A Pokoli lecke valóban pokoli lecke arról, hogy ha valamilyen filmben összecsődítenek 3-4 zseniális színészt, plusz még vagy 10 jót, sőt, még a filmet is egy neves rendező rendezi, az mindettől még lehet bűn rossz. Ráadásul, 147 hosszú percben.

A film sztorija ismerős klisé. A New York-i “népek kohójának” valamelyik zűrös kerületében nő fel pár srác, akik kitanulva az “utca törvényét” annak királyai lesznek, végül elbuknak. Mások, meg miután megtanulták az utcát, megtanultak mást is, máshol, és karriert futottak be, azóta mint Marci, Hevesen, de a “vér nem válik vízzé”. Volt egyszer egy bronxi mese, Amerikában, melyet a keresztapa mesélt a tégláról, vagy ilyesmi. Kisebb forgatókönyvírói lelemény (bizonyos Lorenzo Carcaterra állítólag önéletrajzi könyve volt az alap), ennek az “utcakölykök felnőve”-sztorinak elegyítése Dumas bácsi Monte Christo grófjának történetével, valamint a tárgyalótermi dráma ismert hollywoodi zsánerével. Így kapjuk meg ezt a furcsa képződményt, melyet a kezdőnek messze nem mondható Barry Levinson próbált valahogy gatyába rázni, sajnos kevés sikerrel.

De miért ennyire kudarc ez a film, amelyet érthetetlen módon, 9,4 ponton tartanak pl. a port.hu kattintói? Mert tele van a filmművészeti kurzusokon tanítani való negatív példákkal a színészvezetést, cselekményszervezést és -bonyolítást, karakterépítést, motivációkat és efféléket illetően. Másképpen, e film egy dologra alkalmas kiválóan: hogy be lehet rajta bizonyítani, mitől nem működik egy film. Adott a négy nehéz sorsú utcakölyök, itt már siklunk egy picit, mert a képek egyáltalán nem győznek meg arról, hogy olyan baromi szarul élnének ezek a srácok: játszanak és unatkoznak az utcán, mint nagyjából bárhol a világon, kisebb stiklikkel szórakoztatva magukat, bosszantva másokat. Hogy lopnak a hotdog-árustól? Nahát. Az már viszont durva, hogy egy ilyen félresikerült hotdog-lopási akciónak köszönhetően az amúgy szintén nehéz sorsú, a filmet amúgy elmesélő narrátor (aki a négy srác közül az egyik, már felnőve) egy odavetett félmondatából kiderül, még náluk is nehezebb sorsú, görög származású ember mozgó pultja egy lépcsőn lezúdulva elgázol egy járókelőt, aki a balesetben meghal. Egy, hogy az árusnak tönkretették megélhetését, kettő, hogy a srácok, pusztán unalomból, felelőtlen szórakozásból egy embert megöltek (vagy “csak” megnyomorítottak, teljesen nem világos – de végül is ez már mindegy is). Elkövették az egyik legsúlyosabb bűnt, mit ember elkövethet. Az ezért kapott másfél év egy javító-nevelő intézetben majdhogynem dicséret.

Az intézetben rengeteg gonosz dolog történik az ártatlan fiúkkal… MICSODA? Ezek a fiúk EMBERT ÖLTEK! A filmben mégis áldozatként vannak ábrázolva. Szívatja, megalázza, sőt szexuálisan bántalmazza őket az őröktől az idősebb elítéltekért mindenki. Szerintem, bár az intézet javító-nevelő funkcióját nyilván nem ezek jelentik, meg aztán ott van a humánum, és más, sok egyéb jó kis liberális alapelv, de végső soron a sorsukat megérdemelték, a film viszont egyértelmű, és majdhogynem vétlen áldozatként mutatja őket. Ugrunk az időben vagy tíz évet.

