A magyar film egyik legutóbbi jelentős közönségsikere jóval duplafenekűbb, mint amennyire sokan hiszik, amennyire első blikkre az lejön. Persze, provokál rögtön a film címe is. Itt érzem magam otthon. Hol? Itt, nyilván Magyarországon… Nekünk ez az első értelmezés, jó, hát akkor itt fogunk élni – ugrik be sokunknál Gothár Péter Megáll az időjének egyik emblematikussá vált mondata, miközben nézzük az első, nem éppen pozitív hangulatú kockákat (persze, ilyen címmel simán virágozhatna a pitypang is, ugyebár). De az egész később becsavarodó történet is sok-sok (talán már túlságosan is sok) asszociációt gerjeszt arra, ami most van Magyarországon. Egy erőszakkal, képmutatással, nap mint nap sulykolt hazugságokkal egybentartott, egybe kényszerített “családot” látunk, melyben már a családtagok egymáshoz való viszonya is beteges, amit a minden nehézséget megoldó, a család biztonságát személyében garantáló “Papa” irányít teljhatalommal – Orbán idealisztikusan, de egyoldalúan családközpontú Magyarországára gondol ma mindenki. Egyik főszerepben ráadásul a NER lebontásában igen hangos, aktív szerepet játszó Molnár Áront láthatjuk, a film hangsúlyosan független forrásokból készült… Sok minden együtt áll tehát, hogy valamiféle NER-ellenzéki propagandafilmként bélyegezzük meg az Itt érzem magam otthont…

…miközben egyetlen konkrét utalás sincs arra, hogy egyáltalán Magyarországon játszódik a történet. Talán néhány külsőben fel lehet ismerni pesti utcákat, feltűnik néhány magyar nyelvű transzparens, a szobabelsők, berendezési tárgyak lehetnek ismerősek még, de maga a sztori bárhol a világon megtörténhet és a világ bármely kultúrájában, társadalmában élő nézőre is képes lehet hatással lenni, mindenki fogja érteni a világon, hogy valójában miről szól a történet. És szerintem igazán ez az általánosan érvényes vetülete a filmnek az, ami igazán értékes. Veres Attila író és Holtai Gábor rendező igen élesen és igen érzékletesen beszél olyan rendkívül bonyolult dolgokról, mint az emberi kapcsolatokban a passzív agresszivitás, a nemzeti/emberi/rokoni összetartozás igazából baromi kemény ambivalenciájáról, a humánum és az életösztön direkt dinamikájáról – miközben ilyen műfajilag kristálytiszta pszichothrillert még soha nem készítettek Magyarországon. A mintaszerűen végiggondolt, igen tartalmas, gondolatokkal teli forgatókönyvet parádés színészi alakítások (Lovas Rozi, Gryllus Dorka, Józsa Bettina, Molnár Áron, Znamenák István, Simon Kornél és nem utolsósorban Szervét Tibor) és egy ilyen kamarathrillerben mindenképpen világszínvonalúnak minősíthető, igen expresszív látványvilág (Szőke Dániel operatőr és Takács Eszter látványtervező) teszik erős, nemzetközileg is elismerésre méltó mozivá. Talán csak a kissé túl lassan kibomló cselekmény ritmusát illetném kritikával, amúgy minőségi, komoly kis film ez.