Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda

Közzétéve 2012. február 8. szerda | Szerző: efes

Az egyetlen ajánlatom a ma esti tévézésre a Cselek című 2007-ben készült lengyel film. A történetben egy kisfiút ismerünk meg, aki édesanyjával és nővérével tölti a nyári szünetet egy kis faluban. A fiú apja már évekkel ezelőtt eltűnt, és csak egy gyűrött fénykép maradt utána. Egy férfit lát mindennap a vasútállomáson, akiről egyre biztosabban érzi, hogy ő az apja. Egy trükköt eszel ki, hogyan hívja fel magára a figyelmet… A filmet ugyan nem láttam még, de megbízható források szerint a “kihagyhatatlan, elbűvölő” kategóriába tartozik Andrzej Jakimowski sokszorosan díjazott, Oscarra is jelölt alkotása. Mindvégig a kisfiú szemével látjuk a történetet, melyben a legkilátástalanabb, koszos és düledező világ is csodálatos mesebirodalomnak tűnik. (Duna, 21.30)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd

Közzétéve 2012. február 7. kedd | Szerző: efes

A birodalmi tévékonglomerátum saját magát szúrja hasba, amikor este, kvázi főműsoridőben ugyanannak a relatíve szűk nézőcsoportnak kínál -amúgy igen remek- filmeket. Persze, ezt megszokhattuk már, mint ahogy azt is, hogy bármilyen esetben tökéletes helyettes/alternatíva a Filmmúzeum. (Már akinek tartalmazza a csomagja…)

Az Isten hozta az Isten háta mögött (m1, 21.30), mondhatni “francia belügy”, azonban igen szórakoztató kisrealista komédia is, már ha finomságai kijönnek magyarra szinkronizálva is. Amúgy hangvételben valahol félúton vagyunk a Tati Kisvárosi ünnepe és Menzel Én kis falumja között. A Garázs (Duna, 21.30) csak egy picivel pozicionálódik északabbra, a helyszín Írország. A film egy világvégi benzinkúton játszódik, melyet egy enyhén értelmi fogyatékos, magányos férfi vezet, akihez egy nap egy fiatal fiú jelentkezik nyári munkára. Furcsa kapcsolatukról (lásd a képen) szól ez a szép, emberi, megindító alkotás.

A Filmmúzeum 19.00-től Butch Cassidyvel és a Sundance kölyökkel, ergo Paul Newmannel és Robert Redforddal támad, majd 21.00-tól A szakasszal Vietnamba megyünk szívni. 23.00-tól Klute, vagyis Donald Sutherland nyomoz, aztán (01.00-tól) Federico visz minket hosszú útra az Országúton.

Tévé Kategória | Hozzászólás

Bűnös viszonyok (Breaking And Entering, 2006)

Közzétéve 2012. február 6. hétfő | Szerző: efes

A sajnálatosan (rákos daganat műtéte utáni komplikációk miatt) idejekorán eltávozott Anthony Minghellát nem az ilyen történeteiért szerettük meg, ami viszont nem jelenti azt, hogy a Bűnös viszonyok annyira gyenge lenne. Utolsó rendezésében hazatért Londonba, és mintha megérezte volna közelgő halálát, az egész filmet valami melankolikus béke, illetve a megbékélés iránti igény hatja át.

Persze, a sztori nem mondható valami spontánnak, sőt, néhol kifejezetten mesterkéltnek hat. Egy fiatal, nagyreményű építész (Jude Law – Will) a költségkímélőbb megoldásokat keresve London egyik zűrösebb, ám olcsóbb kerületébe, a King’s Crossra költözteti irodáját, amit a környéken lebzselő délszláv menekültek, illetve azok unalmukban akrobatikus képességeket (lásd: Yamakasi) fejlesztő fiaik, unokaöccseik és komáik egymás után rögtön többször is kirámolnak; visznek mindent, amit látnak. Ezzel párhuzamosan, Will családi élete sincs a legnagyobb rendben: svéd származású feleségével (Robin Wright Penn – Liv) kezd kihűlni kapcsolatuk, s autista lányok is állandó gondoskodást igényel. A rendőrség tétlenkedik, így Will önmaga veszi kezébe az iroda éjjeliőri teendőit, minek következtében családi élete tovább romlik, viszont sikerül az ismét betörni szándékozó fiatal bűnözőt hazáig követnie. Egy véletlen következtében aztán hamarosan meg is ismeri a bosnyák menekült fiút, valamint varrásból élő édesanyját (Juliette Binoche), akivel furcsa, egyre mélyebb barátságba, sőt szerelmi kapcsolatba kerül. A történetnek ezzel azonban még messze nincs vége…

