Danny Trejo nem jó színész. Viszont van egy olyan arca, vannak eredeti tetkói, melynek láttán minden jobb érzésű bíró még a vádbeszéd előtt automatikusan kimázsálna legalább egy életfogytigot (Trejo a valóságban is ült, nem is akárhol, lásd a linket)  – és az arc mögött van egy határozott kisugárzása is. Ezekre a masszívan a zsánerfilmekre épülő Hollywoodban már életművet lehet alapozni, és Danny ezt meg is tette. Persze, ilyen pofával leginkább csak a nagyon rossz fiúk karakterei jöhetnek szóba, de hát ilyenekre mindig szükség van, mint ahogy a való életben is a sírásókra és az élelmiszerboltosokra. Nem emlékszem, hogy valaha is játszott volna valamiben főszerepet, de ez is bekövetkezett. A Bad Asstől (ami a félhivatalos magyar forgalomban a többé kevésbé megfelelő Tökös csávó címet kapta) ne is várjon senki Al Pacino-i mélységű jellemábrázolást, filozofikus mélységet és efféle úri passziókat, ez egy derékszög-egyszerű bosszúfilm, semmi más.

A filmet bizonyos Craig Moss jegyzi, akinek ez a második nagyjátékfilmes próbálkozása (az imdb szerint eddigi művei nem érték el a 3.0-s tetszési indexet…). Egy valóságban is megtörtént esetet dolgoz fel a film, melynek során egy 67 éves vietnami veterán öklével vett elégtételt egy buszon őt zaklató fekete férfin, azonban ezt az egyik utas mobiltelefonján felvette, és feltöltötte a youtube-ra, ahol hatalmas népszerűséget ért el. A filmben ez a banális eset dramaturgiai okokból némileg módosult, hiszen bár Trejo itt is veterán (szar élettel), de a támadó két neonáci. Ez annyira nem baj, mert a nácit verni kell, ahogyan azt Pelikán gátőrtől már tudjuk, azonban a társadalmi igazságot féltenék, a feketék sem ússzák meg: itt a cselekményt kibővítő politikus-bűnözői szál főgonosza fekete, és egyáltalán nem fog jól járni a végén. Az amerikai hazafi, a jó Trejo győz, mert az igazságnak győznie kell – közben a nácik, a bűnözők, a rosszéletűek és a korrupt politikusok is megbuknak, de a teszetosza rendőrség is kap néhány trockost.

A film maga egy óriási kliséhalmaz, a lehető legegyszerűbb módon összefűzve, naiv és egyszerű, mint Bud Spencer parasztlengői, Danny Trejo sármja mégis elviszi. A faszi annyira ronda, hogy már szép, és hogy most egy feltétlenül pozitív karaktert játszik, az annyira meglepő, hogy mire észbe kapunk, már vége is a filmnek. Civil power rulez. Ja, és egyszer le-Charles Bronsonozzák, ami azért igen vicces (lásd Bronson arcát és a Bosszúvágy-sorozatot), viszont találó. Ha Chuck Norris csúnya lenne, akkor le is lehetne Chuck Norrisozni, az is helytálló lenne. Rambo Stallone viszont már túl “művészi” ehhez… Asanisimasa: 6/10