Itt a tavasz, bimbóznak a fák, sarjad a vetés és robban a libidó. A mozikba szinte észrevétlen kúsznak be az afféle filmek, melynek semmi más értelme nincs, minthogy hirdessék a szerelmet. Bizonyos szempontból ez éppen elég, de más szempontból édeskevés, a pap meg a papné ismert esete ez.

A szellemekkel kamuzó
Igazi leányálom, egy habos-babos esküvő készülődik a tengerparti villa hangulatos kertjében. A menyasszony szétstresszeli magát, hogy minden sikerüljön, minden klappoljon, ahogy a kedvenc női magazinjának esküvői melléklete trendinek hirdeti. Problematikus díszletelem az angyalt ábrázoló jégszobor, amelyről -horribile dictu!- lemaradtak a kötelező szárnyak. Kissé morózus és nagyon másnapos jégszobrász nem tanúsít kellő megértést a tüsténkedő háziasszony iránt és sértődöttségében túl nagy gázzal készül távozni az eseményről, aminek következtében a félkész jégszobor agyonsújtja a leendő menyasszonyt. Ezzel a tragikus eseménnyel kezdődik ez a romantikus vígjáték, hogy aztán a továbbiakban a szerencsétlenül járt menyasszony szellem alakban kísértse leendő volt vőlegényét, aki kezdetben nehezen emészti meg kútba esett házasságát. Búskomorságát oldandó, hiperaktív húga egy médiumhoz viszi, talán annak sikerül valamilyen transzcendens bűbájjal enyhíteni a férfi bánatát. A csinos, ám botcsinálta médium azonban nem várt hatással van a természetfeletti dolgok iránt meglehetősen cinikusan viselkedő férfira, és viszont, amit a szellemként kísértő valahai menyasszony nem néz jó szemmel. A médium, pályafutásában először, valóban kapcsolatba kerül egy holt lélekkel, aki viszont kihasználva ezt a kommunikációs csatornát, minden eszközzel próbálja meghiúsítani, hogy volt vőlegénye és a médium összejöjjön. A médium azonban felveszi a harcot az áskálódó szellemmel…

Sorozatsztárok a filmvásznon
A film célközönségét gyaníthatóan a következő népszerű tévésorozatok rajongóira lőtték be a producerek: Született feleségek, Jóbarátok, A mélység fantomja (Surface), illetve, Sabrina, a tiniboszorkány. Kate-t, a szellemmé vált menyasszonyt ugyanis Eva Longoria, a Született feleségek Gabrielléje játssza, jobbára fehér kisestélyiben, minden jelenetben más-más, nyilván márkás, de illő cipellőben. Ellenfelét, Lake Bellt a Surface harcias és bevállalós tengerbiológusaként ismerhették meg azok, akik e tengeri szörnyes sorozatért fennmaradtak a késői órákban is. Itt ő Ashley, a botcsinálta médium, vetélytársánál lényegesen sokszínűbb rucikban, sőt egy alkalommal azok nélkül. Henry-t, a transzcendens tanok iránt kezdetben cinikus, de jóképű állatorvost a Jóbarátokban láthattuk, Mike Haniganként, moszatzöld szemével bűvöl itt is. Kavarógép húga, Chloé (Lindsay Sloane) pedig a Sabrina egyik mellékszerepéből (Valerie Birckhead) repült ide, nyilván seprűnyélen, de a producerek felkérő telefonhívására. Mellékes járulékként pedig egy filmvásznon hódító sorozat, az Amerikai pite sztárját, a pitével konkrétan elhíresült Jason Biggset kapjuk, aki Dant, Ashley kétbalkezes segédjét alakítja. A film a hasonló műfajú és minőségű Dögölj meg, John Tuckerrel debütáló Jeff Lowell második rendezése.

Még éppen nem émelyít
A “pap” már nyilván ennyiből is tudja, ez bizony csont nélkül a “papné” filmje, illetve az ő vágya tárgyáé. Másképpen mondva, aki a “papnét” választja, annak ezt a békát bizony le kell nyelnie. Tipikusan csajos, sőt csajszis film ez, annak minden kötelező kellékével. A “tündibündi édibédizés” éppen a fogyaszthatóság határán. Van egy, mások által jóképűnek mondott fiatal állatorvos, mint a főszereplő csajok kiszemelt áldozata. Imádnivaló, mohazöld szempár, kezdetben olyan, de olyan bús, de gyorsan kievickél a depiből, hogy utána szórakoztató, vicces és sármos pasi legyen, ráadásul komoly foglalkozással. Persze, Henry nem disznókkal, marhákkal és birkákkal foglalkozó mezei állatorvos, mert az olyan tisztátalan és biztos szaga is van. Ő igazi, városi állatorvos, aki meggyógyítja a cicusokat és kutyusokat, ha betegek lesznek. Érte vívja meccsét a két hölgy. Mindkettő talpraesett, harcias menyecske, de mindenképpen Ashley a szimpatikusabb. Neki szurkolunk, tekintve, hogy ellenfele amúgy már nem is él. Hosszas, vég nélküli szópárbajokban nyilvánul meg harcuk, amelyek mintha változtatás nélkül lennének kikopizva a Született feleségekből, vagy a Jóbarátokból, tehát aki ezeket szereti, azt szórakoztatni is fogja. Nagy dráma a kezdeti haláleset ellenére sem lesz a filmben, a sztori tisztességesen le van darálva, a végkifejlet, a műfaj szabályainak megfelelően, biztosan megtippelhető a jegyvásárlás pillanatában. Olyan a film, hogy pár nap múlva könnyedén keverjük a többi hasonlóval, de alatta, alapvetően nem unatkozunk, kivált, ha szerelmünk oldalunkon gyűrögeti zsebkendőjét/szerelmére való tekintettel titkolja, hogy unatkozik. Persze, ha éppen azért erre ültünk be, mert az új Tarr Bélára nem kaptunk jegyet, nagyon fogunk fanyalogni. Ez utóbbi eset persze, több okból is, nem fordulhat elő. Asanisimasa: 10/5