Szóval, azért ilyen szar filmet ma már csak legfeljebb akkor nézek végig, ha fizetnek érte. Ebbe a Franklyn című őrületbe valahogy mégis belefutottam, s ami súlyosabb, önszántamból, non-profit célzattal végig is néztem. (Na jó, a közepe táján úgy 5 percre beleszundiztam, de egy hangosabb hangeffekt felébresztett.)

Hogy mi az, ami erre sarkallt? Talán az, hogy a film közepéig, sőt tán kétharmadáig két különböző film ment szimultán: egy, a mai Londonban játszódó, nyálas tiniromantikás, majdnem Twilight-borzalom, csak éppen vámpírok nélkül, de permanens halálvággyal átitatva, s egy elsőre érdekesnek tűnő, bár gyorsan harmadrangú Batman-utánérzéssé fakuló, időtlen fantázia-metropoliszban zajló bosszúállós képregény-film. Ez utóbbit persze, nálam nagyobb képregény-fanatikusok nyilván kapásból összekapcsolják az elsővel, nekem baromira nem állt össze az egész. Csak a végére, de akkor már minek. Ez (mármint az, amit nem spoilerezek ide, mert jófej vagyok) lenne a poén? Bazzzzmmmg.

Gerrald McMorrow első filmje ez, melyre jóindulattal csak annyit mondanék, hogy tipikus elsőfilm. Alkotója mindent bele akart zsúfolni, ami eddig a fejében megfogant, mint film-vágy, de ha picit komolyabban veszem, akkor azt is hozzáteszem, hogy: Egyes, leülhet. Minden szempontból igénytelen fércmű ez, cselekményszervezésből, dramaturgiából, színészvezetésből egyaránt kudarc, ráadásul jó drága kudarc. A szó szoros értelmében vett giccs, komoly művészi alkotásnak tetsző, de csupán zagyva álfilozófiával kevert émelyítő szentimentalizmus. Na én épp’ az effélékre haragszom nagyon. Asanisimasa: 0/10