Este 10-ig szabadprogram, akkor is csak a minimum százszor látott Kelly hőseiért (lásd a képen) érdemes bekapcsolni a dobozt (vagy manapság már inkább táblát). De azért már érdemes, akár százegyedszerre is… (RTL. 21.55) Azonban Melquiades Estrada három temetése az este legjobb filmje, afféle nu-western, rendezte és főszerepli Tommy Lee Jones. Színészként nem játszik ezúttal látványosan barázdált arcú barátunk, de miért kellene itt “az orrával figurázni, a szemével karikázni”, porban henteregni, hörögni, nézni nagyokat? Szerepe itt annyi, hogy eljusson A-ból B-be, a bizonyos címbéli fickó holttestével a nyerge mögött. Eljut, azért közben elég szépen elkarattyol a helyi erőkkel mehikóiul, szép az a jelenet a hegyekben a tévével, kávéval meg a furgonnal. Nagyon jó az ellenlábasát alakító, a Barta a barátok köztből-arcú Barry Pepper, aki kaphatott volna valami elismerést, de nem kapott. TLJ rendezőként jól teljesít, egyáltalán nem látszik, hogy ebbéli tapasztalata meglehetősen hektikusnak mondható. Szép, komótosan elmeséli a (szögegyszerű) sztorit, minden különösebb baki nélkül, még csak nem is húzza túl sokáig. Ez a két óra benne is van a sztoriban, persze én szeretem nézni, ahogy szép vadregényes tájakon lovagolnak a szereplők, baromi jó, éles fényekben. Tetszett a mexikói migrációt illető “szociografikus” felhangja is a filmnek, ami legalábbis e műfajban nem épen megszokott. (film+, 22.50)

A szabadság útján szintén western, egy 184 összjátékidejű minisorozat első része, és nem tudom, milyen. Robert Duvall jó színész, a rendező Walter Hill pedig afféle kismesternek tekinthető, a téma pedig farmer kontra vasút, ami okozott már korszakalkotó példát e műfajban. Második, befejező rész jövő szombaton. (tv2, 23.20)

Érdekes lehet Az oboa hangja is, ami állítólag egy Marquezt költői-szürreális világát idéző brazil dráma, egy szülőfalujába hazatérő művészről… (Duna, 23.50)