Will alapvetően szelíd alkat, és mindent szeretne jól csinálni, figurája egyfajta hétköznapi szupermen. Olyan pasi, amilyen nincs. A betörőnek is megbocsájt, amikor meglátja, hogy érdeklődik az építészet után, valamint megismeri családját, történetét. Az sem mindennapos, ahogyan a fiú anyjával viszonyba bonyolódik, közben pedig saját házasságát is megjavítja. Türelmes, toleráns, megértő, még a kocsiját “kölcsönvevő” kurvával is. Tündéri csillámpor fedi a többi karaktert is: az iménti kurva visszalopja a kocsit, a tolvaj bosnyák srác egyáltalán érdeklődik valami iránt, nem csak közhelyszerűen bűnöző. Anyja is végletekig becsületes, még utána is fut a férfinak, hogy visszaadja a varrásra beadott zakójában felejtett tárcát. Minden olyan, mint az igazi, valódi életben, azonban Minghella álomgyáros, és úgy bonyolítja a történetüket, hogy az végül meseszerűen végződjön. De mivel minden a valóságon nyugszik, ezért talán könnyen legyinthetünk: mese, habbal! Ilyen nincs! De hát nem azért nézünk filmet, hogy kiragadjon minket a valóság bűzös mocsarából? Ez a film legalábbis ilyen, más, kedvesebb, vonzóbb színekben ábrázolja azt.

A mindent átható melankólia azonban mégsem tesz minket maradéktalanul boldoggá. Sejtjük, hogy ez csak egy vágy, hogy lehetne így is, azonban tudjuk, hogy ez sosem következik be. Willt már az első éjszakai őrködésénél leütötték, kirabolták, azóta kómában fekszik a kórházban, lánya leesett a gerendáról és nyakát törte, felesége alkoholista lett, a bosnyák fiú rövidesen túllövi magát heroinnal és meghal, de ha nem, akkor szerb nagybátyja öli meg, anyu pedig hajléktalanként tűnik el London csatornáiban. Vagy még inkább, Will sohasem költözik a King’s Crossra és így valószínűleg meg sem történhet az egész. Melyik hát a jobb variáció? Asanisimasa: 6/10

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Mit nézzünk a tévében? – Hétfő

Közzétéve 2012. február 6. hétfő | Szerző: efes

Majdnem adásszünet. A Már nem lakunk itt egy afféle független-filmes családi dráma, tehát kis költségvetésű, inkább a színészi játékra építő, nem igazán a különböző műfaji szabályszerűségeket követő, elvileg friss hangú alkotás. John Curran rendezése ismeretes Se barátság, se szerelem címen is. A filmben két kora középkorú, jobbára értelmiségi házaspár éli egyre jobban kiüresedő életét, melyet úgy próbálnak felrázni, hogy alkotóelemei sajátos algoritmus szerint keverednek össze, ami persze nem várt fejlemények felé sodorja további életüket. Laura Dern és Naomi Watts mellett Mark Ruffalo-t és Peter Krause-t láthatjuk a filmben. A képen Dern és Ruffalo karaktere éli már kevésbé boldog életét… (Duna, 21.30)

Született gyilkosok Quentin Tarantino forgatókönyve alapján készült Oliver Stone által. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) a végletekig elvetemült pszichopata gyilkosokként rabolja végig Amerikát a boldog és beteljesült szerelemben, míg végük nem lesz, mint a botnak. Avagy, poszt-modern pop-apokaliptikus Bonnie és Clyde. (film+, 23.20)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Bródy Sándor: A tanítónő (Nemzeti Színház, bemutató: 2012 február 3.)

