A házban (Dans la maison, 2012)

Annyit mindenképpen ér François Ozon A házban című filmje, mint drága pénzen ideutaztatott, ám kiöregedett és megfáradt amerikai filmesek kétnapos élménybeszámolója, “mesterkurzus” címén, koszttal, kvártéllyal és még több koszttal. Ráadásul ezért elég csak a mozijegyet megfizetni. A film egy komoly A házban 1rétege ugyanis nem másról, mint a történetmesélés, a dramaturgia szabályszerűségeivel foglalkozik, színesen, tömören és informatívan. Ettől kezdve, tényleg elég írni, írni és csak írni, és legalább nem kell hallgatni olyan bulvárjellegű, így felesleges információk özönét, mint hogy A-t milyen nehéz volt felkelteni a forgatáson, B milyen cipőt és miért nem viselt, és a többi, és a többi…

A film egyik főszereplője, Germain irodalomtanár, akinek hajdani írói ambíciói mára tisztán látó kritikai megjegyzésekké szelídültek. Ennek elszenvedője Claude, újdonsült osztályának egyik csendes, visszahúzódó tagja, aki viszont a bemutatkozó dolgozatban olyan írói erényeket csillogtatott meg, ami mellett a tanár nem mehetett el szó nélkül. Germain dicséretekkel fukarkodva, de jó tanácsokkal bőven ellátva további írásra buzdítja a fiút, be nem látható következményeket indítva el ezzel – a fiú ugyanis saját hétvégi kalandjait írja A házban 2meg jelen időben és folytatásokban, melyek egyik osztálytársának házában történnek meg közte és osztálytársa, valamint annak családja között.

A “narratív struktúra”, mint dramaturgiai főcsapás furcsa és vicces sodra mellett e filmben újra Ozon kedvenc területére, a francia középosztály elfojtott vágyaiba, ambícióiba, unalmas hétköznapjaiba, problémáiba leskelődünk be az ablakon keresztül, sőt, olykor a fürdőszobafüggöny vagy a lépcső mögül is. Előjönnek újra Ozon jellegzetes témái, mint a homoszexualitás, sőt más szexuális sajátosságok, mint a gerontofília és a pedofília is, de csak jelzésszerűen, nagyon finoman, sohasem durván és erőszakosan, explicit módon.

A történetet sajátos humor szövi át, köszönhetően egyrészt Germain karakterének (Fabrice Luchini), aki jókorát merített egy önmagához képest visszafogott Woody Allenből. Erre még rá is játszik Ozon, ahogy művészettörténész-galériás feleségével (Kristin Scott Thomas) töltött A házban 3hétköznap estéit megmutatja, azok a frivol, fanyar humorú megjegyzések tényleg jöhettek volna szinte bármelyik korábbi Woody Allen-filmből. Ennek ellenpontja Claude (Ernst Umhauer) “folytatásos regénye”, amely viszont Dexter Morgan vérnyomszakértő figuráját idézi meg, ahogyan írásaiban kommentálja az azokban leírt történéseket. A film műfaji megjelölése is ebből a “síkból” származhat, hiszen abban tényleg van valami thriller, ahogyan Claude behálózza osztálytársának kiszemelt családját, még akkor is, ha a végkifejlet mégsem lesz kifejezetten ‘thrilleri’.

Sajnos, másmilyen se nagyon lett a film fináléja, ekkora picit elfogyott a szusz, az ötlet a filmből, a befejezés kissé laposra sikerült. Addig viszont egy bravúrosan felfűzött, sajátos humorú, szórakoztató filmet láthatunk egy népszerűen megfogalmazott irodalom-, illetve drámaelméleti előadás keretében. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.