hatáskeltést”, azt nem engedem át, de erre a filmre azért muszáj rábólintanom. Lisa Langseth olyan bájjal meséli el ezt a végtelenül banális történetet, miközben felváltva szól Mozart Rekviemje Beethoven VII. szimfóniájának második tételével, hogy az rendben van. A kislány (Alicia Vikander), aki kis külvárosi fruskakánt, alkesz anyukával és pöröly barátokkal, először szerelmes lesz Mozartba, majd a karmesterbe – szintén rendben van. A közhelyes szocio-vonalat és a szükségszerűen tragikus végű szürke kislány-nagy karmester románcot kitűnően ellenpontozza Wolfi és Ludwig brutálisan gyönyörű muzsikája: 8/10

A fal (Die Wand/The Wall, 2011) – Ez az osztrák film Julian Roman Pölsner állítólag szöveghű filmadaptációja Marien Haushofer hasonló című regényének, én azonban annyival zárnám rövidre a témát, hogy: Caspar David Friedrich találkozása Tarr Bélával Milkaországban, erős feminista felhangokkal. 5/10 (Túl szép, hogy igaz legyen.)

Hol volt, hol nem volt (Happily Never After, 2012) – Hát ez egy igen vicces amerikai off-off-Sundance film egy botcsinálta reklámfotósról, aki egy filmforgatás közepette próbál magának családot “teremteni”. Kevés sikerrel. Helyenként üdítően vicces, sokszor azonban unalmasan közhelyes, de leginkább erősen amatőr film Jamie Heinrich “műve”. 3/10

Brilliantlove (2010) – Igen tehetséges film Ashley Horner szerelmesfilmje, a furcsa taxidermista Noon és a jégkrémfüggő Manchester viharos románcáról, sok-sok testnedvvel, majdnem pornográfiával ÉS sztorival. Akár kultuszfilmmé is válhat, hiszen egy nemzedéki életérzést fogalmaz meg igen pontosan, a két fiatal, aki tényleg semmi mást nem akar, csak egymással foglalkozni, ha nem szólna közbe a csábító külvilág, aminek Manchester nem tud ellenállni. Művészsors kontra magánélet. Furcsán játszanak, de igen természetesnek tűnnek a két fő figura szerepében Nancy Trotter Landry és Liam Browne, sajnos a mellékszereplőkről ez nem mondható el. A forgatókönyvön is lehetett volna még dolgozni és kép- és hangminőség is igen gyatra, mégis kifejezetten bírtam a filmet. 7/10

Amit csak akarsz (Todo lo que tú quieras/Anything You Want, 2010) – Látszólag kilóg a fesztivál profiljából Achero Mañas filmje, ugyanis ez egy tökéletes, mainstream romantikus dráma egy apa és lányának kapcsolatáról, miután felesége/édesanyja hirtelen meghalt. Ahogy egy latin filmtől elvárható, áradnak az érzelmek, hullnak a könnyek. A film témája viszont már sokkal érdekesebb: az anya halála után az apa, lánya kívánságára, felveszi az anya szerepét, melybe később egyre mélyebbre merül, egy idős, meleg transzvesztita segítségével. Van szó toleranciáról, homofóbiáról, szeretetről és sok fontos dologról, végül is okosan, bölcsen. Megható, szép film volt. 8/10

Katalónia, über alles! (Catalunya über alles!, 2011) – A szemtelenül fiatal Ramon Térmens három szálon összefutó futó filmjében szűkebb hazáját, Katalóniát veszi górcső alá, méghozzá hazaszeretet kontra idegengyűlölet szempontjából, rendkívül intelligensen, összetetten, szinte tudományos alapossággal. Egy szexuális erőszakért elítélt, egy afrikai bevándorló, valamint egy echte katalán üzletember lazán összefonódó sorsán keresztül kapunk alapos képet a katalánokról, melyek pont olyanok, mint a magyarok, németek, szlovákok, mandinkák és a Föld összes többi nációja. Én vetíteném ezt a filmet gimnazistáknak. A végén ugyan van egy pici dramaturgiai hiba, hiszen nem ér össze a történet, de ezúttal ez nem ront az összképen, mert addig már minden lezajlott, aminek a film szempontjából le kellett zajlania, ez pusztán pici esztétikai baki. 9/10