Közzétéve 2012. február 5. vasárnap | Szerző: efes

Ahogy elnéztem az égből lehulló, vagy inkább amerre a szem ellát, még a látóhatáron túl is időtlenül lebegő szalmabálákat (Khell Zsolt díszlete), a proszcéniumot díszítő befőttesüvegeket, a kissé beljebb, egy rusztikus faasztalnál a blattot verő Szarvas Józsefet és Blaskó Pétert, mintha a színház kényszerszabadságára küldött Úri murijába csöppentem volna. Persze, a helyszín hovatovább ugyanaz, magyar szerző magyar tájon játszódó magyar műve, a történet azonban más. Nem láttam még A tanítónőt színpadon, a fiatal Keleti Márton Szörényi Évás romantikus filmváltozata pedig ma már eléggé poros. Bródy Sándor is csak a polgári közönségnek írta a romantikus finálét, volt annak egy keserűbb, földhözragadtabb, naturalista befejezése is. A Tóth Flóra nevű, fiatal, gyönyörű, frissen végzett és elhivatott tanítónőnek története falusi életkép, három felvonásban. Életkép, tehát mindenképpen valamiféle realista igényű megközelítést kell benne sejtenünk. No, de három felvonáson át? Picit megrettentem, nem tagadom.

Nem kellett volna, hiszen Novák Eszter rendező amolyan joviális, derűs modorban, kényelmes tempóban sétált át velem (és a többi nézővel) ezen az életképen, megmutatva mindent, belesve a spájzba, még a falvédő mögé is, megnéztük a tisztaszobát, a verandát, a döngölt padlós tantermet, a falucska girbegurba utcácskáit; megismerkedtünk a falu lakóival, a parasztmilliomos Nagy családdal, a jószívű főpappal és törekvő káplánjával, a kissé bohém kántorral, az idealista, kissé pipogyának tűnő, de mint látni fogjuk, elveiért és érzelmeiért kiállni, harcolni képes tanítóval, a protonáci szolgabíróval, a zsidó bérlővel, korlátolt patikussal, tenyeres-talpas szolgálóval, és a múlt század eleji magyar falusi élet összes többi jellegzetes figurájával. Az energikus, már kiforrott értékrendszerrel rendelkező Tóth Flóra kavicsként csobban ebbe az állóvízbe, és az általa keltett hullámok megbolygatják az egész falu életét. A tanító, a káplán és szinte az összes facér (és nem facér) férfi rögtön szerelmes lesz belé. Az addig léha életet élő ifjabb Nagy István még jó útra térni is hajlandó, ha Flóra hozzámenne feleségül. A kedves szolgáló a leendő okos barátnőt látja benne. A decens, egzaltált és kissé dekadens úrihölgy, bizonyos Hray Ida a vetélytársat véli felfedezni Flórában. A tanítónő azonban rendíthetetlenül megy tovább a saját útján.

Novák Eszter olvasata (legalábbis ahogy azt én olvasom) is erre helyezi a fő hangsúlyt, mármint a gondolkodó, elveiért és eszményeiért akár a boldogtalanságot is vállalni kész, önálló, független nő meg-, be- és felmutatására. A Nemzeti Tanítónője nem romantikus mese, nem tragédia, nem is hagymázos, tulipiros tulipános népiesch giccs, hanem egy ma is érvényes, tanulságos történet arról, hogyan kell(ene) viselkednie egy erényes és elhivatott nőnek egy kisstílű, kicsinyes érdekek által vezérelt, szűklátókörű világban. Az itt felsejlő út nem könnyű, sőt kifejezetten küzdelmesnek ígérkezik, viszont ilyen szituációban ez az egyetlen, ami vállalható, egyben járható is.

