Üvöltés (Howl, 2010)

Közzétéve 2012. április 10. kedd | Szerző: efes

Nálunk legtöbben Földes László népművelői tevékenységének köszönhetően ismerik Allen Ginsberget, aminek köszönhetően valami hosszúhajú hobót képzelünk el, aki hátát a külvárosi sikátor salétromos falának döntve, papírzacskóba csomagolt olcsó viszkit szorongatva gajdolja furcsa verseit. Esetleg valami korai Bob Dylan-szerű vándorzenészt… Ezt a tévhitet támasztja alá az az ismert kép is, melyen Ginsberg egy éppen lomtalanítás alatt lévő New Yorki utcán áll egy kisebb halom limlom mellett, hosszú kabátban, félig kopaszon, gyanakvóan sandítva bele a kamerába. Persze, leghíresebb verse, az Üvöltés címe is azt sugallná, hogy oda bírt csapni az asztalra ez a fazon, mégis őszintén meglepett Jeffrey Friedman és Rob Epstein filmkísérlete, mely fényesen bizonyítja, hogy az Üvöltés nem véletlenül vált a huszadik század második felének egyik meghatározó programversévé, szerelmi vallomássá és segélykiáltássá. A versnek köszönhetően rendkívül érdekes a film is, akár mint dokumentumokon alapuló filmdráma, akár mint a szólás-, a vélemény- és a művészi szabadság érdekében tett mozgósító erejű kiáltvány. A film egyik síkjában a fiatal Ginsberget látjuk, amint egy klubban szuggesztív erővel adja elő versét, a nagyszámú, szesztől és füsttől csillogó szemű hallgatóság előtt. Igen, Ginsberget nem a porban csoszogó, gyapotszedésben összetört öreg blueszenészek ihlették, hanem a nagyvárosi jazz, a bebop, Charlie Parker szédítő iramot diktáló szaxofonja, a művészetek, az olcsó szesz, fű és más drogok, és nem utolsósorban a szex. A vad, szenvedélyes, vibráló nemiség, amit Ginsberg messze nem egyedülálló csavarral saját neme iránt érzett.

Ginsberg verse mindezt a szavak sodró erejű szabad áramlásában mutatta meg, de nem fogom elemezni a verset, mert itt a filmről lenne szó. E szabad áramlásban, és az ábrázolt élethelyzetek sajátosságaiból fakadóan, az indulat hevében és a minél teljesebb hitelesség érdekében aztán a verset tartalmazó kis kötetet beperelték 1957-ben, obszcenitás vádjával. Emlékezzünk, ez az az időszak Amerikában, amikor szinte inkvizíciós eszközökkel üldöztek mindent, ami nem fehér, angolszász és protestáns gyökereken nyugodott (mccarthyzmus, Amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, stb.), tehát gyakorlatilag mindent, mi művészet, mi élő és mi szabad. A szégyenletes, ostoba vád ellen küzdő védelem tárgyalótermi drámája a film másik síkja, a végén a megbocsájtható didaktikával tálalt szentenciával, miszerint a szabad művészi szabadság a szólás és véleményszabadság egyik legfontosabb eleme, ami nélkül szó sem lehet általános szabadságról, demokráciáról. Igen, katartikus erővel hat ez ma is egy olyan világban, ahol agyatlan, szolgalelkű pártkatonák sárral dobálnak meg nem egy művészt, mert nem tetszik nekik, amit és ahogy mond. Erre jön az film harmadik síkjaként a verset illusztráló animáció, mely Moloch rideg, embertelen világa felett repülő angyalokat ábrázol, akik könyvekkel bombázzák a sötétség birodalmát, melynek köszönhetően mindenhol fények gyúlnak és oszlani kezd a sötétség…

Mindemellett ezek a rajzfilmbetétek a film gyenge pontjai, mert Ginsberg költeménye olyan gazdagon tobzódik költői képekben, hogy annak csak egy vékony szeletét lehetséges csupán kétdimenziós rajzokban megmutatni. Aztán meg ott van mindenkinek a személyes olvasata is, mely annyiféle leképeződése a szövegnek az agyban, ahányan olvassák, hallgatják…

Van egy negyedik sík is, mely egy Ginsberggel készült interjú reprodukciója, ami abban az időpontban készült, amikor éppen az Üvöltés-per zajlott a bíróságon. Ez szintén az öntörvényű, önmagával és a külvilággal egyaránt brutálisan őszinte, intellektuális, egyben szinte élvetegen érzéki, szabad művész képét hangsúlyozza.