Veszettség (Kalevet,  כלבת ,2010) – Szerintem még nem láttam izraeli horrorfilmet, így mindenképpen unikum ez a film. Amolyan erdőben bujkálós-menekülős hentelés, helyenként kifejezetten üdítő abszurd humorral. Tinihorrorba hajló abszurd komédia, bár inkább helyesebb fordítva: abszurd komédiába fulladó tinihorror. 7/10

Fehér négyzet (Carré blanc/White Square, 2011) – Az eddig reklámfilmeket rendező francia Jean-Baptiste Léonetti éles fény-árnyék kontrasztokra építő, markáns, geometrikus képi világú disztópiája egy remek jelenettel örvendeztetett meg: egy helyütt a főnök úgy teszteli beosztottait, hogy mind két kezükbe egy-egy elektromosságot vezető rudat ad, és az egyiken van egy gomb, amivel a beosztott maga adhatja be magának az elektrosokkot. A feladat az volt, hogy azzal bizonyítják hűségüket, ha minél tovább tudják kézben tartani az önmaguk által adagolt nagyfeszültség alatt lévő fémrudat. Engem nagyon emlékeztet ez a művelet a mai magyar társadalomra: kezünkben adták a “rázókát” és saját magunknak adagoljuk vele az elektrosokkot, míg bele nem döglünk. A film amúgy -érthetően- sok újat nem mondott, de legalább megmutatta azt, amit tudunk, illetve sokaknak tudniuk kéne… 6/10

Ennyi.

Film, Filmnaplók, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | , , , , , , Címkézve | Hozzászólás

Endövinöriz! – A 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíjasa a Play.

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíját évről évre egy háromtagú nemzetközi zsűri ítéli oda, melyet idén Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Muhi András producer alkotják.

A zsűri indoklása szerint a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Hullámtörők-díjat “egy látszólag tökéletes társadalom következetes és felzaklató portréjáért” a PLAY (r.: Ruben Östlund) című svéd filmnek adja!

A 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját Geoffrey Enthvoven Hasta la vista című filmje kapja. A nézők 5-ös skálán szavazhattak a filmekre, a nyertes film 4,78-as átlaggal nyerte a legkedveltebb filmnek járó kitüntetést.

Stefan Laudyn zsűri elnök videóüzenete:

Hírek, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Hozzászólás

Ki nyeri az idei Titanic Filmfesztivál Hullámtörők-díját?

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógáláján 2006 óta évről évre átadják a versenyszekció legkiválóbb, leginkább újító szándékú és a legmerészebb filmjének a Hullámtörők-díjat, valamint a közönségdíjat. A Görömbei Luca iparművész által készített, különlegesen megformált plakettet háromtagú nemzetközi zsűri ítéli oda, melynek idei tagjai Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Muhi András producer. Már csak egy napot kell várnunk, hogy szombat este megtudjuk, ki lesz az idei győztes, időszerű tehát áttekinteni újra az idei Versenyben szekció filmjeit.

Az elsőfilmes, eredetileg fotósnak készülő Valerie Massadian csendes, érzékeny alkotásában, a Nanában az apró mozzanatok, a hétköznap békés eseményei mögül lassan, de biztosan bukkan elő az igazi dráma. Díjnyertes darab egyenesen a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválról, friss és botrányos látlelet a pornográf képek, a virtuális valóság és az erőszak bűvkörében élő tinédzservilágról, és az erkölcsi értékválságban szenvedő Szerbiáról a Klip című film. A dán-norvég Joachim Trier munkája, az Oslo, augusztus archív felvételekkel megtűzdelt, különleges városportré és melankolikus történet egy olyan generációról, amely elveszettnek érzi magát a rohanó világban. A Mocskos szívek a második világháború idejének Brazíliájába repít, az ottani népes japán kolóniába: a film egy valódi események alapján rekonstruált történelmi thriller és egy szerelmi történet keveréke, amit az egyik japán fanatikus felesége mesél el. Jamie Heinrich amerikai rendező a Hol volt, hol nem című micro-budget független film forgatókönyvét saját rövidfilmje, a Happily Ever After nyomán írta, a korábbi filmet átható laza humort ebben a filmben azonban drámaibb, kijózanítóbb hangvétellel cserélte fel. Az idei Berlinale gyöngyszeme volt Marlen Haushofer osztrák írónő világhírű regényének hat operatőrrel készített, szemkápráztató adaptációja, A fal. A film rendezőjével, Julian Roman Pölslerrel a közönség személyesen is találkozhatott az idei Titanicon.

