Rockhajó (The Boat That Rocked, 2009)

A rockandroll az nem egy tánc, ugye, hanem elsősorban életérzés, világszemlélet, divat, nettó energia és bruttó őrület. Ezt a tünetegyüttest önti egyféle formába az eddig elsősorban Rowan (Mr. Bean) Atkinson untermanjaként (szövegírójaként, na ez meg milyen meló?!) tevékenykedő Richard Curtis, Rockhajó című filmjével/ben. Jó mélyre nyúl a mára erősen betrutyisodott hajdani ízlésforradalomba, és a rockzene hőskorába exponálja filmjét, mely egy Anglia partjainál ringatózó hajóról, illetve az azon működő minden idők leghallgatottabb kalózrádiójáról szól. Ekkoriban, 1966-ban, az angol állami rádió, a BBC csupán heti két órában nyomott rockzenét (illetve beatzenét, ha pontosak akarunk lenni), ami viszont ekkor már a tömegigényeket nem igazán elégítette ki. Ekkor még nem voltak kereskedelmi rádiók, a rádiózás állami monopólium volt. Ebbe az állóvízbe pancsolt bele a Rádió Rock, amely rövid idő alatt 25 milliós hallgatóságot ért el, az akkoriban menő számok non-stop játszásával, és addig az éterben sosem hallott sikamlós, kétértelmű szövegeivel, melyeket a rocksztárok népszerűségét elérő DJ-k nyomtak két szám között. A kormány persze ferde szemmel nézte ezt a “drogos, liberális hosszúhajú csinnadrattát”, de mivel nem volt törvény betiltásukra, így gyorsan csinálni kellett egyet…

Tehát az első, vagy egyik első illegális rádió története a film, némi romantikus “első szexélményem”-típusú mellékszállal felütve, nem egy tolsztoji epika, de hát a rockandroll sem nagyopera. Ami fontosabb, az az, hogy a film egész jól tolja a cuccot, lejön róla az a laza, energikus, fickós fíling, ami nem más, mint a rockandroll lényege. Sok jó zene a hatvanas évekből, Stones, Kinks, Animals, Hollies, Monkies, tudjistenkik (Beatles nem, hoppá!). Számomra a legviccesebb figura Korai Bob, aki hajnali műsorában mindig a jövőben jár: van itt egy Hendrix nevű fiú, egész ügyesen pengeti a gitárt… jeeee. De akivel azonosulni is tudunk/szeretnénk, az az amerikai Báró (Philip Seymour Hoffman), aki először mondja bele az éterbe azt a szót, amit addig soha senki nem mert: FUCK. Nem ezért, hanem azért mert ő a hős, aki az utolsó pillanatban is feltesz még valami odaillőt (a Whiter Shade of Pale-t a Procol Harumtól), ő egy személyben a Titanic vonósnégyese.

Nézhető valamiféle múltba révedő nosztalgiaként is a film, úgy is működik, azonban, átvitt értelemben ma is aktuális az üzenete. Zajlik a PirateBay-per, a Mininovát is kóstolgatják a művészet jogvédőinek becézett hiénák, ma ezek (és az ezernyi többi) filecserélő szájtok töltik be azt a szerepet, amelyet a kezdetekkor a Rock Rádió. Olyan helyekre juttatják el a zenét (és más jóságokat), ahová azok földrajzi, anyagi és egyéb okok miatt nem jutnak el. Sorsuk is ugyanaz: előbb-utóbb megszületik az a törvény, ami alapján százszoros halálra lehet ítélni az elvetemült filemegosztót, ahogyan annak idején az első kalózrádiósokat. De addig is, kalózkodni szükséges. Sőt, azután is. Ezen a filmen pedig egy jót szórakozhatunk egy tipikus szombat estén, és ne gondoljunk arra, hogy nemcsak az internetes kalózkodásnak őseredetei ők, hanem a vízcsapból is folyó, természetellenesen agyonmodulált hangszínekkel a reklámokkal fűszerezett geil popnyálat arcunkba toló kereskedelmi rádióké is. De ne lássuk bele Báróba Boross Lajost, ha jót akarunk magunknak. A Rockhajó az asanisimasa szerint 7/10-re jó, egyszer. Amúgy az igazi rockzene ott kezdődik, ahol a film véget ér, valójában… 🙂

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) Rockhajó (The Boat That Rocked, 2009) bejegyzéshez

  1. Hippiführer szerint:

    eljön a Hippiführer és mindent rendbehoz

  2. JohnWatt szerint:

    Nem tudom, most valahogy nem vágyom erre a hangulatra!

  3. Vonatosi Márió szerint:

    láttam, feledhető, pár poénnal, szerencsére erre soha nem fog készülni szinkron.

  4. RoFä szerint:

    Azert korulnezhetnel, mielott leirsz valamit, az imdb ingyen van… Curtis nem “elsosorban Bean untermanje”, hanem (forgatokonyv)iro, aki letette az asztalra tobbek kozott a negy eskuvo es egy temetest, a Bridget Jones-t, a Notting Hill-t.

    Ezen kivul irta es rendezte a Love Actuallyt, talan mond valamit 🙂

    Kis tulzassal o egyszemelyben a brit romcom. Lehet ez ketes dicsoseg, de azert inkabb legyen brit, mint amerikai.

  5. anyádbogár szerint:

    @Vonatosi Márió: hát én már szinkronnal láttam, úgy kalózkodtam össze. a négybetűs szó nem a FUCK, Báró pedig Gróffá alacsonyodott…

  6. RaulReal szerint:

    Nekem tetszett ez a film. 🙂 Fura volt, de határozottan jó.

  7. Zsömle szerint:

    És ráadásul a négybetűs szót nem is Gróf mondja ki, hanem Bill Nighy. 🙂

  8. Dr. No szerint:

    Volt egy ilyen magyar kalózrádiós film is, hogyaszongya Kalózok. Érdemes a kettőt összehasonlítani (ha a különbséget zongorázni tudnám, én lennék a Marc Chagall).

  9. efes szerint:

    @RoFä: Valóban elfelejtettem Curtist meglinkelni, most pótoltam. 🙂 Azonban nagyot tévedsz, mert Richard Curtis nem a romkomokkal, hanem A fekete viperával és Bean többi agymenésével lett ismert. A Notting Hill meg a többi sikeres munkája ebből az ismertségből fakad, mint ahogy ez a film is.

    @anyádbogár: Úgy rémlik, eredetiben ‘count’, tehát a Gróf, a feliratban viszont Bárónak fordították. De részletkérdés, szerintem, viszont az a szó a fuck.

  10. Bandus szerint:

    sztem jó kis film! :-))és a szereplők is klasszak!

  11. Lemúr Miki szerint:

    Kicsit lapos film jó figurákkal (és színészekkel).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.