Rántotthús (Het Schnitzelparadijs, 2005)

Merész húzás a forgalmazótól a mai nem éppen virulens piaci helyzetben moziba vinni egy olyan filmet, amelyet az egyik fizetős filmcsatorna már műsorra tűzött. Ha hozzávesszük, hogy a művet a nem éppen a jelentős filmgyártásáról ismert Hollandiában forgatták, nyilván többen hitetlenkedve csóválják fejüket. De hát szeretjük mi az őrültséget, ezért riszpekt neki! Virágozzon ezer virág…
Tehát, témára. Felénk is érvényes kérdés, mit tegyen egy olyan filmes, aki olyan országba születik, ahol nem a filmgyártás az elsődlegesen támogatott tevékenység? Nyilván nem vág nagy költségvetésű akció-katasztrófa-scifibe, nem akarja a Földet megmentetni méregdrága gázsijú világsztárokkal, de nem vág a mélynél is mélységesebben szántó, mindössze az esztéták számára megérthető nyelvezetű filmesszébe sem. Inkább keres egy egyszerű, de szépséges és örök érvényű történetet a szomszédból, amit ismer és amit ismernek a reménybeli nézői is.

A Rómeó és Júlia nagyjából ilyen, nyilván már Shakespeare bácsi is hallotta a történetet valamely korabeli sersátorban, annyira örök. Persze, amióta szerelem köti össze nőt a férfival, és amióta az ember tulajdonra, hatalomra vágy, választva ezzel a mellérendelés helyett az alá s fölé tagozódást, azóta él Rómeó és Júlia története. Mondjuk William volt az első, aki rendesen meg is írta. Khalid Boudou nem tudom, hányadik a sorban, jobbat ő sem tudott kitalálni, csupán hogy meghökkentő, szinte illogikus szituációba helyezte a jól ismert sztorit regényében, amely alapjául szolgált a Rántotthús című filmnek.

Mi mást mondanánk arra a srácra, aki nem kifejezetten előnyös származását figyelmen kívül hagyva, kiválóan bizonyítványával bejuthat az orvosegyetemre, irigylésre méltó pálya távlatai nyílnak meg, ám ő inkább egy étterembe megy dolgozni. A marokkói származású Nordip ilyen srác, választása teljesen kívül esik mindenféle logikán, de története senkit nem érdekelne, ha úgy folyna, mint az átlagos marokkói származású holland vendégmunkásoké. Ezért születnek műalkotások, hogy a megszokottban megmutassák nekünk a különöst, ezzel is érdekessé, tanulságossá téve a mindennapokat. A Rántotthús másik főszereplője sem átlagos, hiszen jó családból való úrilány létére nem átall beállni a családi szállodába pincérkedni (persze, a németalföldi puritán szellem!), és ki mást választana magának, mint a feketemosogatóban csellózó göndör hajú Nordipot. A továbbiakban azonban Mercutio, Tibald és társaik konkrét megfelelőjét már nem találjuk (csak ha nagyon elvonatkoztatunk), miképpen a vég sem lesz oly végzetes, mint eme írás elején említett klasszikusban, de a Rántotthús nem is tragédia, hanem komédia. Klasszikusnak sem lesz klasszikus, ezt bizton állítom, romantikusnak viszont romantikus.

Jól is néznénk ki, ha minden alkotás klasszikussá válna, pár évtized múlva az egész Föld egy múzeum lenne. A Rántotthús nem is áll elő efféle igényekkel, ilyen címmel persze, nem is lenne egyszerű. A film nem akar mást, mint pillekönnyű szórakozást nyújtani azoknak a gondtalan tinédzsereknek, akik vélhetően randi következtében/helyett, illetve buli előtt beülnek rá. A film által bemutatott nyilvánvaló társadalmi irrealitás egyéb esetekben nyilván kiverné a biztosítékot szociálisan érzékenyebb, a dolgok miértjén rágódni szerető nézőknél, bár az is lehet, hogy talán nekik kellene jobban komolyan venni a film üzenetét: ne foglalkozz senkivel és semmivel, fogd kézen, akit szeretsz, és rohanjatok bele a lenyugvó napba! Egy kis pozitív életérzés még soha senkinek nem ártott meg.

A filmet rendező Martin Koolhoven nem merül bele semmi felesleges művészkedésbe, ez viszont azt eredményezi, hogy állandó déja vu érzése van a nézőnek: ezt már láttam valahol… Bazi nagy görög lagzi, Ratatouille, Kebab kapcsolat? Ám ennek ellenére a Rántotthús mégis szórakoztató, könnyed komédia, 82 percnyi kikapcsolás, egyáltalán nem rosszabb, mint hasonló témájú, műfajú amerikai, német, francia vetélytársai. Éppen annyi, nem több, nem kevesebb.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Megtorlás (Brimstone, 2016) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.