A díj várományosai közül a Play című munka szerepel a szombati vetítéseink között is, 16:00-tól látható a KINO-ban. Ruben Östlund rendező zseniális módon fogja mindazt, amit a jóléti államról tudunk, hozzáadja az összes rendelkezésre álló sztereotípiát, majd az egészet a feje tetejére állítja. A filmben néhány fekete srác rendre rabolja ki a plázákban ténfergő, jól szituált svéd kisfiúkat, ám fizikai erőszakot nem használnak, csak fenyegetést és ügyes taktikát. A távoli beállításokkal felvett, több síkon is értelmezhető Play zavarba ejtő nyíltsággal szól a burkolt és nyílt erőszakról, a gyerekekről, a manipulációról, faji és erkölcsi kérdésekről egy Göteborgban valóban megtörtént eset alapján.

Hírek, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

A Mezzon XIV. ‘Napkirály’ Lajos kedvenc udvari zeneszerzőjének, Jean-Baptiste Lullynak Atys című operáját nézhetjük-hallgathatjuk meg, Sir William Christie és a Les Arts Florissants előadásában, 20.30-tól. Túlcsorduló barokk pompa, báj, kecs, kellem. Lully és Lajos bonyolult kapcsolatáról szól amúgy a remek A király táncol című film is, amit ma sajnos nem nézhetünk meg, a tévében legalábbis. Lesznek filmek is dögivel, nem mondom mindet, csak azokat, amelyek nem annyira közismertek:

Muriel esküvője – Ez egy bájos, teljesen nézhető ausztrál romantikus film a csúnya Murielről, hogyan lesz neki esküvője. (m1, 20.10)

Lánglovagok – Minden tűzoltó és minden tűzoltófeleség, -anya és -apa, -gyerek és nagyszülő kötelező filmje a hős tűzoltókról. Tökmindegy, hogy amerikaiak, a tűzoltók a hétköznapok hősei, tegyék dolgukat bárhol a világon. Sztárok, izgalom, feszültség, dráma. (tv2, 21.20)

Kikötői hírek – Amikor Quoyle, a boldogtalan, magányos New York-i újságíró (Kevin Spacey) végleg elveszti tőle rég elhidegült feleségét egy autóbalesetben, az élete örökre megváltozik. A gyásztól lesújtva visszavonul nagynénjével (Judi Dench) és kislányával Új-Fundlandra, ősei rejtélyes otthonába. Egy kis halászvárosban a helyi lapnál kap újságírói állást. Minden újabb cikk megírásával nő Quoyle érzékenysége a kiismerhetetlenül csalafinta közösség iránt – és saját maga iránt is. Apránként románc alakul ki közte és Wavey (Julianne Moore) közt (lásd a képen), aki saját démonaival küzd. A férfi új élete kezd kibontakozni ezen a varázslatos, hajthatatlan szépségekkel és nehézségekkel megáldott helyen… és Lasse Hallström jajdenagyonszép filmjében. (Story4, 22.00)

Dresch Quartet a MüPában. (Duna, 22.15), utána, ugyanitt (23.15-től) egy sajátos nyelvű és megközelítésmódú, szabad, költői portréfilm következik Bob Dylanről: I’m Not There – Bob Dylan életei címmel. (Bővebben itt.)

Tévé Kategória | 1 hozzászólás

Rózsa (Roża, 2011)

Szánalmat keltő látványt nyújt egy három lábon bukdácsoló kutya. Valami szörnyű tragédiát élhetett túl ez a nyomorult állat. Egész groteszk lénye komor, baljós hangulatot kelt. A Rózsa című lengyel film háború után céltalanul vándorló hősét is egy ilyen háromlábú kutya fogadja a romos tanyán, és tudjuk, hogy a szörnyűségeknek még messze nincs vége…

