Ebben a Sasszem című filmben D.J.Caruso, Steven Spielberg vigyázó szemeivel a háta mögött, egész egyszerűen összemixelte Kubrick bekattanó számítógépét (2001 Űrodisszeia) a Mátrix távirányításos akcióival, Öböl Miska zászlólengetéses, elnökmegmentéses patetikus és patrióta ömlengéseivel és Jack Bauer paranoid és pszichopata világmegmentéseivel. A sok helyről összelopkodott, összetákolt patchwork így csak akkor mutat egységes, kompakt képet, ha csak valami háttértevékenységnek fogyasszuk, pl. játszunk, olvasunk, beszélgetünk, családi életet élünk közben, néha odapillantunk, amikor -jó adag turbódolbysurround hangeffekt közepette- néhány perverz módon megkoreografált autós üldözés zajlik, és csettintünk: ej, ez aztán tud ez a didzsé karúszó. Ha azonban ott ragadunk, percenként törünk ki hisztérikus vihogásba, hiszen pillanatokon belül megismerjük az elképesztően béna, nulladimenziós karaktereket, azok kisdobos-parancsok analógiájára felépített motiváció-rendszerét, a logikailag igen rozoga cselekményt, a sematikus jelenetek tömkelegét, blabalabla.

A sztoriról legyen elég annyi, hogy egy fénymásológép szalonban dolgozó fiút (Shia LaBeouf), valamint egy gyermekéért aggódó anyát (Michelle Monaghan) valaki titokzatos telefonhívásokkal zsarolva, arra sarkallja, hogy gyanús, első látásra is terrorista-cselekedeteknek látszó tevékenységet végezzen, sarkában a tökéletesen idióta terroristaelhárító ügynökkel (Billy Bob Thornton) és egy katonai elhárító bombázóval (Rosario Dawson). A nagy sarkallásban több, valóban látványos autós üldözésben összetörnek sok-sok autót, de hőseink a szokásos üldözéses akciósablonokon magukat átverekedve eljutnak a Pentagon szupertitkos objektumába, ahol mindenre fény derül. 😀 Majd zászlók fognak lengeni, szólni fog a Csillagsávos lobogó, elnök is megmenekül, fiú csókolózik a lánnyal, vége, stáblista. Tökéletesen felesleges, sablonos, kliséktől hemzsegő, minden-jelenetét-láttuk-már-film, életünkből könnyelműen kidobott két óra. Az akciójelenetek miatt ad az asanisimasa 2/10-et rá.