Szeretnék hinni benne, hogy egy reménybeli nagy színésznőt tapsolhatunk meg Szilágyi Csenge egyetemi hallgató személyében, aki három felvonáson át kitartó lendülettel, hittel és energiával hozta be a színpadra Tóth Flóra alakját. Ráadásul nem elég, hogy tehetséges, még szép is, csinos is, természetes és ropogós. Úgy képzelem, akár egyedül is elvonszolná az egész előadást, de erre azért nincs szükség, hiszen kiváló színészek sorakoznak is tömegesen. Amikor Nagy Zsolt először megjelent a színpadon, és háttal a közönségnek, kissé fátyolos, rekedtes hangon megszólalt, kicsit megijedtem, de aztán ahogy rövidesen hetyke dúvadként felpattant az asztalra és zengett hangjától a színház, már nyilvánvaló volt, hogy itt ifjabb Nagy István igazi, fickós magyar legény lesz, aki mindig nagyon szánalmasnak látszik, amikor a végén magába zuhan. Csak azokat a hosszú köpenyeket nem kéne ráadni… Megrázó, torokszorító sorsú, szeretetre méltó kisembert formál Hevér Gábor, mint a reménytelenül szerelmes tanító. Znamenák István kétszínű, élvhajhász káplánja fürge mozgású, de puha és szánalmas alak – ilyenek kell lennie, hiszen még a gyerekek is kinevetik, amikor krétafoltos háttal megszégyenülten kénytelen eloldalogni. Molnár Piroska és Bodrogi Gyula peckes, dölyfösnek tűnő, de belül azért igen egyszerű lelkek, mint a parasztmilliomosok általában. Molnár Piroska kettős szerepben tűnik fel a színpadon, hiszen az első felvonásban egyfajta korba helyező, ma már avíttas kifejezéseket magyarázó narrátorként kotyog bele a darabba a színpad sarkában – kicsit furán távozik egy idő után jobbra el, mondjuk, valaki, mintegy kiszólva az előadásból, kiküldhetné, ha már elidegenítő effektusban vagyunk. Kedves figura Mészáros Piroska tenyeres-talpas Katója, ahogy sürög-forog és rántott csibecombbal traktál mindenkit. Kedves jelenet Flórával töltött “ágyjelenete” is. Egyáltalán nem kedves figura viszont Mátyássy Bence bicskanyitogatóan pimasz és cinikus szolgabírója. Szarvas József léha kántora, Blaskó Péter főpapja, valamint Makranczi Zalán járásorvosa, Ujvári Zoltán patikusa, Marton Róbert zsidó bérlője néhány mondatos kis szerepek, néhány gesztussal, néhány jó hangsúllyal megteremtett korrekt rajzolatú karakterek. Üde színfolt a zenekarban mellesleg kiválóan fuvolázó Radnay Csilla szexi, vagány Hray Idája, ahogy decens eleganciával félreáll Flóra útjából.

Szerintem fogja szeretni a közönség ezt a tartalmas, ám szórakoztató előadást.

(A fényképek a színház honlapjáról származnak.)

Színház Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Közzétéve 2012. február 5. vasárnap | Szerző: efes

Az Amerikai éjszaka Francois Truffaut mozi- és filmezésügyi önvizsgálata. Klasszikus. (Duna, 20.05) A Mezítlábas szerelem egy gazdag, ám börtönviselt aranyifjú és egy ideggyógyintézetben ápolt lány furcsa szerelmének romantikus “lenyomata”. Bővebben itt. (FEM3, 21.05)

Kárpáti Péter Akárki című “moralista játéka” a Katona József Színház Kamrájának volt nagysikerű előadása, melyből Zsámbéki Gábor egy tévéjátékot is rendezett. Ezt láthatjuk ma. “Kárpáti Péter darabja, annak ellenére, hogy nemcsak a háttérben sejthető középkori moralitás (a hasonló című XV. századi moralitásjátékban egy Ember vet számot életével a Halál előtt), hanem nyíltan fel is használja annak részleteit, mégis mai magyar dráma. Azt vizsgálja, hogy miként jelenhet meg a probléma – az ember számvetése önmagával és az emberi kapcsolatok tartalma a halál árnyékában – a mai mindennapi élet viszonyai között.” (Duna World, 21.30)

A Rochester grófja egy betegesen kéj- és élvhajhász drámaíró életrajza, egyfajta fordított karriertörténet, Johnny Depp-pel és John Malkovich-csal. Bővebben itt. (m1, 23.00)

Az 1408-tól nem kell megijedni, pontosabban, nem úgy, hiszen nem horror, hanem csak thriller, mely nagy részt a címben jelzett számú szállodai szobában zajlik, a kiváló John Cusack (lásd képen) részvételével. Majdnem olyan jó film, mint az obligát Ragyogás. (m2, 23.10)

A Bugsy című nagyszabású gengszterdráma Bugsy Siegelről, Las Vegas megteremtőjéről szól, nagy sztárokkal, pazar kiállításban, sajnos nagyon későn kezdődik és ráadásul jó hosszú is (131 perc+reklámok), hogy nem hiszem, bárki is végignézi. Pedig megéri a fáradtságot, már annak, aki szereti az ilyen filmeket… (Viasat3, 23.50)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