Polak, Węgier

A történelem homályába vész a magyar és lengyel nép kölcsönös szimpátiája, szeretjük is hangoztatni, milyen jó barátok vagyunk mi, együtt harcolunk, borozunk. Bár ha jobban megturkáljuk a dolgokat, már könnyen feltűnhet mindenkinek, hogy legalább annyiban különbözünk, mint amennyiben hasonlítunk egymáshoz. Példának okáért a lengyelek szeretik a lengyel filmeket, tisztelik filmeseiket, büszkék sikereikre. Ebben például nagyon nem hasonlítunk. Pedig még azt sem mondhatjuk, hogy olcsón adnák a sikert. A tavalyi lengyel filmtermés közel kétharmada történelmi tárgyú, komoly, komor dráma volt, szóval semmi populáris tinglitangli, melyre amúgy tódulni szokott a nép. Tódul az a múlt szennyére is, csak meg kell nekik mutatni. Nyilvánvalóan van is még mindig mit megmutatni az igen zűrös huszadik századból, pedig a lengyelek azért mindig is igyekeztek ezt feldolgozni. A Rózsa című film, Wojciech Smarzowski alkotása szintén háborús tematikájú, felkavaró, brutális alkotás, tele explicit borzalommal, mégis lekaszálta szinte az összes díjat a lengyelek filmszemléjén és a közönség is szépen látogatja februári premierje óta (nem mondok számokat, mert úgysem hiszitek el).

A mazuriak

A film Európa egyik legmegkapóbb szépségű területén, a Lengyelország északkeleti részén fekvő Mazuri-tavak környékén játszódik. Itt laktak a mazuri németek, akiknek státusza a világháborút követően igencsak bonyolulttá vált. A lengyelektől mind nyelvben, mind vallásban, mind kultúrában elkülönülő népcsoport a háború előtt a németekkel kereste a kapcsolatot, ami aztán az orosz felszabadító hadsereg bevonulása után alaposan vissza is ütött rájuk. Mind az oroszok, mind a lengyelek kollektív háborús bűnösnek nyilvánították őket, melynek legenyhébb büntetése a Németországba való kitelepítés volt. Most, itt Lengyelország lesz! – jelentették ki a győztesek.

Háború és béke

Gyerekfejjel valahogy mindig érdekesebb a háború, mert abban mindig vannak hősök, akikkel jó azonosulnunk, jó látványos csatajelenetek, ahol mindig legyőzzük a gonoszt, izgalom, küzdelem. Később aztán, amikor már saját bőrünkön érzékeltük a puskapor szagát, akár apró-cseprő, hétköznapi szinten is, már tudjuk jól, hogy a háborúban a legcsodálatosabb az, ha sikerül túlélni. Vele szemben sokkal szebb, felemelőbb, de ezzel együtt, sokkal brutálisabb és embertelenebb is az, ami a hátországban történik, mialatt a hősök a csatatéren ütik a gonoszt (vagy viszont). A Rózsa című film sem háborús film, a szó szoros értelmében, hiszen annak végnapjaiban játszódik. ’45 nyarán Mazúria viszont maga volt a pokol, holott ekkorra már porba hullt a horogkereszt, és Hitlernek is kaput. Tombolt a béke, részeg ruszkik teljhatalmú hadurat játszottak, nőket erőszakoltak, raboltak és fosztogattak, alig hagytak valamit az ország-újjáalapító lengyeleknek, a lengyel-német keveréknyelvet beszélő mazuriak pedig mindennapos halálfélelemben rettegtek.