A film üzenete aktuálisabb nem is lehetne: holnap (április 11-én) van József Attila születésnapja, ami nálunk a Költészet napja, mégis reális az esélye, hogy a költő szobrát a Dunába dózerolják (vagy elszállítsák, de ez végül is ez mindegy…). Most már azt mondom, tegyék. Sőt, a róla elnevezett utcák, terek névtábláit is levehetik, a gimnáziumokat, még működő művelődési házakat is átnevezhetik, de azzal semmit nem tudnak kezdeni, mikor néhányunknak az jut eszünkbe, amikor nagyon fáj, hogy “A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.” Ha egy film ennyit tud, az éppen elég nekem. Asanisimasa: 10/10

Film Kategória | Címkézve | 2 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd

Közzétéve 2012. április 10. kedd | Szerző: efes

A Mezzon Rameau Castor és Polluxa, Christophe Rousset vezénylésével, ha szépet és jót akarunk ma estére. Kezdés szokásosan 20.30.

Megvan a polcomon majdnem az összes “Bergman”, de hál’ istennek, csak igen nehezen tudok elképzelni olyan lelkiállapotot, hogy levegyem bármelyiket, és megnézzem. Persze, ehhez kell az is, hogy annak idején több Bergman-filmklubot is végigrágjak, de így legalább tudom, hogy ha valami nem szórakoztató, az a svéd mágus lelki és érzelmi horrorja. Ennek ellenére, kifejezetten üdvözlöm, ha valamelyik tévé műsorra tűzi valamelyik filmjét, mert ad egy, messze nem ismeri mindenki az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb klasszikusának életművét, ad kettő, ha mintegy véletlenül belefutok, akkor nem hiszem, hogy elkapcsolok. Ma este A nap végébe futhatunk így bele. A filmben egy idős professzor utazik aranydiplomájának átvételére, és az autóban ülve végig veszi életét. Ezt mondja a filmről Ingmar Bergman: “A történeten egyetlen motívum húzódik végig, sokféle változatban: elégtelenség, szegénység, üresség – nincs megbocsátás. Most sem tudom és akkor sem tudtam, hogyan akartam kérni a szüleimet A nap vége segítségével: Nézzetek rám, értsetek meg engem és, ha lehet, bocsássatok meg nekem.” (Duna, 21.05)

A tv2 ezúttal a Tiszta lap című 2001-es magyar filmmel űz csúfot, illetve boldogok azok, akik rögzíteni tudják a műsorokat. A “Zen-buddhista televízió férfi bemondónője”, feLugossy Laca és alkotótársa, Szirtes János (a képen ők ) ebben a filmben “időnként nővé változva – Kedves Lili és Gryllus Dorka alakjában – kalandoznak a képernyő túloldalán. Realitás és irrealitás határán olyan könnyedséggel és mélységgel közlekednek oda-vissza, mint “szerecsen a porcelánboltban, elefánt a dióban”. Utazásuk és beszélgetéseik minden pillanata magával ragadó spirituális burleszk. Nagy találmányuk, a Jázmin tv élőben közvetíti oroszrulett-párbajukat, s elkíséri őket egy road movie-ra, melynek ismeretlen célja a Paradicsom. Felkeresik a vak öregembert a hegyen, aki a nanorészecskék mikroszkopikus tanulmányozásán keresztül Istennel való összeköttetést ígér. Átsétálnak egy nótaesten, ahol mindenki becsukott szemmel közlekedik. S időnként – többek között – beúszik a képbe egy szaunában játszódó pszichohorror, a “Grundel kapitány kalandjai” is, melyben kalózok és tiroli menyecskék keverednek heves vitába kifojt szemek, csonkolt lábak megtekintésének kapcsán. Aztán a nagy kavargás közepette hőseink végül megkapják a maguk angyali üdvözletét – kinek a gömbvillám, kinek az ágya alá gurult titok közvetít -, azaz beidézést nyernek a Paradicsomba, részvételt a bűnbeesést rekonstruáló “Ádám és Éva” show-műsorba, melynek játékvezetője személyesen az ördög. S a fődíj természetesen: harangzúgás mikroszkóppal.” – ahogy írta annak idején a kritikus. (tv2, 1.15)

