Nem ismerem Chuck Palahniouk regényírói munkásságát – még egy hiányosság, sebaj, amíg van mit tanulni, nincs min unatkozni – de aki a Harcosok klubját kitalálta, annak fejében van valami különös, ami megfogja az embert, amivel érdemes foglalkozni, mert egy nem szokványos utat jár be és nem tudni mindig, hova akar kilyukadni, ám az odáig tartó út egészen biztosan tele lesz izgalommal. Ahogy így nézegetek utána, amolyan Vonnegut-szerű író lehet, így biztosan olvasni fogom. A Fulladás (Choke) egy másik regényéből készült (a színész-rendező Clark Gregg által), a fentiek miatt azonban itt és most csak kizárólag a filmre szorítkoznék.

Alapszituáció újra egy terápiás csoport, itt a szexfüggők gyülekeznek. Több fura és főleg túltengő szexualitású fazon mellett ide jár Victor is, a kangörcsös “történelmi közvetítő” (értsd: élőszereplő egy történelmi látványparkban), aki nem tud megálljt parancsolni féktelen libidójának, ám állandóan bekövetkező, viharszerű dugásai ellenére teljesen magányos. Egyetlen haverja van, aki szintén a csoportból való – a zsebhokibajnok. Victor élete egy háromszögben írható le, melynek csúcsai a munka a parkban, a terápiás ülés és haldokló anyjának látogatása, a csúcsokat összekötő oldalak pedig lelketlen és kényszeres kúrásokból állnak. Konfliktus: anya haldoklik, és öntudatlan állapotban össze-vissza kotyog mindent, többek között azt, hogy Victort Jézus fitymájából klónozták. Ez a homályos információ komoly szöget üt Victor fejébe, aki amúgy is komolyan frusztrálva van azáltal, hogy a kórház új orvosnője nem akar lefeküdni vele, ami nem szokott máskor előfordulni. Victor, szex-sikerei (bár ezek is inkább mennyiségi, mint minőségi sikerek) ellenére nem egy szimpatikus figura, nem egy jellembajnok. A film címe például arra a trükkjére utal, melyet kissrác korában kísérletezett ki: egy étteremben ülve szándékosan félrenyel, és kissé túljátszott fuldoklásában mindig egy kiszemelt áldozat karjaiba szédül, aki ezáltal Victor megmentőjének hiszi magát, amit a Victor később kisebb-nagyobb pénzösszegek kicsikarásával hálál meg. De a Fulladás utal Victor egész életére is, gyökér és komoly társ híján, gyerekként szinte kizárólag drogos anyja volt mellette; Victor számára fojtogató a magány.

Palahniuk története ismét kellően abszurd, sőt olykor kifejezetten aberrált, a filmváltozatban is érezni az eredetiség erejét, a benne rejlő erőt és szellemi potenciált, Gregg feszes rendezése azonban nem enged teret ezek kifejlődésére, a film így megmarad egy független filmes vígjátékának. Így nézve, kissé beteg, de az illedelmesség kissé lazábban vett szabályain még belüli a film, ám mégis szórakoztató, már annak, aki vevő az abszurd humorra. Másképpen azonban nyilvánvaló dolgok maradnak magyarázatlanul, kidolgozatlanul: pl. csak a Jézus-párhuzam is egy olyan meglehetősen “asszociatív” topik, ami itt néhány, igaz poénos jelenetben, sitty-sutty elrendeződik. Ha úgy nézzük, kifejezetten pörgősre van vágva a film, ha másképpen, lásd mint az előbb. Victor szerepében Sam Rockwellt láthatjuk, aki ma szerintem Hollywoodban, a harmincas férfiszínész kategóriában a legjobb formát futja. Itt is jó, ám aki igazán nagyot alakít, az a haldokló anyukaként Anjelica Huston. Ha ezt egy “komoly” filmben nyújtja, akkora Oscart kap rá, hogy nem fér be a malibui villájába. Így azonban csak egy nagy alakítás egy zavarba ejtő, nem tökéletes, de néhol igen szórakoztató filmben. Asanisimasa index: 7/10. Palahniuk, Palahniuk, Palahniuk.