A ház kulcsai (Le chiavi di casa, 2004)

Ha valaki csak kicsit jártas az olasz filmművészetben és történetesen még életében nem járt Itália csodálatos tájain, talán annak is nyilvánvaló az a fejlődés, amelyen az olaszok az utóbbi évtizedek alatt átmentek. A bukott oldalon befejezett II. világháború után Olaszországban filmtörténeti jelentőségű irányzat indult, melyet neorealizmusként szokás emlegetni. Az irányzatot Vittorio De Sica és Roberto Rosselini művei indítottak el, és amelyből később Visconti, Fellini és Antonioni világhírű művészete is táplálkozott. A neorealizmus elsősorban a háború utáni szegénységben megélt szomorú sorsok valósághű és hiteles ábrázolásával vívott ki rangot magának a hollywoodi álomsztárok csillogásától elvakított filmvilágban. Óriási hatásának is betudható társadalmi és szociális érzékenység egészen a mai napig nyomon követhető bizonyos olasz filmesek munkáiban. Ám ahogy a gazdasági híradásokból vagy turistaútjainkon arról saját szemünkkel is meggyőződhetünk: Olaszország lassan, de biztosan gazdagodni látszik. Az olaszok anyagi gazdagodása jótékony hatással van a társadalom igazságtalanságaira is (elsősorban északon és középen, persze), a filmesek is gyakrabban fordulnak más témák, például bonyolult lelki folyamatok ábrázolása és megfejtése felé.

Gianni Amélio is azon olasz filmrendezők közé tartozik, akik a neorealista iskola hagyományaiból táplálkoznak. Korábbi filmjeiben albán bevándorlókkal, analfabéta szicíliai testvérpárral, gyermekrablókkal, tehát mindenképpen sanyarú élethelyzetben élő emberek sorsával foglalkozott, bár mindig figyelt szereplői lelkének legapróbb rezdülésire is. Ez a jó értelemben vett érzelmesség olasz nemzeti sajátosság, csakúgy mint a családközpontúság, vagy az opera és a nemzeti konyhaművészet imádata.

Amélio legújabb filmjében, A ház kulcsaiban Gianni (Kim Rossi Stuart) nem él rossz anyagi körülmények között, ám sorsa egyáltalán nem egyszerű. Tinédzser fia (Paolo – Andrea Rossi) súlyos izomsorvadásban szenved, valamint szellemi fogyatékos, őt kell gyógykezelésre Berlinbe kísérnie. Ez önmagában nem egy egyszerű ügy, főleg, ha hozzávesszük, hogy Gianni születése óta nem látta fiát. Ez az első találkozásuk és az első közös útjuk. A film azt a bonyolult folyamatot ábrázolja, ahogyan Gianni az apaságával kapcsolatos bűntudatát dolgozza fel, ahogyan a cserbenhagyott fiú iránt érzett önmarcangolásból egymás elfogadása, a sérült gyerek iránti gyöngéd féltés és valami melankolikus boldogság válik. Ebben Gianni segítségére van egy váratlan találkozás is, Berlinben megismerkedik egy szintén fogyatékkal élő lányát ápoló nővel (Nicole – Charlotte Rampling), akivel építő beszélgetéseket folytat.

A ház kulcsai című film tulajdonképpen Gianni fejlődéstörténete, szinte végig őt és Paolot, a fiát láthatjuk. Kettejük olykor groteszk, olykor megható beszélgetései egymásutániságából a szemünk előtt válik a két idegenből apa és fia. Paolo öntudatlanul találó megjegyzései rádöbbentik Giannit arra, mennyi minden hiányzik az életében és mennyi felesleges dologra fecsérelte idejét.

Színészi szempontból ritkán láthatóan tökéletes az a szimbiózis, amelyben Kim Rossi Stuart és Andrea Rossi együtt él a filmvásznon, hozzájuk kapcsolódik bölcs mosolyú angyalként olykor Charlotte Rampling, aki nem mellesleg, szerintem az egyik legnagyobb élő európai színésznő. Játékukban nincsenek hatásvadász gesztusok, széles mozdulatok, ám árad a figyelem, a megértés és megérteni vágyás, és amit oly sokszor szégyellünk kimutatni: a szeretet.

A film Giuseppe Pontiggia magyarul is olvasható Kétszer születni című, a 2000-es frankfurti Könyvvásáron is nagy sikert aratott, díjakkal is elismert regényéből készült. Abban csak reménykedhetünk, hogy e csendes, szerény, de tanulságos és felemelő film a nagyszabású szuperprodukciók harsogó reklámhadjáratában eltalál nézőihez. A ház kulcsai lehet talán kulcs szívünkhöz is, már ha egyáltalán engedjük azt kinyitni…  Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Válás francia módra (L’ex de ma vie, 2014) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.