Tévé Kategória | 1 hozzászólás

Poroló 41. – Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto, 1970)

Közzétéve 2012. április 9. hétfő | Szerző: efes

Asszociálhat mindenki mindenre e mű kapcsán, elővehetjük Schmitt Pál szégyenteljes bukását is akár, hiszen kevés film beszél nyíltabban és közérthetőbben a hatalom valódi természetéről, mint Elio Petri több mint negyven éves Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című krimije. Az pediglen nem más, mint hogy akikkel megástuk ezt a kibaszott nagy gödört, azokkal is fogjuk betemetni, senkit nem hagyunk az út szélénengedünk kimászni belőle. “Ismerlek, te is ott voltál vele” – mondták egy másik, sokkal régebbi maffiatörténetben…

A filmben a rendőrség gyilkossági osztályának arrogáns, törekvő és kíméletlen főnökét előléptetik: ő lesz a politikai rendőrség vezetője. Régi helyén töltött utolsó napján megöli szeretőjét, egy Augusta Terzi nevű luxuskurvát, és rögtön nyomozni is kezd az ismeretlen tettes – tehát saját maga – után. A gyilkosság oka a pozíciójában nagy hatalommal bíró, de a valóságban csekély férfierővel bíró polgár mély frusztrációja, amit partnerének vibráló nőiessége, és az abból adódó érzelmi és szellemi fölénye még tovább súlyosbított. A felügyelő ezt csak egyre fokozódó agresszivitással volt képes kompenzálni. Ezzel a defektes lelki és nemi élettel szoros összhangban van a felügyelő szakmai törtetése, valamint politikai hitvilága is. Nyíltan hangoztat olyan mondatokat, melyekkel mostanában, nálunk például, kormányvédő agitátorok próbálják magyarázni a magyarázhatatlant, vállalni a vállalhatatlant, mikor egyének, vagy akár spontán csoportok elégedetlenségükben emelnek szót a hatalom lassan tűrhetetlenné fokozódó autokratizmusa ellen. Minek tüntetni, minek ez a szólásszabadság, gyülekezési jog? “ (ezek) a demokratikus szabadságjogok alapvetően ássák alá a fennálló társadalmi rendet és a törvényes hatóságokat, a demokratikus szabadságjogok hovatovább minden egyes állampolgárból bírót csinálnak” A hatvanas évek végének forrongó (Európájának) Olaszországában (is) ilyen gondolatokkal egyenes út vezetett a politikai rendőrség (minek még az említése is visszataszító!) vezetői székébe, miközben az utcán fiatalok tüntettek a fennálló (amúgy demokratikusan megválasztott, de messze nem demokratikusan működő) rendszer visszásságai ellen (és akkoriban divatos szélsőbalos ideológiák mellett). E minden gyanú felett álló, feddhetetlen polgár gondolatai a mai napig visszaköszönnek, ha gyakorlatilag bármilyen ideológia talajában gyökerezve totalitárius diktatúra bimbózik bárhol a világon.

De vissza a filmhez. A felügyelő a dolgok előrehaladtával összeroppanni látszik tettének súlya alatt, hiszen más dolog gyilkosságról beszélni és más gyilkolni, és feladja magát a rendőrségen, váratlanul eltussolja a nyilvánvaló és bevallott szörnyű bűnt, a felügyelőnek pedig nincs más választása, mint megalázottan és megtörten visszaállni a gépezetbe. A “cég”, melyről így hirtelen lehull a lepel, minden egyes apró alkatrészében a felügyelő gondolatainak megfelelően működik, hiszen ez a természete, gyakorlatilag teljesen mindegy, milyen politikai hatalom szolgálatában teszi azt. A falakat inkvizíciós kivégzések, szuronyos rohamok és modern, gyorsreagálású egységek plakátméretű képei díszítik, ezzel is jelezve, mi abban az épületben a követendő “trend”. Az alkalmazottak között szigorú az alá-fölérendeltségi viszony, a felfelé nyaló, lefelé rúgó mentalitás, a beosztottak feletti lekezelő önkény, amit azonban a beosztottak is igényelnek, hiszen ettől működik ez a hatalmi gépezet.

