The Son of No One (2011)

Attól még, hogy egy filmben zsaruk rohangásznak össze-vissza, pisztollyal a kezükben, amit olykor még használnak is, az a film még nem feltétlenül krimi vagy akciófilm. A The Son of No One sem az, mondjanak bármit a filmes adatlapok, leginkább talán dráma, ha nagyon színezni akarom, akkor bűnügyi dráma. Dito Monteil saját regényéből és vélhetően, saját gyerekkori élményei alapján készítette el ezt az elég bátor hangú, kemény és őszinte, bár nem eléggé originális filmet, melyből újfent megtudhatjuk, hogy a hős amerikai (itt New York-i) zsaruk bizony nem mindig akkora hősök, mint azt a propaganda sugallni szokta, olykor a kellően gördülékeny ügymenetet elősegítendő be-becsúsznak stiklik. Monteil története ebben különösen kegyetlen, hiszen az első kockákban 9/11 utáni heroikus himnuszokat halljuk és látjuk, melyben Amerika népe és vezetői nem győztek köszönetet mondani a katasztrófában tényleg hősies munkát végző rendőröknek, ekkor áll munkába Jonathan, az ifjú zsaru, aki gyerekkorában, igaz önvédelemből, de mégiscsak megölt két embert. Egy bűnben nevelkedett zsaru a dicshimnuszok közepette… A szörnyű tettek azonban, haverjának és az egyetlen szemtanúnak köszönhetően, egyelőre titokban maradtak, azonban egy hiperaktív és öntudatos újságírónak köszönhetően, a helyi újságban nyugtalanító üzenetek kezdenek megjelenni. Jonathan zavarodottan kezdi pályafutását, ehhez jön a kis Queens-béli rendőrőrs szokásos napi kuplerája őrjöngő drogosokkal, hajléktalanokkal és kurvákkal. Hős nincs itt egy szál sem, legfeljebb kisebb-nagyobb bűnelkövetők, akik valamiféle véletlenszerű rotáció okán kerültek az egyik vagy másik oldalra.

Attól függetlenül, hogy Monteil (és Jonathan) történetében tényleg nem sok eredeti ötlet van, azért mégsem teljesen érdektelen mozi ez. Legfőbb erénye a hiteles és tűpontos környezetrajz. Ügyesen mesél, készségszinten alkalmazza az flashbackes történetmesélési technikát. Bár a figurái is közhelyeseknek tűnnek a nagyszámú, hasonló témájú, tematikájú korábbi filmekből, a kitűnő színészek azért képesek azokat élettel megtölteni. Elsősorban Al Pacino, aki attól, hogy séróból rázza ki ikszedik öreg, kiégett, közepesen mocskos zsaru-figurát, az még vibrál. Ray Liotta az idők folyamán óriási pizzaképet növesztett, azonban ha titokzatos és veszélyes fazonokról van szó, ő azt mindig szállítja, mint most is. Juliette Binoche szereplése meglepetés, de meglepetés az is, milyen autentikusan, szinte akcentus nélkül hozza a buzgó oknyomozó újságíró karakterét. Channing Tatum (övé a főszerep, Jonathan figurája) Monteil eddigi összes filmjében játszott: arról nem vagyok meggyőzve, hogy milyen színész, azonban filmbéli jelenléte mindenképpen hiteles – talán még jó is, hogy a sok tapasztalt színész mellett nem akar ő is nagyot játszani. Remekelnek a gyermekszereplők, ami azért nagyrészt a rendező érdeme. Nincs a film másfél óra, tehát igen sűrű szövetű alkotással van dolgunk. Működő dráma, vagy akár ballada ez, csak az a baj, hogy a sztorit már ismerjük. Hmmm… Én mégis bírtam. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) The Son of No One (2011) bejegyzéshez

  1. Koimbra szerint:

    A rendező-színész előző filmje, a Bunyó igazán rossz volt. Ez a film talán még rosszabb. Dráma-thriller, de egyik fele sem működik szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.