Közzétéve 2012. február 4. szombat | Szerző: efes

Elég szegényes a mai kínálat, talán szerencsésebb a hóesést nézni az ablakon át, mint a tévét bámulni… Eddig persze Pesten egy szem sem esett. A Rejtélyes manhattani haláleset Woody Allen gyengébb filmjei közé tartozik, viszont annak mindenképpen van valami bája, ahogyan akkori feleségével, Diane Keatonnal játsszák a tőlük megszokott neurotikus bel-manhattani házaspárt. (FEM3, 19.55)

A Kiáltás és kiáltás 1988-ban lett az akkori, még full puccban megrendezett Filmszemle Fődíjasa, Kézdi-Kovács Zsolt filmje. Magányos, nehéz munkássorsok kapcsolódnak össze ebben a drámában, melyekre régi kapcsolatok és a történelem baljós árnyai vetülnek. A főbb szerepekben a szokásos KGST-főszereplő (ezúttal a lengyel Jerzy Trela) mellett a méltatlanul keveset látott Varga Mária mellett Andorai Pétert, Ujlaki Dénest, Molnár Piroskát, Reviczky Gábort, tehát a magyar film jól ismert arcait látjuk. (Duna, 22.40)

A vádlottak amolyan igazságkereső tárgyalótermi dráma, melyben Jodie Foster (képen) egy többszörösen, nyilvánosan megerőszakolt fiatal, független nőt játszik, akinek a bíróság előtt nemcsak a cinikus vádlottakkal, hanem a társadalom hímsoviniszta előítéleteivel is meg kell küzdenie. Az alakítás annak idején, 1989-ben Oscar-díjat ért, a film pedig a női jogi mozgalmak egyik fontos fejezetévé vált. (Viasat3, 23.20)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek

Közzétéve 2012. február 3. péntek | Szerző: efes

Terry Gilliam romantikus korszakában követte el A halászkirály legendáját, ami gyakorlatilag egy könnyes, édesbús csavargómese a szeretetről, boldogságról, az egymás iránti féltés diadaláról. Robin Williams, a modern Diogenész karon fogja Jeff Bridges-t (lásd a képen), a kiégett, cinikus, ám tán éppen ezért sikeres rádiós DJ-t és megkeresik a Szent Grált. A végén obligát tűzijáték. (AXN, 21.00)

300. A végén egy sem maradhat. Zack Snyder ultrabrutális élőszereplők alapján rajzolt filmje Leonidász spártai király Thermopülai-szorosnál véghezvitt hős cselekedetéről, Frank Miller képregénye alapján, ahogy a történelem-könyvekben sosem lesz. Vér, vér, irtóztató kockahasak és szandálok. És megint vér. (film+, 21.00)

Shop-Stop 2. – EZT NE! A Shop-Stop rendben van, de ezt ne nézzük. Kevin Smith további filmjeit se nézzük. Felesleges időpocséklás. (Viasat3, 21.10)

A Szövetség az ördöggel a szörnyű 1994-es ruandai mészárlás története, igen érdekes szemszögből: Romeo Dallaire, az ENSZ haderejének akkori főparancsnoka, tehát aki az eseményekért, tétlenkedése miatt akár közvetlenül is felelőssé tehető személy írta a film alapjául szolgáló könyvet. Rendezte Roger Spottiswoode. (Duna, 21.30)

Az Blair Witch Project című ijesztgetős filmet én ugyan nem szeretem, de megemlíteném, hiszen ha a dokumentarista hatású horrorok/thrillerek között nem is tekinthető műfajteremtőnek, de abban mégis jelentős alkotás, hogy gyakorlatilag nulla dollárból igen szép hasznot és hírnevet termelt alkotóinak, Daniel Myricknek és Eduardo Sáncheznek, nyilván megérdemelten. (Viasat6, 21.50)

Messze fuss, soká maradj! – Na ezt a francia filmet nem láttam még, de a leírás szerint “fagyos, klausztrofób rémálom elevenedik meg Régis Wargnier apokaliptikus thrillerében”. Az a tippem, hogy pont jó lesz a mai fagyos, kései estére. (film+, 23.10)

Tévé Kategória | 4 hozzászólás

Georg Büchner-Robert Wilson-Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház, bemutató: 2011 november 4.)