Élvezhetjük tehát a filmet egyszerű krimiként, kicsit mélyebb, moralizáló drámaként, és szexuál- vagy hatalomelméleti példázatként is: mindhárom(négy) tekintetben sziklaszilárd és gránitkemény. A 40 év csak az autókban, a kellékekben, ruhákban látszik, minden más tökéletesen általános érvényű. Gian Maria Volonté a filmművészet egyik legösszetettebb és legfélelmetesebb pszichopatáját alkotja meg itt a felügyelő résnyire szűkülő szemű, őrült figurájában, de figyelemre méltó Florinda Bolkan (Augusta) puha, de határozott feminin felsőbbrendűsége is felette. Ennio Morricone gazdag pályafutásának egyik legjobb filmzenéjét követte el, mely idegesítő, repetitív staccatóival és dorombhangjaival utánozhatatlan, egyedi és hangulatilag is meghatározó, pazar kísérőeleme a filmnek. Petri remek filmet írt és rendezett. Simán 10-es, ha osztályozni kéne, de klasszikusokat nem osztályzunk. (Kösz a tippért Dr.No-nak!)

Film, Poroló Kategória | Címkézve | 11 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő

Közzétéve 2012. április 9. hétfő | Szerző: efes

Húsvét-hétfő. A pasik locsolkodni mentek, ami azt jelenti hogy délutánra pöcsrészegen szédülnek haza, ezért vagy ettől fetrengenek, vagy attól, hogy összezabáltak mindent. És-vagy. A csajok dettó, de ők mindezt otthon, locsolóváró unalmukban ejtetik meg. Akik nem locsolkodnak, azok napközben kirándulnak, vagy más szabadtéri programmal ütik el a plusz szabadnapot – a lényeg, hogy napközben nem tévézik senki (csak a háttérben szól a hatlövetű…)

Este aztán senki nem tud választani, melyik filmet nézze… Az este kilences blokkban van egyszer Az utca királyai (Cool, 21.00), afféle korrupt zsarus film, a jobbak közül. Keanu Reeves kemény csávó benne, de tényleg, aztán Forrest Whitaker, aki mindig érdekes, vagy Hugh Laurie, végre nem sántán… Az Erőszakik (film+, 21.00) című film eléggé megosztó film, afféle független vállalkozás, ha elkap, akkor repít, ha nem, akkor untat. Fekete humorú, abszurd gengszterfilm, Tarantino nyomdokán. De A bakancslistát (RTL, 21.10) fogja választani majdnem mindenki, hiszen Jack Nicholson és Morgan Freeman egy filmben, az még akkor is jó, ha csak a telefonkönyvet olvassák fel…

A 11 órás blokkban Elveszett jelentés (Story4, 23.00) századszorra, Vaklárma (tv2, 23.10) ezredszerre, bár Gene Wilder és Richard Pryor zseniális kettősét visítva-röhögve nézzük meg akárhányszor. A Családi ügy (RTL, 23.05) viszonylag ismeretlenebb film ebben a pakkban. Sean Connery öreg bankrabló, akinek fia (Dustin Hoffman) “fájától messze gurult almaként” becsületes életet él. Fiát (Matthew Brodericket) viszont a nagypapa próbálja visszacsábítani “az üzletbe”… Nos, nyilván ez sem lesz egy mélyenszántó dráma, viszont legalább szórakoztat. (A képen a család.)

Van még egy blokk: Wong Kar Wai My Blueberry Nights című filmje (m1, 0.25) a könnyeden művészi melankóliába viszi el az esetlegesen ébren lévő nézőket, míg akik várnának még valami romantikát a mai éjszakától, azok fulladjanak bele A szerelem tengerébe, Ellen Barkinnal és Al Pacinóval. (tv2, 1.10)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Tejföl és lekvár (Kajmak in marmelada, 2003)