Kegyetlen románc

Smarzowski filmje brutálisan kegyetlen románcot mesél el a háborúban mindenét elvesztő Tadeusz és a Wehrmacht kötelékében halálba masírozó férjét gyászoló Roża tragikus történetében. Kegyetlen mindenkihez. Kegyetlen a lengyelekhez, hiszen filmjének áldozatai egyértelműen a mazuriak, akik nem lengyelek (vö. Kovács Hideg napok, vagy akár Fliegauf Csak a szél című filmjének hazai fogadtatásával). Persze, Tadeusz lengyel… de egy szál lengyel. Kegyetlen az országot a náciktól végül megtisztító orosz katonákhoz, hiszen azok talán még sohasem, egyetlen filmben sem voltak ilyen bestiálisnak ábrázolva. Tudható, hogy voltak túlkapások, nem kis számban, de amit itt látunk, az bizony aránytévesztés. Ez a durva aránytalanság amúgy a film ordító hibája, ami annak minden rétegében jelen van. Smarzowski úgy lubickol az emberi mocsokban, a legaljasabb brutalitásban, mint Mel Gibson annak idején Jézus szenvedésében – szinte pornográf módon. A már említett szegény kutya nem elég, hogy háromlábú, a film közepén még fel is robban, jó alaposan megmutatott cafatokra. Szegény Roża, nem elég, hogy árulónak tartják a lengyelek és sajátjai, a mazuriak pedig oroszok kurvájának, nem elég, hogy többször agyonverik, megerőszakolják, elvetél, de még rákos is lesz. Tadeusz sem ússza meg olcsóbban, pedig neki még ennyi bűne sincs… És mindez egy szívszorítóan szép szerelmi történetben! Az író-rendező Smarzowski bizony komoly túlzásokba esett e filmmel, sok, rengeteg, hatásvadász, bombasztikus, sokkoló alkotás a Rózsa – kár érte, mert lenne benne spiritusz. Így azonban csak olyan, mint az a háromlábú kutya: megrázó, de groteszk látvány, és semmiképpen nem tökéletes. Asanisimasa: 7/10

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Titanic – Pénteki ajánló

A Titanicon is lassan vége a hétnek

Az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál utolsó közönségtalálkozóit ajánljuk nézőink figyelmébe.

Pénteken 18:45-kor kezdődik a Katalónia über alles! című film az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a vetítés után pedig a vendégünk lesz Ramon Térmens, a film rendezője. Térmens 2005-ben a Joves című filmmel debütált, melynek társíró-rendezőjeként három Ciutat de Barcelona-díjat (a korábbi Gaudí-díj) is elnyert. Egy volt börtönlakó, egy munkanélküli bevándorló és egy sikeres üzletember a három főszereplője a Katalónia über alles! Belső-Katalóniát ábrázoló portréjűában. A három történet egy konfliktusokkal teli, a széthullás határán álló, a megújulásra igencsak rászoruló társadalmat mutat be. Kegyetlen, sötét humor kíséri az olykor thrillerbe illő jeleneteket: a rasszizmus képmutatásának könyörtelen leleplezését. A film a figyelmet egy konkrét helyre, egy katalán városra (és még csak nem is Barcelonára) – az általános helyett a konkrét problémákra összpontosítja. Spanyolcsizma szekciónk egyik legizgalmasabb darabja az ibériai lét árnyoldalaiba enged betekintést.

Az a:normal sessions egy 2010-ben alakult újgenerációs zenei projekt, melyben a zene és a film egyedi módon találkozik, élő zenei videoklipek formájában. Az élő előadás és a videoklip egybemosásával és ismert hazai és külföldi együttesek közreműködésével a csapat olyan egyedi zenei videókat valósít meg, amelyek egyszerre használják ki az élő esemény izgalmát és az előre megkomponált vizuális koncepció erejét. Az eredmény így több mint egy egyszerű élő felvétel, és őszintébb, mint egy hagyományos, előre csomagolt videoklip: kihívás az alkotóknak és valódi élmény a nézőknek. A csapat új munkái közül a Quimby, a Hangmás és a Lajkó Félix videó premierjére kerül sor péntek este 19:30-tól az A38 hajón. A filmeket a José González egészen különleges élete című film előtt vetítjük, utána pedig közönségtalálkozót tartunk Vandad Kashefi rendező részvételével.

Hírek, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek

A mai variáció: Abigél s01e04 (Duna, 20.00) vs. Wallander s01e01. (AXN, 21.00)(Ez utóbbi egy igen remek svéd krimimini, Kenneth Branagh játssza benne a közepesen depressziós, szplínes detektívet. Érdemes belenézni, nekem bejött, én bírom az ilyen skandináv cuccokat…)

Alternatíva: Az elszánt diplomata (Bővebben itt.)(Viasat3, 21.20) vs. A tébolyultak (Viasat6, 22.20). Ez utóbbi fasza zombifilm, George A. Romero 1973-as klasszikusának kvázi ön-remake-je, Timothy Olyphanttal (másutt Raylan Givens helyettes rendőrbíró) a főszerepben. Itt a tébolyultak által elözönlött kisváros seriffjét alakítja, a képen éppen munka közben látható.

Tévé Kategória | Hozzászólás