Közzétéve 2012. február 2. csütörtök | Szerző: efes

Azért meg kell vallani, ha Tom Waits dalait nem Tom Waits énekli, ráadásul színházi környezetben, akkor nyilvánvaló, hogy -finoman szólva- ez a műsor sem jöhetett volna létre Kurt Weill nélkül. Brecht zeneszerzőjének (és még egy csomó más tipikusan európai zeneszerzőnek) minden hangja ott érződik Waits dalaiban. Ezenkívül az is nyilvánvaló, hogy Tom Waits csak amerikainak európai, Európában bizony amerikai. Azért persze, imádom, imádjuk. Büchner százezerszer feldolgozott Woyzeckjét például (állítólag) nem is ismerte korábban, csak amikor, még valamikor a kilencvenes évek végén, egy kávéházi asztalnál ülve az orra alá -és az omlettje fölé- tolták a szerelemféltő katona történetét, akkor hallott róla először. Szerintem hiszi a piszi, de kell a marketing és kötelező a szerénység. Robert Wilson volt a bűnös, a világhírű amerikai avantgárd színházi guru, aki a teljes avantgárd rockzenei szcénával dolgozott már Lou Reedtől Laurie Andersonig és David Byrne-től Tom Waitsig –David Bowie nyilván diszkózott éppen, ezért maradt ki a sorból-, valamint soroljuk ide Meredith Monkot és Philip Glasst, a repetitív pápát is, akik bár nem rockzenészek, de legalább akkora sztárok a kortárs zenei világban. Allen Ginsberg, William S. Burroughs vagy Heiner Müller ugyanez irodalomban. Wilson Waitsszel több művet is alkotott már, melyek közül a sajátos Bűvös vadász-parafrázist, a The Black Ridert láthattuk-hallhattuk már nálunk is, a Nemzetiben. Azt az előadást, tulajdonképpen szcenírozott koncertet, illetve koncertszerű felolvasószínházat Ascher Tamás rendezte, aki komolyan beleszerelmesedhetett Wilson és Waits kollaborációjába, hiszen ez a Katona-béli Woyzeck már második idekapcsolódó reprodukciója (legalábbis én ennyiről tudok).

Szép, kerek előadás, csak éppen az a legnagyobb bajom vele, hogy a Woyzeck nem bírja el a musical-szerű előadásmódot. Tudom, hogy amióta Máté evangéliuma nagy sikerrel fut a musical-színpadokon, kár beszélni arról, hogy vannak olyan témák, melyeket “szentségtörés” dalban és táncban elmesélni, mégis a Woyzeck olyan súlyos, tömör és sűrű, hogy minden egyéb hozzáadott effektus csak hígít rajta, tompítja éleit és letisztázza sarkait. Éppen azt tünteti el róla, amitől Woyzeck drámája fáj. Ütnie kellene, mint a tömegbe hajított gránit utcakőnek.

Robert Wilson eredeti, 2001-es előadása (itt látható néhány részlet belőle) talán még volt annyira absztrakt egyben groteszk, hogy egyéni látásmódjában, tagadhatatlan expresszivitásában talán pótolta azt, amit kilúgozott előtte Büchner történetéből. A későbbi előadások interneten fellelhető idézetei, valamint Ascher itteni rendezése azonban -úgy tűnik- csupán a groteszk megközelítést, valamint Tom Waits szomorkás, kesernyés dalbetéteit vitték tovább. Ez a Woyzeck azonban valahogyan nem érint meg annyira, nem vág gyomron  és nem kavar fel. Szép és kerek történet, aminek vége van – a közönség tapsol (mert hát itt azért a legkomolyabb nevek sorakoznak), de csak ennyi. Össze sem lehet mérni ezt az előadást mondjuk Herzog hiteles filmjével, vagy a minap a Duna 2-n leadott Stúdió K-féle brutális 1980-as előadással.