Közzétéve 2012. április 8. vasárnap | Szerző: efes

Ahogy a film elején inzert is joggal hívja fel a figyelmet, a Tejföl és lekvár története bárhol a világon, bárkivel megtörténhet. Persze, nem igazán arról van szó, hogy e két külön-külön igen finom élelmiszer együttes fogyasztása milyen heveny bélműködési anomáliákkal járhat, ahogyan esetleg kapásból gondolhatnók, hanem arról, hogy mennyire sokfélék vagyunk, és mennyire nehezen férünk meg egymás mellett, mi emberek. Mi itt Magyarországon mindenkiben ellenséget látunk, legalábbis ezt akarja belénk nevelni az éppen uralmon lévő ideológia, hogy szarul élünk, azért hibás a zsidó, cigány, román, szlovák, de legfőképpen azok a nyomorult, rohadék mocskoslibsikomcsik. Sohasem velünk van a baj, mi mindig, mindent tökéletesen, hibátlanul csinálunk. Persze, a ló is botlik, pedig annak négy lába van! – tesszük hozzá kötelezően, a kellő modorral. Pedig tőlünk közvetlenül délre is igen sokat tudnának erről mesélni, mennyire fájdalmas lehet az, amikor a pofázás és a mutogatás tettlegességgé fajul…

A szlovén Branko Đurić filmjében a tejföl (pontosabban a kajmak, de ebbe ne menjünk most bele…) a bosnyák Božo (akit a filmet író-rendező Đurić alakít), a lekvár pedig a szlovén Spela (Tanja Ribic) – amilyen nehéz elképzelni azokat együtt, olyan nehezen élnek ők házasságban. A munkanélküli Božót a lány tartja el, és kapcsolatukat végletesen megfertőzni látszik a pár két felének szinte egynyelvű, de kulturálisan gyökeresen eltérő háttere, Spela el is költözik közös lakótelepi lakásukból. Visszatérését feltételekhez köti: Božónak munkát kell találnia, és egyáltalán, meg kell változnia. Božo több kisebb bonyodalom után, régi, ám nem zűrtelen haverjának, Gorannak köszönhetően szerez munkát – az alvilágban. Ennek függvényében egyenesen meglepő, hogy a végére mégis minden rendbe jön (legalábbis úgy tűnik…).

A filmen meglátszik, hogy gyakorlatilag zsebpénzből, 20 ezer euróból készült, így ne is várjuk tőle látványorgiát. Kifejezetten amatőr, spontán érzetet kelt a film, ami azonban a hitelességét erősíti. A lényeg a történetben van, ahogyan Đurić finom, de olykor kifejezetten vaskos iróniával jellemzi a többségi szlovén társadalom sajátosságait, nem kímélve a benne kisebbségként jelenlévő egyéb poszt-jugoszláv nációt, köztük a bosnyákot sem. Afféle “csehes” modorban zajlik a cselekmény, mely azonban inkább szomorkás hangulatú, mint hogy röhögjünk rajta. Az egymás sajátos szokásainak megértése természetesen ott sem megy könnyen, a film végkicsengése azonban egyértelműen pozitív: egyáltalán nem halott dolog az együttélés, de dolgozni és áldozatokat hozni mindenkinek kell rajta. Surda mester kalandjai juthatnak eszünkbe talán leginkább… Asanisimasa: 7/10

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Közzétéve 2012. április 8. vasárnap | Szerző: efes

Húsvét-vasárnap. Ilyen már biztosan van. Ha szinte cseppfolyós romantikára vágyunk, akkor választhatjuk az RTL programjait estére, lesz kutyás, szerelmes és szerelmes-halálos. Nincs az a gigamegapack papírzsebkendő… A kormányszolga konglomerátum ezúttal a Quo Vadist ásta elő – Hol élnek ezek? Mondjuk Kenneth Branagh Lóvátett lovagokja (m1, 21.55) lehet érdekes, annak, aki nem feltétlenül konzervatív ízlésű, de ilyenek meg nem nézik ezeket a csatornákat… Shakespeare meets Cole Porter & Gerschwin. Ha akarom, akkor könnyed, szellemes és szórakoztató az éneklő-táncoló Shakespeare, ha akarom, akkor rettenetesen idegesítő. Annak, akinek az angol drámaíró-klasszikus csak statikusan a színpad közepébe szögelt színészek által deklamálva elregélt, korhű jelmezekben előadott dögunalmat jelenti, az semmi szín alatt ne nézze meg ezt a filmet (bár ő nyilván nem is olvassa ezt az ajánlót…)

