Értelemszerűen, nyilván lesznek itt spoilerek. Elég nagy a hype a sorozat körül, hogy a ma futó sorozatok közül ez a képzeletbeli motorosbanda hétköznapjait elmesélő Sons of Anarchy az egyik az egyik legkúlabb, meg minden; ez az utolsó évad pedig az összes előzőt veri – nos, a SOA tényleg jó, mint ahogy jó a narkófőző kémiatanáros (Breaking Bad) és a modern cowboyos (Justified – A törvény embere) is (meg nyilván amit még nem láttam, nemsokára jön majd pl. a Homeland), ezt az eddigi utolsó, negyedik évadot én azért már “majdnem” untam (az idézőjeleket baromi nagyban tessék érteni!), mígnem az utolsó, 14-ik epizód elején az alkotók be tudtak vinni egy olyan pofátlanul közhelyes, magától értetődő fordulatot, amelyik akkorát emelt az addig lankásan a Dallas-szintű melodrámák konformizmusába szédülni látszó sorozaton, hogy én tényleg leestem a fotőjből… Szóval, rendben van ez azért, ha nem lesz ötödik, eladom a lakásom, repülőjegyet veszek és Kurt Suttert személyesen herélem ki, az F/X kábelcsatorna illetékesei után.

Szóval, mint ahogy a comment:comos sixx is célzott rá, bizony átvették a nők az uralmat Charming felett (is). Az eddig is komoly státuszt betöltő Gemma (aki ezt olvassa, az nyilván tudja már, ki kicsoda… 🙂 ) itt már tényleg shakespeare-i alakká nőtte ki magát, ami onnan nézve pozitív, hogy megmaradtak a kezdeti áthallások. Ja, Lady Macbeth. Miközben Jaxx, a főkarakter tovább játssza Hamletet, ám Clay béna kezével lassan már kiköpött III. Richárd. De nincs katyvasz! Ezek csak áthallások, szó sincs adaptációról. Gemma mellett második számú női karakterré lép elő Jaxx kedvese, Tara is. Tehát az első négy karakterben fele-fele a nemek aránya, ami ahhoz képest, hogy azért itt mégiscsak macsó, fegyvercsempész motorosokról, tán feminin oldalról kissé túlreprezentáltnak hathat. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a cselekmény is eltolódott a bandán belüli (tehát családi, alapvetően matriarchális dominanciájú) történések felé. Ezzel összefüggésben a SAMCRO “üzleti” tevékenysége is redukálódni látszik, bár bejön a mexikói kartell, ami azért nagy falat, drogok, komoly fegyverek, de hol van már az állandó balhézás a Mayansszal, a neonáci skinheadekkel, a feketékkel és az oroszokkal (ők ugyan kapnak ezúttal is nyúlfarknyi szerepet), a kínaiakkal… Itt azonban tényleg üt egy nagyot az utolsó rész fordulata. A családregénybe forduló vonulatot erősíti viszont az évadokon átívelő levél-motívum, amit Jax apja, a klub alapítója hagyott meg (vö.: Hamlet apja szelleme), Jax és Clay egyre erősödő szembenállása, Jax kilépési szándékainak erősödése, Clay konfliktusai a banda többi tagjával, főleg Opie apjával, majd aztán Opieval. Akkor ott van Opie sorsa önmagában, ami szintén nem semmi. Ez azonban mind csak rinyálás, ahhoz képest, amit egy tökös motorosbandának tennie kellene efféle problémák megoldása érdekében. A hagyományos negatív figurának kapunk most egy meghatározhatatlan és az előbbi évadok zseniálisan geci Stahl ügynökéhez képest jelentéktelen, ám szintén ambiciózus államügyészt, aki viszont eléggé kidolgozatlan karakter marad: az első részben még motorozik, aztán ez abbamarad. Az elején még nyíltan spanglizik, a végére ez normál cigire silányul. Azért röhögünk, amikor ki lesz osztva a végén. Új zsaru is van a remek, de már nyugállományba vonult, de azért még mindig kulcsszereplő Wayne helyett, a fekete, öntudatos seriff (Laroy?), aki azonban a végére beleszürkül.

Nincs azonban mit temetni a SOA-n, van még benne nafta bőven, főleg, hogy ez el nem varrott szálak rojtos sálként lobognak az évad fináléja után… Nincs bajom a melodramatikus áthangolódással sem, ha azért az izgalom is megmarad az elkövetkezendőkben. Egy keményebb negatív figura viszont azért erősen szükséges, mert Stahl ügynök igen magasra helyezte a lécet. Az évad: 7/10