Wilson geometrikus testekből, nyilakból és táblákból álló elvont színpadi tere Khell Zsolt felfogásában mázsás súllyal a színpadra (és a nézőre) nehezedő rozsdatemető, egy utópikus állatkert és egy üzemen kívüli gyáröltöző keveréke, de mindenképpen egy reális, valós, kiterjedéssel, körülhatárolhatósággal és érzékelhető tömeggel rendelkező tér. Wilsonnál a színészek mindvégig elrajzolt marionettbábukként ágálnak, tátognak, vicsorognak és üvöltenek, itt Woyzeck (Keresztes Tamás) és Andres (Kovács Lehel) csupán annyira valótlan, mint amennyire valótlan volt a Varsó Szerződés sorköteles katonájának lenni. Katonai szolgálatuknak annyi értelme van, mint amennyi értelme volt a Magyar Néphadseregben őrizni a békét. A Kapitány (Bezerédi Zoltán) is afféle szá’s elvtárs, éppen annyira úr, annyira despota és annyira ember. Marie (Jordán Adél) munkásnő, GYES-en, gyerekkel. Aztán vastagon kifesti s nyakon önti magát egy fél üvegcse Krasznaja Moszkvával s meghúzatja magát a szabadságos, nyalka Ezreddobossal (Nagy Ervin). Elek Ferenc érthetetlen funkciójú, de vicces játékmackó. Fekete (Tibor) Ernő imbecillis orvosa kilóg az előadásól, valami Monty Python-karaktert játszik éppen, ezerrel, de ő ezzel még messzebb kerül Robert Wilson elképzelésétől. Kiss Eszter szépen éneklő asszony, de szépen énekelnek mindannyian. Jól is táncolnak. Persze, hogy jól játszanak. Kicsit ugyan mindenkinél éreztem valami nem odavaló feszültséget, kicsit túl izmos, de kevésbé szívből, illetve agyból jövő volt teljesítményük). A zenekar egy az egyben játssza a jellegzetes Tom Waits-i kilim-kolompoló, olykor csattogó, máskor andalítóan melankolikus zenét. Ascher rendezésén látszik, hogy sikeres darabot akart színre állítani, melyben összekovácsolódnak a Katona realista hagyományai a legmodernebb, világszínvonalú színpadi trendekkel – az előadás, mondom, szép és kerek lett. A közönség tapsolt a végén. Csak nekem ez nem volt Woyzeck. Nekem nem ez Woyzeck.

(Fotók: Szilágyi Lenke, az előadás honlapjáról)

Színház, Zene Kategória | 5 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök

Közzétéve 2012. február 2. csütörtök | Szerző: efes

Tudom, hogy A belgrádi Fantom, így első blikkre, nem biztos, hogy éppen az a film, ami miatt feltétlenül le kell ülnünk ma este a tévé elé, hiszen: Jugoszláv? Akciófilm? Sto etá kutykuruty? Valójában egy igen komoly város legenda feldolgozása ez a film. A hetvenes évek végén, még Tito elvtárs uralkodása alatt, Belgrád életét egy különös esemény rázta fel. Egy hófehér Porsche száguldozott nyaktörő mutatványok közepette a jugoszláv főváros utcáin estéről estére, a rendfenntartó erők tétova figyelmétől kísérve – kis Zastaváikkal esélyük sem nyílt beleszólni a “Fantom” (a képen) játékaiba. Kis idő múltán már belgrádiak tömege vonult esténként az utcára, hogy a műsort csodálja, azonban a rendszer számára az összegyűlő tömeg már politikailag is veszélyesnek találtatott, így a fehér Porschés “Fantom” a szabadság jelképévé vált az akkor még rendesen szocialista (bár számunkra kvázi nyugatinak tartott) Jugoszláviában. A filmet a magyar Nagy András fényképezte. (Duna, 21.40)

Akik annyira rettegnek a hazánkba éjszaka betörő “soha nem látott” fagytól és hóeséstől, azok megnézhetik Robert De Niro Az ügynökség című jó hosszú filmjét, sok sztárral, a CIA születéséről. Tulajdonképpen jól megy ez a film a mostanában mozikban futó Suszter, szabó, baka, kém mellé is, bár az egy másik Cégről szól, de a lényeg valahol ugyanaz. Felejtsük el a bájgúnár James Bondokat, a legnagyobb szarkavarók mindig ezek a ballonkabátos, szürke konfekcióöltönyös, szemüveges hivatalnokpofák. Ők tehetnek mindenről. 🙂 (film+, 22.35)

Tévé Kategória | Hozzászólás