Tényleg még a Story4 Poirot-epizódja (20.00) lesz a legjobb választás mára? A Terminál nem éppen Spielberg főműve. Egy abszurdba hajló romantikus történet, melyben egy közelebbről meg nem határozott kelet-európai állampolgára (Tom Hanks) egy repülőtéren reked, mert miközben átszállásra vár, hazája éppen megszűnik létezni. A tipikus kisember a szerelem szalmaszálába kapaszkodva vergődik a bürokrácia irdatlan óceánján. Lehet, hogy mára mégis ez a (nem) kissé erőltetett történet lesz a nyerő… (Fem3, 20.00) S ha végignéztük, még bőven elkaphatjuk David Fincher dokumentarista thrillerjét, A Zodiákust, melyért én szintén nem rajongtam annak idején, de lehet, hogy épp a mai este fogom megszeretni. Sorozatgyilkosos-misztikus cucc ez is, mint a Hetedik volt, bár az elég nehéz felülmúlni… (A képen a film egyik főszereplője, Robert Downey Jr. látható) Ja, hogy hol? Cool, 23.00.

Hát így.

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

Közzétéve 2012. április 7. szombat | Szerző: efes

Húsvét-szombat. Van ilyen? Meg lehet tenni a téteket, hétfőig -az alkalomra való tekintettel- hány Bud Spencer-filmet nyomnak le a tévézombik torkán? 10-et? 15-öt? A Ben Hur hányadszorra kerül adásba? 100-nál kisebb vagy nagyobb a szám? Biztos, hogy éppen ez az Oscar-szivacs a legautentikusabb filmes megidézése a galileai Jézus boldogságos űrutazásának? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések köpnek savanyú tejet a kávémba… De mit nézzünk, ha már muszáj valamit?

Elizabeth – I.Erzsébet angol királynő (Cate Blanchett – a képen) nagyszabású, pompázatos életrajzi drámáját, az angol-indiai Shekhar Kapur rendezésében, például. “A beteg Máriának gyermeke nem lévén, az uralkodói poszt várományosa a királynő féltestvére, VIII. Henrik király törvénytelen gyermeke, Erzsébet lett. Amikor 1558-ban trónra lépett, Anglia nehéz helyzetben volt. A protestánsok és a katolikusok küzdelme megosztotta az országot, a kincstár üresen állt, a franciák pedig a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére. Erzsébetnek szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme.” (Story4, 20.00)

A Bizonyítást, amiben Anthony Hopkins egy dilinyós matematikust alakít, akinek lánya (Gwyneth Paltrow) azon parázik, hogy ő most a dilinyósságot örökölte, vagy a matekos zsenit… (Story4, 22.30)

A Túlparton az etnikai indíttatású polgárháborúk sújtott Grúziában játszódik napjainkban, ahol ma, a relatív béke időszakában sem mindegy, hogy grúznak, abháznak vagy örménynek szült valakit az anyja. Ebben a furcsa, vad és kietlen világba kalauzolja el a nézőt a grúz George Ovashvili Mediawave-fődíjas remek filmje. (Duna, 0.10)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Poroló 40. – Redl ezredes (1985)

Közzétéve 2012. április 6. péntek | Szerző: efes

Szabó István híres “hatalom és egyén”, vagy “német”, vagy praktikusan: Brandauer-trilógiájának második, a történet ideje szempontjából a legkorábban játszódó darabja a Redl ezredes, mely sokak szerint az Osztrák-Magyar Monarchia tökéletes “portréja”. Szerintem is portré, azonban nem a káundká-ként is becézett sajátos országképződményé, hanem egy tipikus emberfajtáé, melyek minden diktatúrát szolgálnak nélkülözhetetlen mozgatórugókként, hangyaszorgalommal, kíméletlen lelkiismeretességgel a szinte kivétel nélkül tragikus, megalázó és szánalmas végkifejletig.

Nem is lehet a film a Monarchia átfogó “portréja”, hiszen mindvégig egyetlen, igen szűk társadalmi rétegben mozog, a magasrangú katonatisztek világában. Itt fut be komoly karriert Alfred Redl, akinek ellentmondásoktól terhelt figurájából Szabó szinte egy igazi archetípust kreált. Utólag már tudjuk, milyen súlyos, komoly motivációk hajthatták Szabót ennek a filmtörténetileg is jelentős méretű trilógiának megalkotására, melynek egyik fontos szelete jelenik meg Redl történetében: a jelentéktelen sorból inkább szorgalma, mint tudása révén egyre magasabbra kerülő, a hatalom iránt feltétlen hálát és lojalitást érző hivatalnokét, akinek bukását magában rejtett gyengesége (itt az akkoriban is mélyen megvetett homoszexualitás) okozza. Persze, Redl kém volt, hiszen fontos adatokat adott át az oroszoknak – e filmben azonban beszervezése egyértelműen a férfiak (egy bizonyos férfi) iránti vonzalmának tudható be. (Bemutatása idején ennél nyíltabban nem lehetett mea culpázni.) Ahogy a Mephistoban a művész, a Hanussenben a különleges képességekkel rendelkező (értsd szinte emberfeletti) ember, itt a gyarló, gyengeségében támadható, védtelen (köz)ember  játssza el a “mór megtette dolgát, a mór mehet” keserű példázatát.