A négy srác közül kettő maradt az utcán, immár királyként, ha nincsenek betépve, akkor gyilkolásznak, néha még betépve is gyilkolásznak, ennek ellenére két jóarcú, majdhogynem szelíd, szimpatikus srácot látunk. EZEK TÖBBSZÖRÖS GYILKOSOK!!! A két másik csávó rendben van, viszonylag, az egyik ügyész lesz, a másik újságíró (ő narrálja végig a történetet). Azonban egy nap, a két bűnöző életmódot folytató meglátja az egyik kocsmában hajdani fegyőrjüket, aki annak idején előszeretettel verte, sőt többször meg is erőszakolta őket. A két csávó, a vendégek szeme láttára, sérelmeikért szarrá lövik a békésen falatozó hajdani börtönőrt, melynek eredményeképpen bíróság elé állnak. Ekkor jön az ügyész haver, akiről megtudjuk, hogy valahogyan törölték gyermekkori csínytevését, így lehetett ügyész, aki az újságíró haverjával kitervelik, hogy kamueljárást folytatnak, és amellett hogy felmentetik a hidegvérrel gyilkosságot elkövető haverjaikat, jól elverik a port a hajdani, brutális fegyőrökön. Ehhez asszisztálnak újabb közhelyes karakterekként egy alkoholista, de amúgy éles eszű zsidó ügyvéd, egy idős maffiózó, aki még hordoz valami a hajdani stílusból, valamint valahonnan előkerült egy csaj is, aki szociális munkás… Hogy mi a szerepe, azt nem tudni, viszont jól mutat, ahogy ott izgul a tárgyalóteremben. A vége teljes siker, majd mindenki megkapja azt, ami neki jár: kinek az óverdózis, kinek a golyó, kinek a csaj.

Tehát, a film tele van motiválatlan, levegőben lógó karakterekkel, akiknek ráadásul fontos tulajdonságait egyszerűen figyelmen kívül hagynak a film alkotói, ám ezzel hiteltelenné is téve azokat. Nincs képünk a fiúkat az intézetben ért borzalmakról, az a néhány, expresszívnek szánt villanás legfeljebb csak jelzi, hogy itt kérem az egyiket seggbe kúrták, vagy csak a falhoz állították? Nem egyforma súlyú dolgok ezek. Mondani lehet bármit, ma már példának okáért ott tartunk, hogy sokan azt mondják, Hitler nem is volt olyan ördögi figura, sőt, az egész második világháborús córeszről a zsidók tehetnek… Itt a filmben is elmondják, hogy mi történt a négy sráccal, de a nézőnek nincs képe róla, így melléjük állni is nehéz. Főleg, hogy ezek a srácok alapvetően bűnösök, közülük kettő később megrögzött sorozatgyilkossá válik és a film arról szól, hogy örüljünk neki, amikor ők egy újabb svindlinek köszönhetően ezt megússzák. Hogy az utolsó jelenetben megtudjuk, hogy a sors végül valódi igazságot szolgáltatott, a filmet már nem menti: az az első perctől az utolsó előttiig hazug és hiteltelen. Egy színtiszta csúsztatás, sajtónyelven fogalmazva. Amúgy, még unalmas is, de ezt alig érezni az átbaszás okozta düh miatt.

Pedig Robert De Niro pályájának eddigi utolsó valóban zseniális alakítását nyújtja a srácokat pátyolgató, sőt a végén a hamis tanúzásra is hajlandó pap kulcsszerepében, sehol egy grimasz, sehol egy maníros gesztus, szigorúan visszafogott, de épp ezért drámai az alakítása, Kevin Bacon is kellően geci a geci börtönőr karakterében, sőt még rohadtabb lehetett volna, ha több tér engedtetik neki – ez a film javára is vált volna, hiszen így kicsit jobban megérthettük volna, miért kellett tíz év múltán szétlőni a fejét. Láthatjuk Dustin Hoffmant (ügyvéd), Brad Pittet (ügyész) még, ők hozzák, amit kell, nem a színészeken borul tehát a film. Az asanisimasa a legjobb szándékkal sem adhat többet 3/10-nél erre a filmre.