A trilógia szerintem legjobb darabja a Redl ezredes. Klaus-Maria Brandauer elképesztően játszik a címszerepben, John Osborne A Patriot For Me című darabjából Dobai Péter és Szabó remek, hibátlan ívű fiktív portrét kanyarított, melynek karaktere az egyre gyarapodó számú csillagok ellenére egyenruhaként feszült pontosan a színészre, aki mindvégig laza könnyedséggel lubickolt benne. Tökéletesen mindegy, hogy Redl valóban olyan volt-e, mint amilyennek Brandauer és Szabó mutatja, vagy sem, mert a figura tökéletesen általános érvényű, jellemző és jellegzetes. Rendkívül finoman rajzolódik meg a filmben Redl melegsége, hiszen a kor szokásrendjének való megfelelési kényszer szerint mindvégig látjuk hiábavaló küzdelmét a női nemmel is, azonban a beszervezés szinte szentimentális képsorainál nem lehet egyértelműbben fogalmazni.

De nem ez az egyetlen “cinkes” téma a filmben, hiszen az elejétől a végéig húzódó zsidózás-motívum is örök érvényűnek tetszik ezen a tájon, sajnos. Annyira fájdalmasan aktuális és életszerű, hogy amint egy vita, vagy egy probléma megélése folyamán eljutunk egy bizonyos szintig, valahogyan mindig előkerül univerzális bűnbakként a ‘zsidó’, mint szitokszó, mint bélyeg, mint aduász, mint terített betli. Redl nem volt zsidó, azonban ő is megkapta ezt a bélyeget az adott pillanatban, annak ellenére, hogy mint egy másik igen pontos jelenetben, ordítva küldte el az őt személyesen széderestére invitáló tekintélyes lembergi zsidót, az odapofátlankodó cigány jósnővel egyetemben. Talán ezért is válhatott a történet egyetlen igazán pozitív szereplőjévé Redl hajdani kadéttársa, a zsidó Sonnenschein (Bálint András).

Mellékfigura a filmben Ferenc Ferdinánd (Armin Mueller-Stahl), akinek figurájában szintén komoly általánosító erővel jelenik meg a hatalom csúcsán ülő játékos, aki elvetemült játszadozásában úgy megbonyolítja a saját játékát, hogy annak végül saját maga esik áldozatául. Mindazonáltal, a Monarchia belpolitikáját taglaló tömör, pontos és világos kiselőadása fontos törzsanyag lehet történelmi dolgozatokban is.

Sajnos, a film hangja mára már helyenként hallhatatlan, elsősorban az intim jelenetekben, Koltai félhomályos képei viszont illúziót keltően repítenek vissza egy régmúlt, de mégis fájón ismerős korba.

Film, Poroló Kategória | Címkézve | 5 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek

Közzétéve 2012. április 6. péntek | Szerző: efes

Ismét egy hosszú hétvége, húsvét, nagyböjt vége, ennek megfelelően nyilván mindenki sikoltva veti bele magát az önpusztításba. Tudják ezt a tévék jól, így egy laza krimi-péntek az, ami az otthonmaradókra vár. Kiemelném ebből az új Sherlock második részét, az első évad ismétléséből (AXN, 21.00), illetve a

Higgy neki, hisz zsaru című ’90-es, eléggé jól sikerült Mike Figgis-krimit, mely korrupt, sőt, kifejezetten bűnözői életmódot folytató zsarukról szól, Andy Garciával a jó, és nem kis meglepetésre, de minden igényt kielégítően, Richard Gerével a rossz oldalon, ahogyan a képen is jól látható. (Viasat3, 21.20)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Visegrad Shorts on Tour – Hat kisfilm nézőt keres

Közzétéve 2012. április 5. csütörtök | Szerző: efes

Hat kisfilmet és alkotót turnéztat a Daazo.com a visegrádi országokban – a budapesti díjátadón gazdára talál az 1000 eurós fődíj és a visegrádi országok együttműködési lehetőségeit is feltérképezik a Titanic Fesztivál keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A magyar résztvevő Csuja László Foszfor című filmjével.

Az Európai Unió MEDIA programja által támogatott Daazo.com videómegosztó a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával pályázatot hirdetett: március 23-ig több mint 120 nevezés érkezett, mintegy 1300 percnyi hosszban a négy országból, a filmkészítők átlagéletkora 25 év. A beérkezett filmek közül a Daazo.com választotta ki azt a hatot, amelyet a négy országon átívelő turnéra visz alkotójával együtt.

A hat nyertes film:

Agata Jagodzinska (PL), “Secret of Confession ”
Tomasz Jurkiewicz (PL), “Grandma has gone ”
Michal Hogenauer (CZ), “Children Watching Night Trains”
Robert Hloz (CZ), “Numbers”
Lucia Halmová (SK), “Escape”
Csuja László (HU), “Foszfor”.

A “Visegrad Shorts on Tour” utazó kisfilmfesztivál a visegrádi régió hat legjobb kisfilmjét és alkotóit mutatja be: a  rendezvény célja, hogy a négy ország fiatal filmesei kapcsolatba kerüljenek, megismerjék és segítsék egymás munkáját, és a filmjeik a közönséghez is eljussanak.

A turné időpontja és helyszínei:

2012. április 12., Krakkó 20 óra, KINO18 / Klub Pauza
2012. április 14., Prága, 20 óra, BIO OKO
2012. április 15., Pozsony, 20 óra KC Dunaj
2012. április 17., Budapest
11 órakor kerekasztal-beszélgetés a V4 országok koprodukciós lehetőségeiről
20 órakor vetítés, díjátadó, és buli a MENTA TERASZON

A budapesti esemény a Facebook-on: https://www.facebook.com/events/202298793214589/

A rendezvényhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés a TITANIC NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL keretében az Uránia mozi kávézójában lesz április 17-én 11 órakor.  A rendezvényen szakértők és döntéshozók segítségével elemzik majd a négy ország koprodukciós lehetőségeit a fiatal filmesek.

A budapesti zárrendezvényen a közönségdíj mellett az 1000 eurós Visegrad Shortfilm Award fődíj is gazdára talál. A nyertes filmet rangos zsűri választja ki, amelynek tagjai: Petr Horák a prágai IShorts képviseletében, Philip Ilson, a London Short Film Festival igazgatója, valamint Pusztai Ferenc producer. A díjátadót hajnalig tartó buli követi.

A hat kiválasztott kisfilm a turné után azonnal felkerül a Daazo.com oldalára is, ahol az online közösség is kiválaszthatja a kedvencét a 120 benevezett alkotás közül – a közönségdíjas film alkotója értékes nyereményben részesül.

A Visegrad Shorts on Tour alkalmából megjelenik a Daazo.com kisfilmes magazinja is: a World of Shorts visegrádi kiadásában a hat kiválasztott rendező mutatkozik be, Gyenge Zsolt Roman Polanski és Szabó István kisfilmjeit elemzi, Pusztai Ferenc az elsőfilmesekkel való munkáról vall, valamint bemutatkozik egy Oscar-esélyes szlovák animáció is.

A Daazo.com-ról

A nemrégiben megújult Daazo.com többezer kortárs kisfilm mellett klasszikus, máshol fel nem lelhető műveket is bemutat. A Daazo.com egy nyitott felület, amelyhez immár okostelefon és okostévé alkalmazás is társul: az oldalra bárki feltöltheti rövidfilmjét. A rendszeres online filmpremierek mellett filmversenyek, rövidfilmes hírek, pályázati lehetőségek is szolgálják a filmszerető közönséget. A Daazo.com kiadásában megjelenő World of Shorts magazin évi négy alkalommal jelenik meg nyomtatásban a Berlini Filmfesztivál, a Cannes-i Filmfesztivál, a Szarajevói Filmfesztivál, valamint a Visegrad Shorts tiszteletére. A magazin online kiadásait itt lehet elolvasni: http://issuu.com/daazo

Hírek Kategória | Hozzászólás